Keresés
Close this search box.

San Marco Galéria

San Marco Galéria

A San Marco Galéria 1998 decemberében nyitotta meg kapuit. A következő másfél évtizedben számos szakmailag elismert művész állított itt ki, mint pl. Jovánovics György, Szotyory László, Gyulai Líviusz, Tenk László, Galambos Tamás, Szentgyörgyi József, Molnár C. Pál, Kokas Ignác vagy El Kazovszkij, de a kiállítások éves összetétele jellemzően vegyes volt: amatőr és hivatásos képző- és iparművészek egyaránt szerepeltek.

2013 szeptemberétől Garami Gréta művészettörténész vette át a kiállítások kurátori feladatait azzal a céllal, hogy a kiállítótérben egy szakmailag elismert galéria jöjjön létre, 2014-től pedig Tenk Dóra művelődésszervező csatlakozott ehhez a munkához. A szervezők küldetése, hogy a San Marco Galéria Óbuda és Budapest meghatározó szakmai kiállítóhelye legyen, ahol a helyszín adottságaihoz alkalmazkodva, de a művelődési házas jelleget meghaladva a kortárs festészet magas színvonalon történő interpretálása a cél, kvalitásos művészek bemutatásával, megfelelő kiállítási körülmények megteremtésével, komoly szakmai felkészültséggel, ugyanakkor a szélesebb közönség számára is alkalmas művészetközvetítő szerepvállalással.

A galéria évről évre csatlakozik a különböző budapesti és országos kulturális programsorozatokhoz, kiállításaival jelen van az Ars Sacra Fesztiválon, a Magyar Festészet Napja és a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozaton, a Budapesti Tavasz Fesztiválon és az Óbudai Nyár rendezvénysorozaton.

A kortárs galériák általában a „white cube” jellegű fehér falú, a szűkebb szakmai érdeklődő kör számára fenntartott kiállítási módot kedvelik. Ez a San Marco Galériára egyáltalán nem jellemző, inkább egy többfunkciós élő kiállítótérként működik. Kihasználva a kulturális központ adottságait, a térben megforduló sokféle látogató jelenlétét, olyan kiállításokra törekszik, ahol mind a szakmai, mind a szélesebb közönséget is meg tudja szólítani. 2013 óta művészettörténeti előadások, nyílt beszélgetések, diákoknak szóló játékos műhelyprogramok, az utóbbi évben pedig szakmai publikációk is kapcsolódnak a kiállításokhoz.

2013 óta többek között olyan művészek munkái szerepeltek a galériában, mint Adorján Attila, Aknay János, Atlasz Gábor, ef. Zámbó István, Ganczaugh Miklós, Kovács-Gombos Gábor, Kovács Lehel, Krajcsovics Éva, Lévay Jenő, Szabó Ábel, Szurcsik József, Varga Patricia Minerva, Verebes György, de csoportos tárlaton a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény, Radák Eszter, vagy Tölg-Molnár Zoltán munkáit is láthatta a közönség. A megnyitókat neves művészettörténészek, művészeti írók tartották, mint például Bárdosi József, Feledy Balázs, Gaál József, Hudra Klára, Keserü Katalin, Muladi Brigitta, Nagy. T Katalin, Szeifert Judit, Wehner Tibor. A szakmai megnyitó személye mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a zenei produkciók és más közreműködők kiválasztására, így például Mogyoró Kornél, a Meszecsinka együttes vagy Kézdy Luca is szerepeltek már a kiállításmegnyitókon.

Garami Gréta és Tenk Dóra

Megosztás

Facebook
Email