Kiállítás Óbudán – Római P’Art 14

Kiállítás Óbudán! Ezúttal a szép festményeket, grafikákat kedvelőket örvendeztetik meg a szervezők, a Római P’Art 14 elnevezésű szabadtéri kiállítással.
A tárlat 2019. májusától, augusztus végéig lesz megtekinthető az az Óbudai Kulturális Központ kerítésén

Római P’Art 14

A Római P’Art 14 című szabadtéri kiállítás gazdag anyaga még 2014 végén jött létre. Méghozzá akkor, amikor az óbudai önkormányzat és a római parti Fellini egy képzőművészeti pályázatot hirdetett meg. A pályázat címe, hívószava a „római p’art” volt, erre a témára reflektáltak a kortárs alkotók. A pályázatra több mint 60 festmény és grafika érkezett, melyből az óbudai képzőművészeti szervezetekből álló zsűri 30 művet választott ki, hogy azokból 2015 nyarán a Lajos utcai Budapest Galériában kiállítást rendezzen. Ennek a 30 munkának a reprodukciója látható most az Óbudai Kulturális Központ kerítésén.
Az anyag díjazott alkotásai 2015-ben Óbuda napján, az Esernyős Galériában szerepeltek, majd 2016-ban a nyár folyamán, a mostani szabadtéri kiállításhoz hasonlóan, a 30 alkotás reprodukciója a Kórház utcai traverz kiállításon volt látható.

Miért érdemes ellátogatni?

A Római P’Art kiállítás rólunk, óbudaiakról szól. Arról a helyről, ami minden óbudai szívében, lelkében, és szemében kétségtelenül nyomot hagy. Megélt pillanatokról és érzésekről, élményekről és hangulatokról, látványokról és emlékekről, amelyek áthatották a gyermekkorunkat, és amelyeket átadunk a gyerekeinknek, amelyek beívódtak a tudatunkba, amelyek a mindennapjaink és életünk részévé váltak. A római part egy olyan hely, ami fizikailag és szimbolikusan is összeköti a III. kerületieket, és így egy önmaga értékei által teremtett közösségi térré válik. A kiállított művészek munkái erre a gondolatra reflektálnak.

Válogatás az Óbuda Tárt kortárs képzőművészeti gyűjteményből

Válogatás az Óbuda Tárt kortárs képzőművészeti gyűjteményből

2019. júniusától augusztus végéig

Csillaghegyi Közösségi Ház kerítése (1039 Budapest, Mátyás király út 13-15.)

A kiállítás anyaga 2016-ban volt látható az Óbudai Promenád szabadtéri tárlatán.

A T-Art Alapítvány huszonhat éve működik Óbudán. Alapítói, Tenk László festőművész és Tenk Zsóka gobelinszövő azért hozták létre, hogy segítsék a mai magyar képzőművészet hazai és külföldi megismerését. A fő cél érdekében kiállításokat szerveztek, katalógusokat, életműkönyveket jelentettek meg, és a céljaikkal egyetértő művészek adományaiból létrehozták az Óbuda Tárt képzőművészeti gyűjteményt, és ennek tartós óbudai működése és bővítése céljából együttműködési megállapodást kötöttek Óbuda–Békásmegyer Önkormányzatával és az Óbudai Múzeummal.

Jelen kiállítás az alapítvány festészeti gyűjteményéből válogat. Olyan művészeket munkáit láthatjuk, mint, például Földi Péter, Giczy János és Varga Patrícia Minerva. A kiállítás egy izgalmas metszete az alapítvány gyűjteményének és az egész magyar kortárs képzőművészetnek a változatos technikai megoldásoknak, a sokszínűségnek, és a különböző művészeti irányzatoknak köszönhetően.

A nyár folyamán megfordítjuk a kétoldalas tablókat a kerítésen, így az érdeklődők az alapítvány grafikai gyűjteményéből is láthatnak egy válogatást.

Gyerekprogramok Óbudán

Gyerekprogramok az Óbudai Kulturális Központ minden Házában! Nálunk május utolsó szombatján minden a gyerekekről szól! Az Óbudai Kulturális Központban, a 3K-Kaszásdűlői Kulturális Központban, a Békásmegyeri Közösségi Házban, a Csillaghegyi Közösségi Házban és a Civil Házban felhőtlen kikapcsolódás vár kicsiket és nagyobbakat gyereknap alkalmából. Színes és szórakoztató programokkal készülünk, kár lenne kihagyni!

Óbudai Kulturális KözpontKalandra fel, kis és nagy kalózok! – gyermeknap az udvaron (rossz idő esetén a házban)

Május 25-én, szombaton gyermeknapi kalózkaland és kézműves foglalkozás kicsiknek és játékos kedvű családoknak az ÓKK-ban.
10 órától a Zabszalma együttes biztosítja a jó hangulatot, magyar költők megzenésített verseivel, érdekes hangszereléssel, változatos stílusokban.
11-től 13 óráig pedig kézműves játszóház, kisvonat, ugrálóvár, gyermeknapi kalózkaland várja a gyerekeket.
A gyerekprogramok részletei itt találhatóak!

Békásmegyeri Közösségi Ház – Örömóra

Május 25-én 10 órától Csoóri Julianna kisgyermeknevelő és a Kerek Zenekar táncháza várja a legkisebbeket. Felcsendülnek azok a dallamok, amiket a bölcsődés gyermekek az Élő népzene a bölcsődében című programsorozatból már jól ismernek. A szülőknek, hozzátartozóknak pedig lehetőségük nyílik belekóstolni a remek hangulatba. A belépés ingyenes!

Csillaghegyi Közösségi Ház – Mesés hétvégék – Szivárványos gyereknap

Mint tudjuk, a mese szórakoztat, nevel, rekreál. A legkisebbek a mese hallgatása, átélése során dolgozzák fel mindennapi problémáikat, látják megvalósulni álmaikat, sajátítják el anyanyelvüket.
Mesés hétvégék programsorozatunk havonta egyszer, szombat délelőtt várja az bölcsödés-óvodás korú gyermekeket, és minden alkalommal más és más témájú mesére, éneklésre és a hozzá kapcsolódó kézműves foglakozásra épül. Ezúttal a mesebeli Kerekerdőbe kalauzolja a kalandos kedvű résztvevőket.
A Mesés hétvégék idei utolsó, gyereknapi „különkiadása” ez!
A gyerekprogramok részletei itt találhatóak!

Május 25-én 10 órától a májusi jeles napokról és a levegő színeiről hallhatunk előadást. Utána lepkék és szélforgó készítésére, májusfa díszítésére nyílik lehetőségük a kreatív jelenlévőknek.

Moziműsor és Pink Floyd-est Csillaghegyen

Moziműsor az igényes zene jegyében, barátságos hangulatban és családias légkörben. Ez mind a Csillaghegyi Közösségi Ház, ahol minden korosztály könnyedén megtalálhatja a neki megfelelő programokat. S ahol a szervezők ez alkalommal a színvonalas rockzene, illetve a Pink Floyd zenekar kedvelőit kívánják megörvendeztetni, egy felhőtlen estével.

Zenél a mozi – Pink Floyd: The Wall-est

A Csillaghegyi Közösségi Ház programsorozatában énekesek, színészek, zenészek, zenekarok életét és munkásságát idézi fel. Érdekességképp a meghívott zenekarok, előadók és a filmvászon segítségével.  Ezúttal a Pink Floyd munkásságának lehetünk szemtanúi május 18-án, szombaton 17 órától A fal című moziműsor segítségével. Ezt követően pedig a Keep Floyding zenekar koncertje teszi fel a pontot arra a bizonyos „i” betűre.
A fal története nem túl vidám. Középpontjában egy – nagyrészt – képzeletbeli rock zenész, Floyd „Pink” Pinkerton áll, aki a szó szoros értelmében megőrül az édesapja elvesztését követő depressziótól. Magányában képzeletbeli – később pedig valóságos – falat húz maga köré, hogy megvédje magát a világban található szenvedésektől. S bár a történet nem igazán felemelő, megéri megnézni, hiszen a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb zenés filmjéről van szó.
Egy kis érdekesség az alkotáshoz, hogy a film több jelenetét is Syd Barrett esete inspirálta. A zenész a hatvanas években lépett ki a Pink Floydból, mert elmeállapota nem engedte, hogy tovább koncertezzen a bandával. Syd Barrett közeli hozzátartozói és barátai nem tudták végignézni a film premier vetítését, annyira emlékeztették őket a képsorok Syd esetére.

Tehát még egyszer

Május 18-án, szombaton 17 órától Pink Floyd-est, illetve A fal című moziműsor kerül vetítésre a Csillaghegyi Közösségi Házban. Ezt követően, 19 órától pedig a Keep Floyding zenekar örvendezteti meg koncertjével a jelenlévőket.

https://kulturkozpont.hu/hazak-fomenuje/jegyvasarlas/

Programok a nyári szünidőre Csillaghegyen

Lassan közeledik a nyári szünidő, ami nem csupán a gyerekek számára jelent a szokásosnál több szabadságot. De talán a felnőttekben is felmerül a kérdés, hogyan tölthetnék hasznosan, tartalmas programokkal a pihenésre szánt időszakot. Fontos, hogy a vakációt, illetve a kikapcsolódás időtartamát is aktív feltöltődéssel, minőségi szórakozással, maradandó élményeket szerezve töltsék kicsik-nagyok egyaránt. Ráadásul a szülők számára is megnyugtatásként szolgál, ha gyermeküket biztonságos, építő közegben tudhatják, az otthoni környezeten kívül is.

Jó hírünk van: senkinek nem kell unatkoznia a nyári hónapokban sem! Hiszen az Óbudai Kulturális Központ egyik tagintézménye, a Csillaghegyi Közösségi Ház idén is sokszínű, izgalmas programokkal: táborokkal és tanfolyamokkal várja a kreatív, szórakoztató és tartalmas kikapcsolódásra vágyókat. Kinek-kinek a saját személyiségéhez, hobbijához igazodva.

Június 17. és július 12. között négy tábori héten át, öt napos turnusonként az Egyboglya napközis tábor és az Egyboglya nyári egyetem várja a 6-14, illetve a 10-14 éves korú gyerekeket kreatív közösségi programokkal, alkotókörökkel.
És ez még csak a kezdet! Június 17-től Július 31-ig további olyan érdekfeszítő lehetőségekkel kecsegtetnek a szervezők, mint például a kosárfonó tanfolyam, divat és stílus tábor, varrótábor, turistás tábor, a ringató napok, vagy a felnőttek számára induló néptánc, illetve intenzív szeniortánc-tanfolyam.
Reméljük, sokan kedvet kapnak valamelyik programlehetőséghez, és a passzív pihenés helyett az aktív kikapcsolódást választják ezen a nyáron.

Részletek a programokról a https://kulturkozpont.hu/haz/csillaghegyi-kozossegi-haz/ oldalon találhatóak.