Keresés
Close this search box.

Díszes karácsonyfák a legkisebbektől

A kerület iskolásai, óvodásai izgatottan várják a karácsonyfa-díszítő versenyt, hiszen már a részvétel is egyfajta megtiszteltetést jelent számukra. Bár ők még inkább kapni szeretik a meglepetést, ajándékot, de már annak is tudatában vannak, hogy adni legalább akkora öröm.

Régi szép hagyomány az Advent Óbudán programsorozatában, hogy a kicsik feldíszítenek néhány fát a versenyen. Az előkészületek már jóval korábban kezdődnek, hiszen a másfél méteres élő fenyőkre az apró kezek által készített dekorációk kerülnek fel. A tanárok, óvónők felügyelete alatt már elkészültek a szebbnél szebb díszek, s december 12-én, hétfőn 10-16 óráig ünneplőbe öltöznek az illatos fenyők. A kicsik árgus szemekkel figyelik a versenytársakat, s minden igyekezetükkel azon vannak, hogy az övék legyen a legpompázatosabb, s ők vihessék el a pálmát a versenyen. Egyfajta főpróba is ez számukra az otthoni, családi díszítés előtt.

Jó móka ez, hiszen valamennyien karácsonyi lázban égnek, s a díszítés végeztével szemet gyönyörködtető a látvány, amit a frissen vágott fenyők bódító illata koronáz meg a Zichy-udvarban. S bár a zsűri frissiben meghozza döntését, a verseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjkiosztója december 16-án, pénteken 17 órakor lesz.

A díjakat átadja: Marlokné Somogyi Ildikó, Óbuda- Békásmegyer Önkormányzat Oktatási és Kulturális Osztályának vezetője

A pompázatos fák 19 rászoruló család otthonába kerülnek, hogy az ott élők ünnepét is boldogabbá tehessék. Ekkor kerül sor az Adventi adománygyűjtés során összegyűlt összeg átadására is a Flóra 2007 Közhasznú Alapítvány számára, akik ezt az eltérő fejlődésű, autista és halmozottan sérült gyermekek és fiatal felnőttek fejlesztésére, táboroztatására fordítják.

A karácsonyfákat és a Flóra 2007 Alapítványnak összegyűjtött adományokat a rászorulók képviselői részére átadja: Dr. Gallóné Nagy Judit, Óbuda- Békásmegyer Önkormányzat Szociális Osztályának vezetője

A díjakat átveszik:

Bleszkánné Kis Ildikó, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ családgondozó, intézményvezetője

Czunyi Zsuzsanna, a Flóra 2007 alapítvány elnöke

A gyerekek által nagy gonddal díszített fákat az Óbudai Kulturális Központ szállítja ki a rászorulók részére a Családok Átmeneti Otthonától kapott lista alapján december 19-én.

Megosztás

Facebook
Email