Antal István dokumentálja Óbudát. Megörökíti a kerület minden eseményét, a csőtöréstől a hangversenyig. A képeken mi vagyunk, a kerületiek. Talán nincs még egy olyan ember, aki ennyire otthon lenne a kerületben. Nincs is olyan utca, ahol ne járt volna, amit ne fényképezett volna le.
Mindenhol ott volt, mindent látott, és mindent le is fotózott
Hogy kezdődött az óbudai karriered?
Szegény családban nőttem fel. Gyerekkoromban Szentendrén éltünk. Már fiatalon dolgozni akartam, ezért esztergályosként az első évben az óbudai Hajógyár tanműhelyében tanonckodtam. 1962-ben kezdtem el dolgozni gyakornokként az Óbudán lévő Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárban. Végül az üzem bezárásáig ott dolgoztam, és ott kezdtem el fotózni is. Sokan voltunk ott fiatalok, és divat lett a hobbifotózás. Egymástól lestük el a titkokat, volt egy egészséges szakmai verseny köztünk. Céges kirándulásokon, bulikon fotóztam, és a haverok mind kértek a képekből. Ilyenkor elő kellett hívatni a képeket. Ezt megunva elkezdtem a fotószakkörbe járni, hogy elő tudjam hívni a képeket. Aztán úgy alakult, hogy elkezdtem az üzemi lapnak fotózni, de közben végeztem a gyári munkámat is.
Elkezdtek egyre több helyre hívni fotózni, ilyenkor kikértek a munkából. Sok helyre eljutottam a fényképezőgépemmel.
Hogy lettél hobbifotósból hivatalos fotós?
Négy évig álltam főállásban az esztergapadnál, aztán egy napon üzemen belüli áthelyezéssel az üzemi lap főállású fotósaként kezdtem. Munka mellett leérettségiztem, elvégeztem az újságíró iskolát.
Hogy lettél egész Óbuda hivatalos fotósa?
Sajnos 1976-ban megszűnt a BMG, így ott nem fotózhattam tovább. Ekkor jött a lehetőség, hogy a kerület fotósa legyek. Dolgoztam az Óbuda Újságnak, és az üzemi lapoknak, mint a Felvonó híradó, Harisnyagyári dolgozó, Textilélet, Ganz híradó. Akkoriban minden nagyvállalatnak volt saját lapja. Fotóztam a munkásokat, gyáregységeket, ünnepélyes átadásokat, fejlesztéseket. Ha volt egy nagy rendezvény, arról minden lap kért fotót, ezért minden lapnak külön készítettem olyan fotókat, amiken a saját dolgozóik voltak.
Nem vágytál ki a kerület határain túlra? Az országos ismertség nem motivált?
Fotósként kerülhettem volna az MTI-hez, de jobban kedvelem a kisebb, családiasabb közösségeket. Inkább a kerületi helyi laphoz, az Aquincum-hoz mentem. Később lett Óbuda Újság a neve egy tulajdonosváltással, de én maradtam. Hűséges típus vagyok.
Óbudán érzed magad otthon?
Ismerem, és szeretem Óbudát. Láttam, hogyan változik a kerület, fejlődik és szépül. Láttam a nagy árnyékot adó fákat csemeteként, frissen ültetve. Nyomon követem az időt a fényképeimmel. Sokan ismernek és szeretnek, és ez jó érzés. Egyszer bementem egy pékhez, és az eladó búcsúzáskor azt mondta, örül, hogy kiszolgálhatta Óbuda fotósát. Ha a kerületiek ismernek, akkor én otthon vagyok.
Mik a kedvenc témáid?
Furcsa lehet, de nincs kedvenc témám. Feladatok vannak, amiket jól meg kell csinálni. A kamerám előtt bontották le a régi épületeket, építették a panelházakat. Fotóztam a sok új épületet, az új Flórián Áruházat, iskolákat, tereket. A sok új lakót, akik beköltöztek a panelokba. Új város volt születőben, és én válogatás nélkül mindent dokumentáltam.
Jelenleg az Óbudai Kulturális Központ főállású fotósa vagy. Hogy kerültél ide?
1989-ben, a rendszerváltáskor megszűnt az akkori Óbuda Újság. Az akkor még Úttörőház igazgatója hívott, hogy jöjjek rendezvényfotósnak. Szeretem csinálni. Jó érzés a rendezvényeken az első sorban állni, vagy a színpadról fotózni a művészeket.
Vannak emlékezetes pillanataid a művészekkel való találkozásokról?
Vannak. Még nagyon régen a BMG-ben lépett fel Hofi Géza. Ő például beleszőtt engem a műsorába, leszólt a színpadról egy-két vicces mondatot hozzám. Például, hogy menjek át a másik oldalra fotózni, mert erről az oldalról már lebarnult a vakutól.
Nagy ajándékot kaptál 70. születésnapodra. Egy könyv készült rólad.
Igen, az Óbudai Kulturális Központ kiadásában készült rólam és az elmúlt években készült fotóimból. Nagyon szép ajándék, a munkásságom lenyomata. Biztosan van olyan óbudai lakos, akit lefotóztam kisgyerekként, és később szülőként is valahol.
