Én vagyok az. A test epifániája II. − Bukta Norbert festőművész kiállítása
2018. szeptember – Ars Sacra Fesztivál
Az epifánia kifejezés a keresztény teológiában Isten emberi testben való megjelenését, megtestesülését jelenti. Arra utal, hogy Jézusban Isten jelent meg az emberek számára, és főleg azokat a pillanatokat nevezik így az evangéliumok, amelyekben Krisztus Istenként nyilatkozik meg. A Jézus Krisztus-i testben az Isten és az ember együttes jelenlétét, az isteni és az emberi természet egyetlen személyben való egyesülését is jelenti.
Bukta Norbert munkáiban az epifánia az emberi test felmagasztalásának gondolatát ragadja meg, és arról szól, hogy a jézusi létből adódóan az ember is méltóvá válik az isteni természet befogadására. Ezt fogalmazza meg az a régi gondolat, hogy az emberi test templom, a bennünk élő Isten temploma. Bukta – és alkotótársai – munkáiban az emberi test nem a hagyományos formájában jelenik meg, nem aktként vagy egészalakos figuraként, nem a fizikailag látható és a hagyományos világi szépség képviselőjeként szerepel. Hatalmas méretű testein nem látunk formás testrészeket, a klasszikus emberi alak vonalai is alig rajzolódnak ki. A figuráknak – ha egyáltalán ez a megnevezés használható az alakjaira – nincsen nemük, arcuk, kidolgozott végtagjaik vagy elkülönülő testrészeik.
Bukta testeinek szentségét, a bennük megvalósuló isteni jelenléthez való jogot, az ember lehetőségét arra, hogy a szentet ebbe a fizikai, materialista létezésbe befogadja, és akár akaratlanul magából sugározza – a festészet szépségének nyelve hordozza. A gesztus- és örömfestészet érzékiségében és nem a formák érzékiségében rejlik a testek esztétikája. Az őrületes színvilág és a monokróm festés kontrasztja, a hatalmas ecsetnyomok és a sziluett jellegű megfogalmazás ellentéte, a ragasztott és tépett felületek játéka, azaz az építő kollázs és a romboló dekollázs technikák együttes megjelenése, a popos jellemzők és a mély tematika kettőssége jellemzi a festményeket. Az organikus, szabad festészet és a geometrikus kötött vonalrendszer kontrasztja szintén kettébontja az alakokat. Bukta az egymásnak ellentmondó festészeti jellemzők és technikák szembeállításával, azok állandó egységével és ellentétével fogalmazza meg a test epifániáját: a profán és a szent létezésünk közti örök egység és szabad választás állapotát, és a halandó emberben megnyilatkozó Kimondhatatlan Nevű megpillantásának és megörökítésének csodálatos élményét.
Garami Gréta
