Bevallom, gyakran irigylem a mai gyerekeket, mert számtalan jobbnál, jobb program közül válogathatnak. És itt a hangsúly nem a mennyiségen, hanem a minőségen van. Mostanra megtanultak az intézmények és a szülők is szelektálni, s már nem az a cél, hogy hétvégére legyen egy programja a családnak, ami elsősorban a gyereknek szól, hanem, hogy az, hogy jó is legyen. Mondhatná bárki, hogy ízlések és pofonok, de tudjuk, hogy azért van egy szint, amit illik megütnie a műsornak, mert különben csak alibi az egész.
Pont attól nemesebb egy ilyen színház, vagy koncertlátogatás, hogy miközben a csemete remekül szórakozik, szinte észrevétlenül pallérozódik az elméje is. Ehhez pedig az kell, hogy már az előadók is figyeljenek erre, akárcsak a programok házigazdái és a szülők.
A Bóbita Bábszínház az elmúlt 56 év során komoly rangot vívott ki magának, generációk sora nőtt fel az általuk játszott meséken. Munkájukat, művészetüket számtalan hazai és külföldi elismeréssel övezte a szakma, s szülők, nagyszülők is szívesen elevenítik fel kísérőként a gyermekkoruk szép emlékeit. Bizony nem volt kis teljesítmény részükről, hogy olyat produkáltak, amivel rangot, nevet szereztek maguknak, s azóta is töretlenül bírják a közönség szeretetét is.
S tették ezt eleinte munka és tanulás mellett, mindvégig igényesen. Kós Lajos – az együttes alapítója – maga sem gondolta, hogy két évtizeddel az alakulások után, a maguk készítette bábokkal, díszlettel, a roppant lelkes és kreatív csapatnak elsőként sikerül elérnie a vidéki együttesek közül, hogy hivatásos bábszínházi státuszt kapjanak. Vagy, hogy három alkalommal is Ki Mit Tud? nyertesekként tehetik még ismertebbé és elismertebbé magukat.
S ahogy a gyerekeknél fontos, hogy értékes könyveket, színpadi előadásokat ismertessünk meg velük, mert ezzel alapozzuk meg a kultúrához való vonzódásukat, úgy a társulat számára is szilárd alapot biztosított az elődök igényessége, elhivatottsága.
Folyamatosan fiatalodik a csapat, de az elődök által teremtett értékeket őrzik, tovább örökítik.
Ezt bizonyítja az is, hogy amikor fennállásuk 50 éves évfordulóján a – Pécsi Nemzeti Színház melletti – Mária utcából átköltözhettek a gyönyörűen felújított Zsolnay palotába, a meseház nagytermét Kós Lajosról nevezték el, hogy az utókor se felejtse el, ki volt a társulat alapítója.
Mint ahogy továbbra is műsoron tartják a klasszikus meséket, bár itt-ott a mai világhoz igazítják a történetet. Ám ettől a lényeg nem változik. Hamupipőke történetét – remélhetőleg – minden gyermek ismeri. Olvashatták a szülők, vagy láthatták tévében, moziban a gyerekek, esetleg akad még néhány diafilmes kópia is a családokban. Pipő ma is azt sugallja a közönségnek, hogy lehet bármilyen körülöttünk a világ, akkor cselekszünk helyesen, ha nem adjuk fel az álmainkat, elveinket. Megmutatja számunkra azt, hogy a küzdés nem csak szenvedésből áll, közben alapigazságokat ismerhetünk meg, s bizony pozitívan hat a jellemünkre. Megtanít rá, hogy mennyivel nagyobb örömet hordoz az így elért, mint a könnyen jött siker. S bár a mesék alapja, hogy a jó elnyeri a jutalmát, a gonosz a méltó büntetést, nem szabad, hogy ez gyűlölködésbe csapjon át. Ezek azok a finomságok, amikre a Bóbitánál a modern színpadra állításnál nagy figyelmet fordítanak. Erősítik a gyerekek hitét a jóban és megismertetik velük a megbocsátás erényeit.
S hogy miként fest mindez a valóságban, vagyis a színpadon, arról ki-ki meggyőződhet vasárnap délelőtt, amikor a Bóbita Bábszínház vendégjátékaként megnézi a mesét az Óbudai Kulturális Központban.
Vincze Mara
http://kulturkozpont.hu/esemeny/hamupipo/
