Fordult a kocka

 A Családi vasárnapok mindig arról szólnak, hogy a gyerekek, szülők és nagyszülők jó hangulatban tölthessék együtt az időt, s közben észrevétlenül megtanulhassanak bölcs dolgokat a mindennapokról, a zenéről, egymásról, vagy éppen arról, hogy mi fontos és hasznos az életben.

 Húsz évvel ezelőtt – szinte még gyerekként – középiskolai barátságukra alapozták az Alma zenekar életre hívását a tagok. Akkor még felnőtteknek szánták a szerzeményeiket, melyek több tehetségkutatón is győzelmet hoztak a csapatnak, s büszkén emlékeznek arra, hogy a szintén akkor alapított klubjukat elismert zenészek, színészek, írók látogatták.

Talán ennek is köszönhették, hogy sorra érkeztek a színházi felkérések, s a zenekar vezetője, Buda Gábor irodalmi estek, zenés és színházi produkciók számára írt zenét, ahol a zenekar olyan neves művészekkel lépett színpadra, mint Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor.

Számtalan színházi fellépés és siker után, – az akkor már a tagok életkorát és a zenekar státuszát tekintve is felnőtt zenekar – egy gyerek koncertre kapott felkérést. A véletlennek köszönhető debütálás óriási sikert aratott és számtalan újabb felkérést hozott nekik. Végül szinte észrevétlenül lett belőlük gyerekzenekar. A lurkókból és szüleikből álló közönségük valósággal a tenyerén hordta a zenekart, mely sikert sikerre halmozott.

Ehhez persze annak is volt némi köze a zenei felkészültség és tehetség mellett, hogy egyéni hangvételű, etno alapokra építkező dalaik egyértelműen árulkodnak róla, hogy maguk is szülők lettek és egy nyelvet beszélnek a gyerekekkel.

Koncertjeik teltházasak, interaktívak, ahol a közönség velük együtt énekli a teljes repertoárt.

A dalok mókásak és aktuálisak, mert a mindennapokra építkezve a vitaminoktól a természetvédelemig számtalan témát megénekelnek, eltáncolnak, s a közönség mindenben partnerük.

A jövő év márciusában tartandó jubileumi koncertjükre is olyan meglepetéssel készülnek, ami egyszerre lesz izgalmas, mókás és tanulságos, így bátran megelőlegezhetjük nekik a sikert.

Előtte azonban október utolsó vasárnapján, az Óbudai Kulturális Központ színháztermébe várnak mindenkit, hogy újra egy fantasztikus koncerten énekelhessenek, táncolhassanak együtt a gyerekekkel és szüleikkel.

Ne hagyd ki te sem ezt a remek alkalmat!

Mélyülő kapcsolatok – Bővülő kiállítás

Mivel már csak kellemes emléknek számítanak a nyári barangolások, amikor hazánk szép tájait, vagy távoli vidékeket kerestünk fel, itt az ideje annak, hogy kevés szabadidőből és anyagi ráfordítás nélkül „utazgassunk”, esetleg ihletet merítsünk ahhoz, mi legyen a következő úti cél.

Január végén nyílt meg, az azóta folyton gazdagodó kiállítás az Óbudai Kulturális Központban, mely testvérvárosunkat, Son Tay-t mutatja be. S hogy könnyebb legyen eligazodnunk a – munkaidőben látogatható – kiállításon, s néhány fontos dolgot megtudhassunk magáról a helyszínről is, ahhoz Váraljai Márton konzul úr segítségét kértük.

– Son Tay (Sontáj) több száz éves település, város, regionális (járási) központ volt. Ma a főváros, Hanoi egyik peremkerülete, akárcsak Óbuda. A városközponttól úgy 40 km-re fekszik, 113 km2 a területe és durván 200 ezer lakosa van.

Korábban jelentős „katonaváros” volt. Az 1800-as évek elején, császári rendeletre erődöt építettek, amelyben laktanyák, kiszolgáló épületek és császári palota is volt. A kínai megszállók (fekete zászlósok) és a francia gyarmatosítók 1881-83 történelmi jelentőségű csatákat vívtak itt. A franciák végül is elűzték a kínaiakat, de az erőd nagy károkat szenvedett. A maradványok a francia gyarmatosítok elleni partizánháború során, majd az amerikaiak elleni háború bombázásai alatt tovább pusztultak, mivel akkoriban itt hadifogoly-tábor volt, ahol úgy 500 amerikai hadifoglyot őriztek. A „zöldsapkások” kísérletet tettek kiszabadításukra, de súlyos harcok után kudarcot vallottak, mert közben az észak-vietnami katonák más helyre szállították a hadifoglyokat.

Hanoi, a főváros, 2010-ben ünnepelte 1000 éves fennállását. Az ezt megelőző években a főváros jelentős külső területek bevonásával növelte területét, így Son Tay városa és maga a járás is a főváros peremkerületévé vált.

– Hazánk mikor került kapcsolatba Son Tay városrésszel?

– Az amerikaiak elleni háború során a világ minden táján, így Magyarországon is szolidaritási akciók szerveződtek a vietnámi nép megsegítésére. Az akkori Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) gyűjtése, valamint „kommunista szombati” munkáiból összejött pénzből, magyar fiatalok munkájával Son Tay városában az 1970-es évek második felében) felépült egy szakmunkásképző iskola néhány osztállyal, fémforgácsoló gépekkel felszerelt tanműhellyel. Akkor a „Magyar-Vietnami Szakmunkásképző Iskola” nevet kapta. A háború utáni újjáépítés során ennek az iskolának nagy jelentősége volt. Később az iskola bővült és szakközépiskolává vált. A gazdasági fellendülés idején (az 1980-as évek második fele) a térségben komoly iparfejlesztés történt, amit a ’90-es évekre több jelentős gazdasági potenciált jelentő „ipari övezet” létrejötte bizonyít. A szakközépiskola főiskolává, majd 2006-tól egyetemmé vált. Mindvégig megőrizte a magyar nevét! Ma „Magyar-Vietnami Ipari Egyetem”, annak ellenére, hogy hazánk az eltelt évtizedek alatt nem tudott támogatást nyújtani az intézménynek. Ellentétben Spanyolországgal, amely nagyon komoly modernizációval, informatikai fejlesztéssel támogatta az akkor még főiskolát. A spanyol támogató beruházók felvetették, hogy miért is az elnevezésükben a „magyar” név, hiszen „hol van már az az idő?” Akkor már inkább lehetne talán spanyol is… Összeült a főiskola Szenátusa, meghányta-vetette a felmerült névváltoztatást, de úgy döntöttek, hogy nem! – maradjon a „Magyar-Vietnami” elnevezés. Az indok egy vietnami közmondás volt, miszerint: „Ha vizet iszol, gondolj mindig a forrásra!” Nos, ők mindig erre gondolnak, így azóta is ez az egyetem neve.

– Miről árulkodik az Óbudai Kulturális Központban látható kiállítás anyaga.

– Bár szerény méretekben, de keresztmetszetét adja az egykori, és részben a mai kulturális értékeknek, hagyományoknak is.

A fafaragások, szobrok az ősi vietnami népművészetet tükrözik. A trópusi fák kiváló alapanyagot, lehetőséget kínáltak. A hagyományos építkezést a fára alapozták. A pagodákat, a gazdagok lakásait, palotákat rendkívül szép fafaragásokkal, kalligrafikus (kínai) írásjelekkel díszítették. A régi vietnami írásbeliség az 1800-as évek végéig ezt használta. A buddhista vallási könyvek ma is gazdagon díszített képekkel vannak tele. Külön kiemelendő a gyöngyház berakásos intarziaképek és fekete lakképek világa.

Vietnam – és egész Délkelet-Ázsia – talaja agyagos, így kiválóan alkalmas égetett cseréptárgyak, mázas, díszített eszközök készítésére. A vietnami porcelánművészet – akárcsak a kínai – világhírűen szép. Különösen gyakori a „kék porcelán”, a fehér alapon kék színű díszítés. A modern kerámia-technika ezeken az alapokon nyugszik, és méltán vetekszik a nyugati világ képzőművészeinek alkotásaival.

A lampionkészítés ugyancsak hagyomány. Kiemelkedő ebben a műfajban Hoi An városa (a közép-vietnami tengerparti város sokban hasonlít Szentendrére és annak testvérvárosa), ahol a lapion készítés, selyemgyártás és konfekció szemet gyönyörködtető produktumokat kínál.

– Mennyiben tér el a mai művészet, viselet a hagyományostól?

– A globalizmus Vietnamot sem kerülte, kerüli el. Gyorsan változnak a szokások, a kultúra, háttérbe, feledésbe merülnek hagyományok. Mára kezd tudatosodni, hogy a hagyományoknak mekkora értéke van és azok megőrzése alapvető fontosságú. Példaként említhetném az esküvői szertartásokat, öltözéket. Míg a múlt század 80-as éveiben a legtöbb házasulandó pár hagyományos vietnami népviseletbe öltözött, mára általánossá vált az európai, vagy világdivat, fehér, vagy rózsaszín habos-fodros menyasszonyi ruha, fátyol; férfiaknál öltöny, esetleg szmoking. Na és a modern zene! A hagyományos hangszerek, népzene már a különleges kultúrműsorok kategóriájába került. Talán egyedül a halál, a temetés körüli szertartások őrzik még ma is a korábbi korok rituáléit. A mai fiatalok ebből már – tisztelet a kivételnek, de ez alig van – semmit nem ismernek, ezért valaki „öreghez”, buddhista boncokhoz (papok, papnők) fordulnak ilyen esetben tanácsért és azok adják meg a ceremónia rendjét, a „protokollt”. A résztvevők a legtöbb esetben nem is tudják már, mit miért kell tenni és azt miért éppen úgy, ahogyan mondják.

Érdemes időről-időre újra megnézni, a Rejtélyes Vietnam kiállítást az Óbudai Kulturális Központban, mert folyamatosan gazdagodik, változik. Mindezt annak köszönhetjük, hogy a testvérvárosi látogatások ajándékai, Bús Balász polgármester úrtól és Lőrincz Edinától a házak igazgatójától ide kerülnek, és Váraljai Márton konzul úr, valamint Dr. Botz László a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság elnöke is gondoskodik arról, hogy a látnivalók folyamatosan frissüljenek.

Irodalmi kávéház Béres Ilonával

Egy jó könyv, verseskötet az év minden napján kellemes kikapcsolódást jelent, de különösen így van ez ősszel és télen, amikor már az is egyfajta lelki békével jár, ha az ember befészkeli magát egy kényelmes fotelbe és élvezi, hogy olvasás közben nem csak a teste, de a lelke is felmelegszik, feltöltődik pozitív energiával.

Október 21-én este Béres Ilona lesz a műsor vendége, ami önmagában is főnyeremény és remek indítása az újabb évadnak.

Kora gyermekkora óta rajong a versekért, így ezen az estén különleges élményben lesz részünk, mert nem csak a hangjával varázsol el bennünket, hanem egy önálló estnek is megfelelő versfüzérrel a kedvenceiből. A műsorban, melynek a művésznő a „Holt költők társasága” címet adta, költészeti gyöngyszemeket sorol füzérbe. Lesznek időt állóan aktuális

versek, melyek a természet és a szerelem témakörhöz köthetőek, s persze közéleti témájúak is.

Mivel Béres Ilonát eddigi pályája során is művészi alázat és igényesség jellemezte, most sem tagadja meg önmagát. Mivel nem tart önálló esteket, külön erre az alkalomra rendezte csokorba a kedvenceit, hogy a közönség érezhesse, hogy mindig, minden helyzetben fontos neki, olyannyira, hogy az est végére még meglepetéssel is készül.

S bár ezúttal a gondosan felépített tematika szerint hangzanak el a költemények, sokat elárulnak a művésznőről, s a témakörök váltásánál egy kis beszélgetésre is lesz lehetőségünk.

Sok szeretettel várunk minden régi és új irodalombarátot október 21-én 19.00 órától az Óbudai Kulturális Központban, ahol egy csésze kávé, vagy tea mellett fantasztikus verseket hallhatnak egy fantasztikus művész tolmácsolásában!