A baba
A baba a Karinthy Színház előadásában Miro Gavran horvát szerző drámáját dolgozza fel, de túlmutatva az eredeti darabon, egy kicsit több színt hozzárakva a történethez. Az eredeti szöveg szerint Markót elhagyja a szerelme, mert nem akar gyereket, a férfi pedig hozzájut egy szexrobothoz, hogy helyettesítse húsvér, igényekkel teli barátnőjét. A probléma ott merül, fel, amikor a robotnő elkezd érezni, véleménye lesz és megmutatja a férfi a hibáit. Marko sajnos hajlamos a verbális és fizikai bántalmazásra is, amit a baba nem néz jó szemmel, szembesíti Markót és rajta keresztül a világ összes férfiját azzal, hogy a nők elnyomása nem tűrhető viselkedés. A társadalomkritika és egy cseppnyi feminizmus a felszín alatt fedezhető fel, ugyanis a felszínen a darab vicces és jó hangulatú. Köszönhető ez a szereplőknek is. Szabó P. Szilveszter, aki rendezőként és férfi szereplőként is jegyzi a darabot, nagyon boldog, hogy sikerült kissé mélyíteni az előadás mondanivalóját. A mélyebb rétegek megjelenítéséhez nagyon sokat tesz hozzá Földes Eszter, aki igen nagyívű fejlődési folyamatot ábrázol a robotikus, program szerint működő szexbaba és a gondolkodó, érző lény között. A színésznő elmondása szerint nehéz, de nagyon szép feladatot kapott és boldog, hogy szerepével a nők védelmére kelhet. Az alkotók véleménye szerint mindenki talál a darabban olyan élethelyeztet, amit maga is átélt már, ami „aha-élményt” tud nyújtani számára.
Ha jól belegondolunk, talán már nincs olyan nagyon messze az a világ, amikor a robotnő már nem csupán fikció, hanem valóság lesz. Ebben benne rejlik az a veszély, hogy a húsvér nők helyzete még nehezebbé válik, hiszen egy robotnő nem kérdez csak szolgál, nincsenek igényei és bármit meg lehet tenni velük, vagyis valóban tárgyként lehet kezelni őket. Ez komoly társadalmi veszélyhelyzetet rejt magában. Éppen ezért nagyon fontos pillanat, amikor a darabban szereplő baba egy tanulási folyamat során emberszerűvé kezd válni, érezni kezd és megszünteti kiszolgáltatott helyzetét.
Ajánljuk mindenkinek ezt a darabot, aki valaha szeretett már, aki élt már párkapcsolatban és érezte annak szépsége mellett a nehézségeit is. Ajánljuk mindazoknak, akik tudnak nevetni önmagukon, az élet visszásságain, és akik képesek felismerni saját hibáikat és szeretnének jobbá válni. Ehhez a folyamathoz segít hozzá a baba című előadás az Óbudai Teátrumban, az Óbudai Kulturális Központ színháztermében.
November 27. szombat 19.00
Szereplők: Markó – Szabó P. Szilveszter; Stella – Földes Eszter
Rendező: Szabó P. Szilveszter
Díszlet: Rákay Tamás; jelmez: Böhm Katalin; zene: Dinyés Dániel; dalszöveg: Hegyi György
Műsoridő: 120 perc 1 szünettel
Jegyár: 4100 Ft, 4600 Ft, 4900 Ft
Jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/program/miro-gavran-a-baba-120160