Különleges színház- és tánctörténeti kiállítással kedveskedik közönségének a Békásmegyeri Közösségi Ház. A táncz – Tablóképek az első magyar filmről című kiállítás témája a tánctörténet, mégpedig egy különleges szemszögből megmutatva. Az Uránia Tudományos Színház 1899-ben alakult, előadásait vetített diaképekkel szemléltette. Ezeket a képeket kezdetben külföldről vásárolták, de 1901-ben Pekár Gyula író elhatározta, hogy egy tánctörténeti előadást tart, melyben a tánc történetét az ókortól a XX. századig saját mozgóképfelvételekkel illusztrálja. Ez lett az első magyar film, melyben a kor kiemelkedő színészei, többek között Blaha Lujza, Márkus Emília, Hegedűs Gyula és az Operaház balerinái közreműködtek. Ezzel a tánctörténet és a színháztörténet adott randevút egymásnak, találkozásokkal filmtörténeti különlegességet alkotva. Sajnos a kultúrtörténeti csemegének számító mozgókép elveszett, azonban állófotók maradtak az első magyar filmről, melyből a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum készített kiállítást, együttműködve az Uránia Nemzeti Filmszínházzal. Ezt a különleges kiállítást nézhetik meg a Békásmegyeri Közösségi Ház látogatói a beltéri aulakiállítás keretein belül. A kiállított tablók ingyenesen tekinthetők meg október 12-től november 4-ig a ház nyitvatartási idejében.
Kérjük tájékozódon honlapunkról – www.kulturkozpont.hu – és Facebook oldalunkon.