Alkotónap – Nyomtatásra fel!

Ideje berendezkednünk arra, hogy a napsütés és a kellemes időjárás egy időre csak ritka vendégként lesz része az életünknek. Ilyenkor jön el szezonja azoknak a programoknak, amikor mesék, koncertek és kreatív foglalkozások jelentik a hétvégi családi programokat. Az Óbuda Kulturális Központ nagyszerű helyszín évek óta ahhoz, hogy játszva tanuljanak izgalmas, új dolgokat vasárnaponként a gyerekek.

Ezúttal főleg az iskoláskorú nebulókra vár nagy kaland, hiszen a hétvégi Alkotónap témája a nyomtatás, sokszorosítás, s az ehhez használatos eszközök a kisebbek kezében veszélyesek lehetnek. Persze őket sem zárjuk ki, de esetükben a kritikus részeknél szükség lesz a szülők, nagyszülők segítségére is.

Gyermekkorunkban valamennyien lelkesen nyomdáztunk, sőt bizonyára akadt olyan is, aki készített már krumpliból is nyomdát, ám ezúttal, jóval professzionálisabb formával ismerkedhetnek azok a családok, akik az Óbudai Kulturális Központban töltik a vasárnap délelőttöt.

S akiktől mindezt elleshetik a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhely alapítói, a számos szakmai díjjal kitüntetett Nádas Alexandra képzőművész és a Munkácsy-díjas Nagy Gábor festőművész.

A részvevőkre komplex élmény vár, mivel egy látványos, interaktív vetítéssel és előadással indul a program, hogy a gyerekek és kísérőik képet alkothassanak a műfajról és a művek készítéséről. Persze senki ne higgye, hogy ilyen rövid idő alatt mestert faragnak belőle, de arra bátran készülhet mindenki, hogy egyedi élményben lesz része és senki sem távozik üres kézzel a program után.

Nádas Alexandrától megtudtam, hogy a számtalan magasnyomás eljárás közül igyekeztek olyat választani, ami a korosztály számára a legideálisabb.

– Úgy gondoltuk, hogy figyelemfelkeltőnek tökéletesen megfelel, s viszonylag egyszerű is, ha a gyerekekkel kipróbáljuk a kartonmetszést és a linóleumnyomtatást. A vetítés és az előadás után megmutatjuk az eljárások különböző fázisait és segítünk is mindenben, de nem vesszük el az önálló alkotás örömét sem a gyerekektől.

Fontos, hogy mindenki időben érkezzen, hogy megismerkedhessen az elméleti és a gyakorlati bemutató minden fázisával. S bár vizes bázisú festéket használunk a nyomóhengereken, azért jó, ha a gyerekek öltözetére is figyelmet fordítanak a szülők.

Lehet, hogy a metszésnél néhányan segítségre szorulnak, vagy kevés lesz az erejük a mélynyomóprés kezeléséhez, de a program végén valamennyien magukkal vihetik a munkájuk eredményét, s a kreatívabbak akár karácsonyi üdvözletet, vagy születésnapi meghívót varázsolhatnak belőle otthon a fénymásoló segítségével.

S bizonyára sokan lesznek olyanok is, akik a szobájuk falát díszítik majd vele, s talán olyanok is, akik éppen ennek a délelőttnek köszönhetik majd leendő hivatásukat.

  Vincze Mara

 

https://kulturkozpont.hu/esemeny/alkotonap-nyomtatasra-fel/

Zenél a mozi

Egy éve, még mindenki arra készült lázas izgalommal a Csillaghegyi Közösségi Házban, hogy sikeresen újjá születhessen a Csillag mozi, s a kínálattal egyaránt elégedett legyen minden korosztály. Ma már ott tartanak, hogy nem csak fantasztikus filmekkel várják a közönséget, hanem – gyakorta – izgalmas programokkal is házasítják a vetítéseket. Így született meg a Zenél a mozi, ahol a néző egyet fizet és kettőt kap, ugyanis koncert is jár a film mellé.

Október 28-án is két nagyszerű élményre számíthatnak a látogatók. Elsőként a P.J.T. In Fusion koncertre, majd az 1981-ben készült Kopaszkutya kerül levetítésre. S hogy mi jelenti a film és a fellépők közötti kapcsolatot, arról Józsa Tamást faggattam, aki sokak személyes ismerőse, hiszen itt él Csillaghegyen és gyakori fellépője a háznak.

– Ha jók az értesüléseim, akkor ez a formáció kifejezetten erre az alkalomra állt össze?

– Jók, mert bár mindannyian zenéltünk már együtt különböző alkalmakkor és formációkban, de ezt a felállást valóban erre az estére álmodtam meg.

– Fel sem tudom sorolni, hogy hány titulus illet meg, hiszen a zeneszerzőtől, a muzsikuson, gitár tanáron át a managerig mind helytálló veled kapcsolatban.

– Való igaz, bár én elsősorban olyan zeneszerzőnek tartom magam, aki olykor előadóként is részt vállal a puding próbájából. A másik nagy szerelem a tanítás. A zene átjárja az életem, s bármit is csinálok a fentiekből, minden verzióban boldoggá tesz. Most a film jelentette az inspirációt, hiszen Pálmai Zoltán, – aki zenélt a Hobo Blues Bandben, a Beatricében és a P. Mobilban – szerepelt a Szomjas György rendezte alkotásban, mely 36 éve készült és az akkori rock bandák születéséről és hétköznapjairól szól. Az alkalmi formáció tagjai: Pálmai Zoltán dob, Stencl Tamás basszus, jómagam pedig szóló gitár, s a trió kiegészül Csordás Leventével, mint énekessel, aki egykor a Shy Guys, ma pedig az Omega énekeseként szerepel. A koncert jól példázza majd, hogy az eltelt közel négy évtized alatt, mennyit változott az egykori Tiltott, Tűrt, Támogatott besorolásban fellépő zenészek élete, s maga a rock világa is.

Erre majd az elhangzó emblematikus dalok és nemzetközi slágerek között, prózában is utalunk a nézőknek, bár maguk az időtálló dalszövegek is sokat elmondanak arról a világról. S persze a koncert utáni film is megerősíti mindezt, hiszen akárcsak a dalok, a mozi is több generáció kedvence. Ma a képernyők előtt ülve lehetünk tanúi, miként születnek új idolok, itt pedig a film fedi fel, hogy a mára legendás dalok és zenészek hogyan indultak el pályájukon.

– Elég ritka, hogy egy dobosra ennyi fény essen, hiszen a zenekarok zömében a háttérben foglalnak helyet és a frontembereket éri a rivalda.

– Számunkra megszokott, mert egy trióban, egyformán szem előtt van mindenki, itt egyetlen hangszer sem „lazsálhat”. Ráadásul én magam is úgy értékelem, hogy az ütem, a lüktetés szabja meg a zenét, s a számok zömmel felütéssel indulnak és leütéssel végződnek.

Ezért is igyekszünk hangsúlyt adni Zoli több évtizedes éves pályafutásának a műfajban és megmutatni, hogy miként jut el a lelkes tettvágytól egy tehetséges fiatal a zenei alázatig, s hogyan őrzi meg a nyitottságot, a folytonos kíváncsiságot az újdonságok iránt.

– Ez a sokszínűség rád még inkább jellemző, hiszen a komolyzenétől a musical-en át, a jazz és a blues világáig mindenütt otthon vagy, és akkor még nem említettem a zeneszerzői és gitártanári munkásságodat.

– Édesanyámnak és a Nagymamámnak köszönhetem, hogy ebbe az irányba orientáltak, akárcsak azt, hogy arra neveltek, hogy legyen bennem a zenei érdeklődés mellett kellő alázat is. Fiatal koromban sokáig éltem Spanyolországban és Latin-Amerikában s ez szintén inspirált, mivel a déli vérmérséklet ezekből a szenvedélyes ritmusokból, dallamokból táplálkozik. Örülök, hogy nem lettem műfaj függő, mert így a teljes zenei repertoár nyitva áll előttem, ami nagyszerű dolog. Viszont mára a trió vált a kedvencemmé, mert ott jelen van a virtuozitás és a közönséggel is ott a legmeghittebb a kapcsolat. Míg a zenélésben folyamatos és pontos összmunkát követel, a számok között, vagy koncert után kötetlen csevejre is van lehetőség, ami fantasztikus dolog. Nem véletlen, hogy a mi köreinkben nem divat a celebség, mert itt a szereplési vágy és a szerénység kézen fogva jár, s ettől számunkra is megteremtődik az a balansz, ami művészként és emberként is elengedhetetlen szerintem.

Remélem, hogy a közönség úgy érzi majd, hogy mindezekből ízelítőt kapott a koncertünk során. A csillaghegyi fellépések azért is fontosak számomra, mert mindenki szeretné a legjobb formáját mutatni a szűkebb pátriájában, s ehhez nagy segítség, ha látom a tekintetekben is, amit a szívemben érzek, hogy itt igazán otthon vagyok.

                          Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/zenel-a-mozi/

Magyar Festészet Napja kiállítás

Az Óbudai Kulturális Központ a kezdetektől kiemelt ünnepként kezeli a Magyar Festészet Napját. S abban, hogy mára teltházas kiállítás megnyitókkal büszkélkedhet a San Marco Galéria kiemelkedő szerepe van annak, hogy a kezdetektől kultúrmissziós feladatnak tekintették, hogy a közönséggel megszerettessék a műfajt.

Persze ez nem ment máról holnapra, de szisztematikusan törekedtek arra, hogy kedvet csináljanak a látogatóknak a kiállításokhoz. Mivel a kerületben számtalan elismert művész és művésztanár is boldogan csatlakozott az elképzeléseikhez, mára sikerült kinevelniük egy érdeklődő és értő közönséget. Ehhez nem csak a folyamatos és igényes tárlatok jelentettek alapot, hanem a művészetbarát előadások is.

Fokról-fokra haladva ismerkedhettek a látogatók a képzőművészet klasszikus és modern stílusaival, s annak is nagy szerepe volt, hogy gyakran maguk az alkotók is részesei voltak a programoknak. Idővel a megnyitók önálló műsorrá változtak, ahol neves zenei közreműködök szolgáltattak keretet az eseménynek, s hol művészettörténészek kritikusok, vagy maga az alkotó volt az, aki végigkalauzolta a kiállítás megnyitón a vendégeket.

S mivel egy ilyen misszió szinte örökéletű, mára a legfiatalabbakat is bevonták a programba, akiknek rendhagyó órákat tartanak a kiállítótérben, s rendszeresen alkotónapokon gyarapíthatják tudásukat. Ezek a napok játékos formában adnak lehetőséget a gyerekeknek arra, hogy szakavatott művészekkel, tanárokkal ismerkedjenek a képzőművészet ágaival, s tegyék próbára a saját kreativitásukat, tehetségüket.

A Magyar Festészet Napját kezdetektől Munkácsy-díjas festőművészünk, Tenk László alapította T-Art Alapítvány kollektív tárlatával ünnepeljük.

Idén dupla ünnepnek számít a megnyitó, mert a jeles napon egyben a megszépült, megújult kiállítótér is debütál. Mostantól új hátér és új világítás teszi majd teljesebbé a kiállított képek nyújtotta élményt, s ezúttal is rangos közreműködők teszik még teljesebbé.

A kiállítást Csender Levente József Attila-díjas író nyitja meg, a zenei keretet pedig Erdélyi Balázs kántor szolgáltatja az ünnepen.

Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/a-magyar-festeszet-napja/

Dúdolj! Ringass! Táncolj! Népzenei koncert babáknak

A Csillaghegyi Közösségi Ház programjaiban nagy hangsúlyt kap a népművészetünk, hiszen a kerület ezen részében a hétköznapokban is élnek a régi hagyományok. Ott ahol a szülők őrzik a régi szokásokat, táncházba járnak, s maguk is fontosnak érzik, hogy tovább örökítsék a népművészet minden ágának kincseit, természetes dolog, hogy a babákat is erre nevelik. Sőt, itt valahogy benne van a levegőben a műfaj, hiszen ezeken a programokon nem csak a lokálpatriotizmusukról híres ős csillaghegyiek vesznek részt rendszeresen, hanem a frissen ideköltözők is fontosnak érzik, hogy ezen a téren is asszimilálódjanak.

Így olykor a szülők és a babák egyaránt „tanulói” ezeknek a programoknak.

S mint ahogy tanulmányok igazolják, hogy a kicsik már pocaklakóként is felfigyelnek a dallamokra, úgy kúszik a zsigereikbe az is, amit néhány hónaposan hallanak, látnak. Bár látszólag még csak önfeledten kúsznak, másznak a legkisebbek, közben már rögzülnek bennük a látottak, hallottak. S ahogy beszélni is úgy tanulnak meg, hogy sokszor ismételgetünk nekik fontos szavakat, úgy kapcsolódik össze bennük a zene és a tánc is, ha folyamatosan részük van benne.

Az éneklés jó kezdés mindehhez, mivel valamennyien ott hordozzuk a torkunkban a mindig kéznél lévő hangszert, s ha időben elkezdjük a fejlesztését, akkor az eredmény sem marad el.

Mindehhez remek tanárok állítják össze a programot. Paár Julcsitól énekelni tanulnak a kicsik és a szülők. Az énekes és zeneterapeuta végzettsége folytán igazán jó választás, hiszen a téma szakavatott ismerője és művelője. Személye garancia arra, hogy tiszta forrásból meríthetnek a kicsik, s ezt még megkoronázza örökké derűt és nyugalmat árasztó személyisége és az őt kísérő Kortárs Népzenei Társulat is.

A tőle megtanulható altatódalok pedig sok kismama számára teszik könnyűvé és meghitté az esti rituálét, vagyis a foglalkozás hatása jótékonyan érvényesül a mindennapokban is.

Mivel a program 0-3 éves korig ajánlott, a dalok és a zene mellett az autentikus tánclépéseket is elsajátíthatják a kicsik a program házigazdájától, Csiki Gergely néptáncpedagógustól.

S ki tudja hány apróság követi majd a példáját, hiszen ő maga is kisdiákként jegyezte el magát a műfajjal, mely végül a hivatása lett.

A saját példája nyomán tudatosan építi a legkisebbektől elindulva a felnőttekig a programokat, műsorokat. S hogy valamit nagyon jól csinál, azt nem csak a szakmai elismerések sora bizonyítja, hanem a teltházas táncházak, a bárkit azonnal magával ragadó Flash-mobok (villámcsődületek) is városszerte.

Míg egykoron apáról fiúra szállt a hagyományok őrzése, öröklődött a dalok, tánclépések sora, ma gyakorta megfordul a sorrend, s a kicsik szerettetik meg a szülőkkel mindezt, s lesz újból családi programmá a művelésük. Az Óbudai Kulturális Központ házainak programjából nem hiányzik sehol a népzene, a néptánc, s a gyermekintézményekben is kiemelt szerepet kap, hogy a felnövekvő korosztály is megismerhesse a Bartók, Kodály, s számtalan elkötelezett népdal és néptánc gyűjtő ránk örökített kincseit.

Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/dudolj-ringass-tancolj-nepzenei-koncert-babaknak-12/2017-11-03/

 

Aprók Tánca a Kolompos Együttessel

Nem lehet elég korán kezdeni a legkisebbek ismerkedését a művészetekkel és gyökereinkkel.

Ők még igazi nyitottsággal fordulnak minden újdonság felé, s mint a szivacs szívják magukba az ismereteket. Csupán arra kell figyelnünk, hogy az alapokkal kezdjék, s hogy ne legyen semmi kényszer abban, amit csinálnak.

Mindannyian tanúi lehettünk már annak, hogyan mozdul kezük, lábuk a zenére. S teszik mindezt olyan magától értetődően, ahogy levegőt vesznek.

Ezért fontos, hogy ebben a fogékony korban igyekezzünk értékeket megmutatni nekik, hogy zenei ízlésükhöz, társasági létükhöz megteremtsük a kellő alapokat.

Igazi telitalálat a szülőktől, ha a Kolompos Együttes műsoraival kezdik gyermekük a zenével, tánccal való ismerkedést. Ebben a muzsikában annyi szépség és természetesség van, hogy a kicsik is azonnal ráéreznek. A bájos, humoros mondókák pedig arra ösztönzik őket, hogy aktív részesei legyenek a produkciónak.

Aki csak bekukkant az Aprók tánca programjára a Békásmegyeri Közösségi Házba, azonnal láthatja, hogy megannyi boldog gyermek ropja a táncot, énekli a dalokat, fújja a mondókákat. S mivel akadnak egészen kicsik is közönségben, van, aki csak egyszerűen fürdik a hangulatban, amit a zenekar teremt, mert a Kolompos Együttes sok éve bizonyítja, hogy beszéli a gyerekek nyelvét, ismeri az észjárásukat. A szülők pedig felfrissíthetik a gyerekkori emlékeket, vagy akár pótolhatják is a népszokások, mondókák terén mutatkozó hiányosságokat. Így aztán egy esős délutánon, akár otthon is jó játék lehet a közös éneklés, verselés, ünnepre készülés.

Először csak barátkoznak az apróságok az új közeggel, élvezik a többiek társaságát, ám néhány alkalom után már nem elégszenek meg ennyivel, s egyre tudatosabban készülnek ezekre a programokra. S ahogy a családban is teszik, itt is igyekeznek ellesni a nagyoktól új mozdulatokat, fontossá válik számukra, hogy ismerjék a mondókák szövegét, s persze a zene és a tánc mellett „társasági kapcsolatokat” építenek, barátokat szereznek.

S ahogy telik az idő egyre bátrabban vesznek részt mindenben. A lányoknál pedig kialakulnak az első igények a kellékek iránt, elhangzik a kérés, hogy szeretnének az alkalomhoz illő pörgős szoknyát és kopogós cipőt.

S mindeközben megismerkednek bájos mondókákkal, játékokkal, az ünnepekhez kötődő szokásokkal. Már kívülről fújják a dalokat, s egyre csiszolódik, alakul a tánclépések sora is.

A szülők pedig boldogan konstatálhatják, hogy jól választottak, hiszen számtalan remek hozadéka van ezeknek a péntek délutánoknak. A népzenével megteremthetik gyermekük zeneszeretetének alapjait, s egyben megőrzik, tovább örökítik a gyökereinket. Megismertetik őket a tánccal, kedvet csinálnak nekik az önfeledt énekléshez, közben láthatják azt is, hogy mi okozza számukra a legnagyobb örömet, s ez már jó kapaszkodó ahhoz, hogyha kinövik ezt a programot, akkor merre felé terelgessék őket, mi legyen a második lépcsőfok számukra.

Ráadásul ezek a délutánok nem csak a kicsiknek jelentenek programot, társaságot, a szülőknek is megteremtik a lehetőséget arra, hogy új ismerősöket, barátokat szerezzenek, s míg a gyerekek vígan ropják, addig ők is jókat beszélgethetnek egymással.

 

Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/aprok-tanca-a-kolompos-egyuttessel-9/2017-11-24/

 

Hormonjóga

Sok nő szenved a változó korral járó testi-lelki tünetektől, ám kevesen tudják, hogy gyógyszerek helyett van egy sokkal természetesebb, egészségesebb megoldás is. Ez pedig egy speciális mozgásforma: a női hormonjóga. Érdemes még a kellemetlenségek bekövetkezte előtt, 40 éves kor környékén kipróbálni!

– Életemnek mindig része volt a mozgás – kezdi dr. Vallyon Andrea, jógaoktató. –

A Budapesti Gazdasági Egyetemen oktatok, munkám mellett edzősködöm. Callenetics-szel kezdtem, ám 40 körül a jóga kezdett érdekelni. Annak is a kifejezetten női vonala. A változó kor közeledtével láttam, hogy ezzel a korosztállyal hangsúlyosan kell foglalkozni, hiszen ez az időszak sok nő számára jelent bizonytalanságot, levertséget, rossz közérzetet -, holott ennek a szakasznak is megvannak a pozitív oldalai. Célom, hogy a tanfolyam elvégzői számára a pozitív oldal legyen a meghatározó,  és minél jobban ki tudjanak teljesedni életük e szakaszában is.

A hormonjóga testi, lelki és szellemi szinten hat. Újraélesztő gyakorlatai fiatalítják a szervezetet, aktiválják a hormontermelést, a petefészekben, a hipofízisben, a pajzsmirigyben és mellékvesében. Erősíti a test izomzatát, növelve annak rugalmasságát, formálja az alakot, erősíti a csontokat. Aktiválja a hormontermelést, csökkentve a tünetek intenzitását, a hormoncsökkenés következtében kialakuló betegségeket. Kezeli a depressziót, leküzdi a stresszt. A vitalitás, az önbecsülés növekszik. A légző gyakorlatok energikusabbá teszik az egész testet.

A testünk üzen különböző tünetekkel: Itt vagyok, foglalkozz velem! A nők nagy többsége pedig inkább elviseli a tüneteket, szenved tőlük, panaszkodik, elégedetlen a testével, mintsem tényleg felfigyelne rá. Tekintsd ezeket a tüneteket inkább lehetőségeknek, hogy a jövőre felkészülj.

Azok számára, akik rendszeresen járnak Andi jóga óráira a Békásmegyeri Közösségi Házba, bizonyára nem ismeretlenek e gyakorlatok, ám ebben az összeállításban még nem találkozhattak velük. A négy órás tréning során ugyanis speciális problémákra keresünk megoldásokat.

Ráhangolódással, légző gyakorlatokkal kezdünk. Gyakoroljuk a hasi légzést, mellyel felmelegítjük a női szerveket. Térdelő pózban a mellékvesét dolgoztatjuk. Párosan nyugtató, bemelegítő gyakorlatokat végzünk. Sorra kerülnek a problémák és az azokat kezelő gyakorlatsorok. Hőhullámok, álmatlanság ellen használ, ha a homlokot „baba” pózban a földhöz érintjük. Egy hat gyakorlatból álló, tízperces sort is tanulunk, mely tartalmaz hűtő csípőnyitó, csavaró ászanákat és nyugtató pózokat is. A menstruációs időszak kellemetlenségeinek enyhítésére szolgáló gyakorlatoknál Andi megmutatja mely álló gyakorlatok végezhetők ilyenkor. Ez különlegesnek számít, mert többnyire a földön, a jóga matracon dolgozunk: a női bajokat ugyanis „földelni kell”. Majd olyan ászanák következnek, amelyek a pajzsmirigy alul- vagy túlműködését harmonizálják.

Ezúttal semmiből nem csinálunk hosszú sorokat, hiszen annyi a gyakorlat, hogy sose érnénk a végére. Andi megnyugtat: ha nem megy elsőre, nem a mi hibánk. Ezt bizony gyakorolni kell!

Végül relaxációval zárjuk a programot.

– A jógát gyógyító módszerként alkalmazom – magyarázza -, melynek segítségével megváltoztathatod életstílusodat, s ezzel panaszaid nagy része el is tűnik. Ez életed minden területére kihat majd, és nagyon remélem, hogy a változókort, s annak tüneteit egészen máshogy tudod majd kezelni, mint a nők általában. A célom olyan gyakorlatsorok ismertetése, amelyek illeszkednek a hormonális változásokhoz.  Gyakorló ezeket értelemmel tudja majd használni és beépíteni a mindennapi rutinjai közé.

 

A négyórás tréning ára – megfelelő számú jelentkező esetén – 10 ezer forint.

 

Anna Gavalda: Szerettem őt

A 3K-ban bemutatásra kerülő darab alaptörténete, már unalomig ismert, de úgy tűnik örökké aktuális. S hogy miért érdemes megnézni? Annak két oka is van. Egyrészt azért, mert Anna Gavalda párbeszéd regénye jól van megírva. Másrészt a Rózsavölgyi Szalon által színpadra álmodott könyv profi dramaturgiája s rendezése, valamint Györgyi Anna és Szilágyi Tibor briliáns játéka kiemeli a hasonló témájú történetek sokasága közül.

S ráadásul úgy tűnik ma éppoly aktuális, mint a kötet megírásakor. Bizonyára sokaknak felér majd egy terápiával, mert könnyen azonosulnak a szereplőkkel, s ami még ennél is fontosabb akár kiutat is jelenthet a saját kapcsolati válságukból.

Nemrégiben egy gyémánt lakodalmát ünneplő idős házaspár faggatott a riporter, hogy mi a titkuk? Mire a férj azt felelte, hogy őket még arra nevelték, hogy az első hibánál, gondnál nem lecserélni kell a társat, használati tárgyat, hanem megjavítani.

Rohanó világunkban – sajnos – nem ennek van a divatja. Mindenki karriert épít, önmegvalósít, s az önzésnek gyakran nagyobb szerep jut, mint az alkalmazkodásnak, türelemnek, összecsiszolódásnak. Mintha nem lenne időnk arra, hogy visszafejtsük a történetünket, megkeressük, hogy hol rontottuk el? Mikor és miért lett a lángoló szerelemből, acsarkodás, önzés, unalom?

Ezen az estén viszont pont azért ülünk be a nézőtérre, hogy végignézzük a történetet, miként oroz el egy fellángolás egy családapát, s taszít ezzel a kilátástalanságba, egy feleséget és két gyereket. S ezzel párhuzamosan megismerhetjük az otthagyott feleséget felkaroló após történetét, aki ugyan engedett a csábításnak, de nem rúgta fel a házasságát.

Györgyi Anna Chloé szerepében ezer színnel és hangulattal tárja elénk a megcsalt, megbántott, elhagyott asszonyt, aki körül hol sistereg, hol megfagy a levegő, míg Pierre-rel, az apósát megszemélyesítő Szilágyi Tiborral megosztják egymással házasságaik történetét.

Tanúi lehetünk miként lesz a megfásult, beletörődő apósból az egykori kaland felidézése nyomán újra életvidám, sármos férfivé.

S végül azon meditálnak, hogy mi jobb? Bátorság, vagy felelőtlenség kilépni egy kapcsolatból az új szerelem miatt? S gyáva, vagy felelősen gondolkodó, aki marad, de ezzel mit sem javít a kibicsaklott kapcsolaton?

Míg a színpadon zajló történetet nézzük ezer kérdés gyűlik fel bennünk is, de a darab nem szolgál kézikönyvül a megfejtés ránk hárul, viszont segít abban, hogy merre induljunk el.

Mégis vétek lenne kihagyni ezt az estét, mert fantasztikus élménnyel leszünk gazdagabbak az előadás nyomán.

https://kulturkozpont.hu/esemeny/anna-gavalda-szerettem-ot/

1956-os megemlékezés

Méltón ünnepelni. Ez a cél vezérelte a Civil Házat, amikor az ünnepei programot szervezték.

A műsor összeállítására a nemrégiben Balázs Lajos Díjat kapott Göncöl Néptáncegyüttes vezetőjét, Csiki Gergelyt kérték fel, aki külön erre az ünnepi alkalomra koreografált egy táncjátékot, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt kívánnak tisztelegni.

Ugyan volt már hasonló felkérése, ahol tematikus koreográfiát kellett megálmodnia, ám ezúttal kicsit mélyebben tanulmányozta az esemény történelmi hátterét, a korhű táncokat, zenét és öltözetet. S ezután még be kellett illeszteni a technikai aláfestéseket, mint füstgép, fáklyák, és olyan hangeffektek, mint az eldördülő ágyú és a lövések zaja. Eddigi pályafutása a bizonyíték arra, hogy mindig is szerette a kihívásokat, s boldogan nyit az újdonságok felé, mert ezekkel is bevonzza a fiatalokat a népzene és a néptánc bűvöletébe.

A műsor a Kolosy téren és a Piac téren zajlik majd, megidézve a fontos történelmi eseményt. Az ünnepi alkalomból a Göncöl Néptáncegyüttes tagjai korhű kosztümökre cserélik a megszokott fellépő ruháikat, s kezükben fegyverekkel, lyukas zászlókkal idézik meg a forradalom szellemiségét.

Mivel mindez egy forgalmas kereszteződés szomszédságában zajlik, a rendkívüli látványos táncjáték bizonyára sokakat késztet majd arra, hogy megálljanak és csatlakozzanak a nézőkhöz. A műsor a Kolosy téren kezdődik, s az emelkedett hangulatot csak fokozza, hogy fényjáték is társul a programhoz, mely a Piac téren fejeződik be, ahol a piac belső terében korabeli filmek szolgálnak hátérként, s persze mindenütt fotók és plakátok, falragaszok erősítik az időutazás érzetét. Végül a szereplők kitűzik a forradalom zászlaját a téren, s a program zárásaként fáklyagyújtással emlékeznek a résztvevők az október 23-ai eseményekre.

A Göncöl Néptáncegyüttes mellett a műsor szereplője Paár Julianna népdalénekes és a Bazseva zenekar.

Jöjjenek és emlékezzenek velünk!

Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/1956-os-megemlekezes/

 

Új ház, új formáció

Igaz a mondás, miszerint nincsenek véletlenek, mert mi más is magyarázná, hogy az Óbudai Kulturális Központ 42 éve átadott épülete és az 1981-ben megalakult underground zenekar egy időben újult meg? Így felfoghatjuk egyfajta közös ünneplésnek is az Európa Kiadó október 21-ei koncertjét.

Akik figyelemmel kísérték az Európa Kiadó működését, azok számára nem meglepő a változás, hiszen pályafutása során többször is előfordultak tagcserék.

Vannak olyanok a zenekarban, aki hosszan részt vettek a munkában, majd egy időre máshol zenéltek, aztán újból visszatértek, s olyanok is, – ők vannak kevesebben – akik csak egy rövidebb időt töltöttek velük. Mindig is rugalmas forma jellemezte a zenekart. Megalakulásukat követően rövid idő alatt a hazai alternatív rockzenei élet meghatározó zenekarává lettek. A dalok szövege hűen tükrözte az adott kort, de sohasem igazodtak divathullámokhoz, trendekhez, nem álltak be a sorba.

A változásokat többnyire az indokolta, hogy szükségük volt új inspirációkra, friss zenei ötletekre. Az új felállás pedig ezt a vérátömlesztést biztosította számukra. Így nem fásultak el a tagok, s mindig tudtak új színt, mondandót vinni a dalokba is. Mivel ezeknek a változásoknak a közönség volt az egyértelmű nyertese, többnyire jól fogadták a megújulást.

A legutóbbi lemezükkel lezártak egy korszakot, s bár még a turné részei a dalok, már készülnek az újak. Ahogy a természet is örökös körforgásban van, úgy változnak időről időre ők is.

Ilyenkor óhatatlanul frissül a rajongótábor is, hiszen nem vagyunk egyformák, s egy kor után már a közönség egy része jobban kedveli az állandóságot, kiszámíthatóságot. Mások viszont szívesen tartanak lépést a változó világgal és szeretik az újdonságot.

Nincs okuk aggodalomra, mert ilyenkor mindig sok fiatal csatlakozik a közönséghez, ami igen pozitív dolog. A közönségük mindig is az emberi érzékenység mentén szerveződött, a nyitottság inspirálta, nem a generációkhoz kötődött, s nincs ez másként ma sem.

Óbuda, mint koncerthelyszín, jó előjel a zenekar életében, mert a 80-as években két legendás sikerű koncertet is tartottak a Zichy kastélyban. Az egyik koncert felvételre is került, s ebből később kazetta majd CD is készült, amit a zenekar és a közönség kedvelt, s máig is sokakban él az emléke.

Az Óbudai Kulturális Központ színháztermében lesz a koncert, ami azért érdekes, mert ritkán játszanak ültetett közönség előtt. Ők is tartogatnak meglepetést, a frissen újjávarázsolt házat stílusosan, egy új számmal ünnepelik, amit itt adnak elő először, de meglepetésről többet már tényleg nem illik elárulni.

A megújult Európa Kiadóban Menyhárt Jenő énekes- gitáros-igazgató és a korábbi felállásból már ismert Gyenge Lajos dobos mellett a leginkább a Kistehén zenekarból ismerős Bujdosó János gitározik, a Puszi zenekar alapítója, Tóth Zoltán basszusgitározik – ő a nyolcvanas években már kétszer is volt az Európa Kiadó tagja –, valamint a Ladánybene 27-ben is zenélő Kálmán András billentyűzik.

Mindenkit szeretettel várunk! Legyenek szemfülesek, mert mindig a legjobb helyek kelnek el elsőként!

 Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/europa-kiado-koncert/

 

Sokat tanultam a gyerekektől

Október 15-én délelőtt Gubás Gabi és zenekara nemcsak a gyerekeknek ígér maradandó élményt, hanem a felnőtteknek is. A Bergengóciából jöttünk album a szakma elismerését is kivívta, hiszen a lemez megjelenése után, 2016-ban, az év gyermekalbumaként Fonogram díjat kapott. Nagymamaként, magam is szeretem ezeket a dalokat, mert gyermeki lélekre vallanak, a gyerekek nyelvén beszélnek a hétköznapokról, de hiányzik belőlük az oktalan gügyögés.

– Miként indult a karriered a gyermekdalok, mesék világában?

Éppen 10 éve annak, hogy Pálfy Zsolt megkeresett a Csigalétra ötletével és én boldogan mondtam igent a dologra, mert tetszett az elképzelése. Bizonyára annak is szerepe volt a dologban, hogy Attilával éppen GYES-en voltam, így közel állt hozzám a téma. Nem igazán vállaltam volna el mást, hiszen fontos volt számomra, hogy a maga teljes valójában megélhessem az anyaságot, de úgy éreztem, hogy ez nem számít munkának. Amúgy is folyamatosan dúdoltam, énekeltem neki, miért ne tehettem volna ezt, ezeket a dalokat gyakorolva?

– Gondolom, a gyerekeid véleményezik a dalokat már a megjelenés előtt?

– Igen, ők a „teszt közönség”. Ha azt látom, hogy felkelti az érdeklődésüket, akkor tudom, hogy jó úton járunk. Olykor még az alkotásból is részt kérnek, benne volt a kezük a Vasárnap légy történetének alakításában is. Sőt, vannak személyes kedvenceik is a lemezek között. Attila a Csigalétrához húz, míg Annát a Biomese érintette meg leginkább. Ha tehetik, ma is szívesen elkísérnek a fellépésekre és a többi gyerekkel együtt élvezik a zenét.

– Miközben játszol, énekelsz, szinkronizálsz, egyszerre érzi rajtad az ember a szenvedélyt és a belőled áradó békét, harmóniát. Mi a titka?

– Főként az, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozom. Olykor feszes a napi programom, de akkor is megengedem magamnak, hogy az adott pillanatban minden idegszálammal az aktuális feladatra koncentrálok. Nem is lehet ezt másként, mert különben szétesik az ember. A színpadon a szerepre koncentrálok és a közönségre, otthon és a játszótéren pedig a családomra, a gyerekekre. Nálam ez bevált, ezért is sikerült elkerülnöm, hogy a gyerekeim féltékenyen tekintsenek a közönségre, azt érezzék, hogy osztozniuk kell a figyelmemen, szeretetemen a többi gyerekkel. Sőt, úgy érzik, hogy ők csak nyertek a dologgal, mert így a zenekar is az ő szórakoztatásukon munkálkodik.

A titok másik fele, hogy a világ leghálásabb dolga gyerekeknek játszani, énekelni. Ők sosem udvariasságból tapsolnak, s hihetetlenül inspiráló minden rezdülésük, amivel azonnal jelzik, ha jól szórakoznak, vagy éppen lankad a figyelmük. Ezért is szeretem a gyerek közönséget.

Szerencsés vagyok, mert Pálfy Zsolt – bár gyermek még nincs, csak gyerekszínháza – hihetetlen empátiával és tiszta gyermeklélekkel rendelkezik, mint ahogy a zenekar többi tagja is tökéletes partner a színpadon, akár felnőtt, akár gyermekdalokat adunk elő. Azért pedig külön hálás vagyok a sorsnak és nekik, hogy velük valóra válthattam az álmom, énekelhetek.

Sőt nyertünk egy pályázaton, s éppen most készül a Vasárnapi légy animációs változata, aminek nagyon örülünk mindannyian, s újra lázas ötletelés folyik, hogy a lehető legjobb legyen a film.

A vasárnapi délelőtti koncert kicsiknek és szülőknek egyaránt pompás szórakozást ígér, miközben felfedi előttünk a világ apró csodáit, jókedvet és harmóniát csempész az életünkbe, ezért kár lenne kihagyni ezt az élményt.

  Vincze Mara

 

https://kulturkozpont.hu/esemeny/gubas-gabi-es-zenekara-bergengociabol-jottunk-koncert/