Keresés
Close this search box.

Ars Sacra Fesztivál Óbudán

Már csak szép emlék a nyár, a vakáció és az ezekkel együtt járó önfeledt szabadság és jókedv. Persze az ősz is tele van szépséggel, értékkel, csak nyitott szemmel és lélekkel kell járnunk a világban. Ám abban a hangulatban, amit ez az évszak közvetít, a rozsdálló erdők, a zamatos gyümölcsöktől roskadozó fák, bokrok és a kissé bágyadt napsütésben tarkálló virágoskertek világában, már több a meghitt nyugalom. Mintha lélekben már készülődnénk a közelgő ünnepekre. Jó alkalom erre a tízedik alkalommal megrendezésre kerülő Ars Sacra Fesztivál, mely tengernyi értékes élményt kínál a közönségnek városszerte.

2007-ben a Városmisszió részeként, civil kezdeményezésből bontakozott ki a mára hagyománynak tekinthető kulturális rendezvénysorozat, amely a reményt közvetíti tartalmas, magas színvonalú programokon keresztül, mindenki számára ingyenesen.

Az egyre több helyszínnel gyarapodó programsorozat ritkán látható művészeti kincseket mutat be, lehetőséget nyújt a különböző művészeti ágak és alkotóik bemutatkozására. A kínálatból szinte semmi sem hiányzik. Komoly-, és könnyűzenei koncertek, irodalmi előadások, kiállítások színesítik a sort, s valamennyi szívet-lelket felemelő hatással bír.

A program hamar kinőtte a főváros határait, 2008-ban már országos rendezvénnyé duzzadt, s a következő évben már a határon túlik is részesei lehettek.

2010-ben az Óbudai Kulturális Központ is felkérést kapott a csatlakozásra, s azóta rendszeresen, több helyszínen, nívós programokkal veszt részt a rendezvénysorozatban.

Idén a Békásmegyeri Közösségi Ház nyitja a kerületi programok sorát, ahol a nagy múltú Kincső Néptáncegyüttes és az őket kísérő Naszály zenekar műsorában gyönyörködhet a közönség. Megszokhattuk már, hogy csodás történeteket mesélnek el nekünk az élet fontos állomásairól a tánc nyelvén. Most kicsit visszaforgatják az évszakok kerekét, s megismerhetjük a trilógia lenyűgöző szépségű táncokkal megjelenített – Hát én immár kit válasszak című – befejező részét, mely a szerelem varázslatát tárja elénk. Nem nehéz megjósolni, hogy ezúttal is mély hatást gyakorolnak majd a közönségre.

A Csillaghegyi Közösségi Ház izgalmas homokkővel készült képekkel várja látogatóit. A tárlat megalkotója, M. Simon Veronika hihetetlenül aktív és sokrétű. Közel 20 ország több mint másfélszáz közintézményében láthatóak az alkotásai. Számtalan külföldi és hazai kiállítás résztvevőjeként sokan ismerik festményeit, grafikáit, melyekért megannyi elismerésben részesült. Ő az a művész, akit nehéz lenne beskatulyázni, mert a portrék sokaságán át, az oltárképekig igen színes a művek listája, s éppen ilyen sokrétű a technikák használatában is.

Természetesen a zene sem hiányzik a kínálatból. A hazai kedvencek – az Albert Schweizer Kórus és Zenekar, az Óbudai Kamara Kórus – mellett, akik klasszikus művekkel varázsolják el a közönséget, fellép majd a Savaria Barokk Zenekar is. Ez utóbbi a Reformáció Évének tiszteletére összeállított koncerttel.

A felsoroltak is bizonyítják, érdemes lesz időt szakítani arra, hogy részesei lehessünk ezeknek a programoknak. Mindenkinek szüksége van arra, hogy a napi rohanás után kisimíthassa lelke redőit, s néhány órát kellemes társaságban, épülésünket szolgáló tevékenységgel, elmélkedéssel töltsön el.

A részletes programot a www.kulturkozpont.hu. Oldalon találják meg

 

                                                                                                                  Vincze Mara

Megosztás

Facebook
Email