Hamu és gyémánt

„Buta kis játék, hazudok, és elhiszem.
Önző kis játék, angyal-szíved mély pokolra viszem.”

November 16-án délelőtt mosoly és könny, öröm és bánat, hit és reményvesztettség min-mind jelen lesz az Óbudai Kulturális Központ színpadán, ahol Szurdi Miklós rendezésében a Turay Ida Színház darabja állít emléket fantasztikus énekesnőnknek, Cserháti Zsuzsának.

Fehér Adrienn játssza Henit, a tragikus sorsú színésznőt, akinek története sokban megegyezik Cserháti Zsuzsa életével. Őt is elragadja az élet hullámvasútja, hogy az egekig emelje, majd a mélybe rántsa, s bizony ő sem találja a kiutat.

– Egy ilyen szerep felér egy jutalomjátékkal, amit egy pálya végén szoktak ráosztani a művészekre. Rólad viszont már az életében ő maga kijelentette, hogy benned látja az utódját.

Miként találkoztatok, hiszen minimum két generáció van köztetek?

– Való igaz, mint ahogy az is, hogy amióta csak az eszemet tudom, nagy rajongója voltam, így igazi ajándék volt számomra, hogy a darab címadó dalának szövegírója Valla Attila elhozta őt a Hair előadásra, amiben játszottam.

Szerettem volna, ha elfogad tanítványaként, de nem tette. Viszont többször is találkozhattam vele, nagyokat beszélgettünk, s ellátott tanácsokkal is. A halála nagyon megrendített, mint oly sok embert. A lelkem mélyén régóta dédelgetem az álmot, hogy egyszer egy dalban, darabban, méltóképpen fejet hajthatok az emléke előtt.

– Így képzelted, ahogy most megteheted?

– Nem volt teljes a kép, így ez a darab tökéletes lehetőség erre. Itt egész este énekelhetem a dalait, s egy fiktív történetben mesélhetek a szép és szomorú mozzanatairól az életének. A próbák alatt az is kiderült számomra, hogy nem csak szakmai vonalon vannak azonosságok bennünk, hanem magánéleti téren is. Drámai felismerés volt, amikor rádöbbentem, hogy valóban nekem szánta a stafétát, s ezzel a kitalált történettel mintha üzent volna nekem, hogy ne kövessem mindenben. Míg formálódott az általam megszemélyesített Heni figurája, egyre élesebben rajzolódott egy másik kép, mely megmutatja, hogy rám vigyáznak a szüleim, a testvérem, én csak a darabban élhetem az ő életét, a valóságban nem vagyok egyedül.

Bár az elmúlt néhány év kemény próbák elé állított, érzem magamban az erőt, hogy eltöröljem a rossz emlékeket, s hogy tudjak hinni magamban.

– Ha igazak a hírek, akkor jól zárul az év, s jól indul a következő is.

– Most lubickolok ebben a szerepben, s rövidesen kellemes hírrel lephetem meg azokat, akik szeretik a dalaimat. Úgy érzem idén remek karácsonyunk lesz és optimistán nézhetek a jövőre is.

Jöjjenek el minél többen, hiszen ez a délelőtt fantasztikus élményt ígér a nézőknek. Egy csodálatos hangú előadóművészt idéz meg egy csodálatos hangú előadóművész és kollégái egy impulzív darabban, ahol Cserháti Zsuzsa emlékének adózhatunk.

Hamu és gyémánt