Hónap: 2017 március

Bevallom, gyakran irigylem a mai gyerekeket, mert számtalan jobbnál, jobb program közül válogathatnak. És itt a hangsúly nem a mennyiségen, hanem a minőségen van. Mostanra megtanultak az intézmények és a szülők is szelektálni, s már nem az a cél, hogy hétvégére legyen egy programja a családnak, ami elsősorban a gyereknek szól, hanem, hogy az, hogy jó is legyen. Mondhatná bárki, hogy ízlések és pofonok, de tudjuk, hogy azért van egy szint, amit illik megütnie a műsornak, mert különben csak alibi az egész.

Pont attól nemesebb egy ilyen színház, vagy koncertlátogatás, hogy miközben a csemete remekül szórakozik, szinte észrevétlenül pallérozódik az elméje is. Ehhez pedig az kell, hogy már az előadók is figyeljenek erre, akárcsak a programok házigazdái és a szülők.

A Bóbita Bábszínház az elmúlt 56 év során komoly rangot vívott ki magának, generációk sora nőtt fel az általuk játszott meséken. Munkájukat, művészetüket számtalan hazai és külföldi elismeréssel övezte a szakma, s szülők, nagyszülők is szívesen elevenítik fel kísérőként a gyermekkoruk szép emlékeit. Bizony nem volt kis teljesítmény részükről, hogy olyat produkáltak, amivel rangot, nevet szereztek maguknak, s azóta is töretlenül bírják a közönség szeretetét is.

S tették ezt eleinte munka és tanulás mellett, mindvégig igényesen. Kós Lajos – az együttes alapítója – maga sem gondolta, hogy két évtizeddel az alakulások után, a maguk készítette bábokkal, díszlettel, a roppant lelkes és kreatív csapatnak elsőként sikerül elérnie a vidéki együttesek közül, hogy hivatásos bábszínházi státuszt kapjanak. Vagy, hogy három alkalommal is Ki Mit Tud? nyertesekként tehetik még ismertebbé és elismertebbé magukat.

S ahogy a gyerekeknél fontos, hogy értékes könyveket, színpadi előadásokat ismertessünk meg velük, mert ezzel alapozzuk meg a kultúrához való vonzódásukat, úgy a társulat számára is szilárd alapot biztosított az elődök igényessége, elhivatottsága.

Folyamatosan fiatalodik a csapat, de az elődök által teremtett értékeket őrzik, tovább örökítik.

Ezt bizonyítja az is, hogy amikor fennállásuk 50 éves évfordulóján a – Pécsi Nemzeti Színház melletti – Mária utcából átköltözhettek a gyönyörűen felújított Zsolnay palotába, a meseház nagytermét Kós Lajosról nevezték el, hogy az utókor se felejtse el, ki volt a társulat alapítója.

Mint ahogy továbbra is műsoron tartják a klasszikus meséket, bár itt-ott a mai világhoz igazítják a történetet. Ám ettől a lényeg nem változik. Hamupipőke történetét – remélhetőleg – minden gyermek ismeri. Olvashatták a szülők, vagy láthatták tévében, moziban a gyerekek, esetleg akad még néhány diafilmes kópia is a családokban. Pipő ma is azt sugallja a közönségnek, hogy lehet bármilyen körülöttünk a világ, akkor cselekszünk helyesen, ha nem adjuk fel az álmainkat, elveinket. Megmutatja számunkra azt, hogy a küzdés nem csak szenvedésből áll, közben alapigazságokat ismerhetünk meg, s bizony pozitívan hat a jellemünkre. Megtanít rá, hogy mennyivel nagyobb örömet hordoz az így elért, mint a könnyen jött siker. S bár a mesék alapja, hogy a jó elnyeri a jutalmát, a gonosz a méltó büntetést, nem szabad, hogy ez gyűlölködésbe csapjon át. Ezek azok a finomságok, amikre a Bóbitánál a modern színpadra állításnál nagy figyelmet fordítanak. Erősítik a gyerekek hitét a jóban és megismertetik velük a megbocsátás erényeit.

S hogy miként fest mindez a valóságban, vagyis a színpadon, arról ki-ki meggyőződhet vasárnap délelőtt, amikor a Bóbita Bábszínház vendégjátékaként megnézi a mesét az Óbudai Kulturális Központban.

 Vincze Mara

http://kulturkozpont.hu/esemeny/hamupipo/

Malek Andrea afféle utazó zenei nagykövet, aki szemmel láthatóan szereti a kihívásokat. Beleszületett a zenébe, ez nála genetika és családi örökség, ami fogantatása óta kitölti a mindennapjait. Talán ennek köszönheti, hogy stílusoktól, műfajoktól függetlenül hitelesnek érezzük. Csodáljuk a színpadi szerepekben, megborzongunk, ha jazzt énekel, s gyermekeinkkel, unokáinkkal együtt elvarázsol, ha gyermek műsorban látjuk.

A kor vívmányait kihasználva telefonon beszélgetünk Budapest és Bécs között.

– Mitől vagy ennyire mindenevő?

– Mint mindenkinek, nekem is voltak lépcsőfokok az életemben, s bár olykor keményen megdolgoztam azért, hogy elismerjenek, a pályám és az életem minden szép és nehéz pillanata adott valami pluszt, megtanított valamire. Jó érzés, ha tudja az ember, hogy megdolgozott a sikerért, a boldogságért. Tán kicsit fárasztóbb, de értékesebb is az, amit így érünk el. Szeretem, ha zajlik körülöttem az élet, ha nem kell beleszürkülni a mindennapokba.

– Jó látni, ahogy lubickolsz a gyermekeknek szóló műsoraidban. Nehéz dívából erre a műfajra váltani?

– Szerintem ez igazi ajándék az élettől, ha az ember eljut arra a szintre, hogy maga döntheti el, hogy mivel áll ki a közönség elé. Bár nem tagadom, hogy igazán azóta vonz ez a műfaj, amióta a magánéletben is több poszton kell megfelelnem. Hol szerzőtárs, hol édesanya, hol színésznő, vagy énekesnő vagyok, vagy csak egyszerű háziasszony, aki azt is sikerként könyveli el, ha finom lett a vacsora. Otthon is ezt láttam és nekem is fontos, hogy teljes legyen az életem. A gyerekek pedig kifogyhatatlanok az inspiráció terén.

Annak idején a fiúk is nagyra értékelték, ha mesével, dallal ringattam őket álomba, s most Lencsi (Léna) a legnagyobb rajongóm és legfőbb kritikusom. Nagyon összenőttünk. Őt nem fárasztja, hogy velem ingázik Budapest és Bécs között, mert sikerült átörökítenem a családi kincset, hogy mi mindig igyekszünk a jót keresni mindenben, pozitívan gondolkodni.

Vannak utazási rituálék, amitől minőségi együttlétté válik minden kilométer. S ha elalszik, akkor ez az elcsent idő, amit a kocsiban töltünk, csak az enyém. Zenét hallgatok, dudorászok s közben a világ legizgalmasabb természetfilmjét bámulom, amíg felébred, vagy megérkezünk. S ha a próbákon, vagy az előadáson azt látom, hogy ő kacag, velünk játszik és énekel, akkor tudom, hogy a kortársai is jól szórakoznak a műsoron.

– A felnőtt, vagy a gyerek közönség kritikusabb?

– Mindegyiket másért szeretem, de a kicsiknél vitathatatlan erény, hogy ők zsigerből őszinték.

Nem kritizálnak, de nem is színlelik a reakciót. Ha le tudom őket kötni, ha élvezik azt, ami a színpadon történik, akkor tapsolnak, nevetnek, bekapcsolódnak. Ha fészkelődnek, ásítanak, akkor valami elcsúszott, vagy nem értik, vagy nem érinti meg őket a dolog. Esetleg vagy ők, vagy mi nem vagyunk a topon. Persze ilyen is előfordul, hiszen nem vagyunk robotok.

– Miért pont a megzenésített versek képezik a műsor gerincét?

– Ennek több oka is van. Egyszerűen imádom Lackfi János, Varró Dani, T. Szabó Anna verseit. Nem véletlen, hogy magunk írtunk hozzá zenét, mert szinte első hallásra kínálták magukat hozzájuk a dallamok. Tudat alatt persze az is szerepelt a választásban, hogy mai nyelven, mégis választékosan és érthetően szólnak a kicsikhez, s az már csak hab a tortán, hogy akárcsak mi, a felnőtt közönség is élvezi ezeket a verseket, dalokat. Az fontos, hogy ne kezelje le az ember a gyerek közönséget, mert egyrészt azonnal észreveszik, másrészt sokat rombol a személyiségükön, ha igénytelenségre szoktatjuk őket.

 

Közben a határhoz ér, de szerencsére csak telefont vált nyelvet nem.

 

– Ezekben a versekben rengeteg humor van, finomság, s észrevétlenül alakítják a kicsik szókincsét, értékrendjét. Emlékszem, amikor először olvastam bele egyikük verseskötetébe éppen ebédeltem. A vége az lett, hogy valósággal fulladoztam a nevetéstől.

Ma már nem lep meg, amikor látom, hogy milyen gyorsan megérintik a felnőttekben rejlő gyereket, s miként vezetik kézen fogva az ismeretlen világba a kicsiket. Szerencsére kifogyhatatlanok az ötletek, témák terén, így az óvodától a diplomáig biztosítanak számunkra is inspirációt. Most éppen a szorzótábla színpadra állításával kacérkodunk. A gyerekek, akár a szivacs magukba szívnak minden információt, s ha jó szakács módjára fűszerezzük, tálaljuk a mondandónkat, akkor egyszerre lehet hasznos és szórakoztató.

– Mit tanulsz te a gyerekeidtől, a közönségedtől?

– Szabadságot. A gyerekek nem ismerik a konvenciók szorítását, számukra nincs racionális vízválasztó a hétköznapi dolgok és a csodák között. Hisznek benne, hogy jobb mesét találsz ki nekik, mint Andersen, s ettől megnövelik az önbizalmad, visszaadják a fantáziádat. Ettől van, hgyha Don Quijotét dúdolgatok vezetés közben, a fák helyett szélmalmok szegélyezik az utat.

–S mi lesz, ha megérkeztek?

– Gyors átlényegülés konyhatündérré, hiszen Lencsi biztosan farkaséhes lesz, aztán jöhet a többi szerep és valóság.

Remélem még sokáig tart ez a paradicsomi állapot, hogy Malek Andrea naponta megmutathatja sokoldalúságát otthon és a színpadon, s talán eltanuljuk tőle azt is, hogy miként tegyük élvezhetővé a mindennapokat.

Március 5-én az Óbudai Kulturális Központban lép az EszeMent MeseBand kíséretével. A formáció tagjai ezúttal Frey György, társszerző, zeneszerző, basszusgitáros, Kovács Tamás, dobos, és Hámori Máté társszerző és gitáros lesz, s ez egyben arra is garancia, hogy nem csak a napsütéstől leszünk vidámabbak, hanem a koncertnek köszönhetően is.

Vincze Mara

Malek Andrea és az Eszement Meseband koncertje