Majd a Grecsó!

Grecsó Krisztián a 40-es évei végén járó ifjú titán, aki mindenhez ért, és bármit csinál, csak szeretni lehet. Szegváron született, magyar szakon végzett, Békés megyében újságíróként kezdte a pályáját, majd a fővárosba kerülve a Bárka, a Nők Lapja, az Élet és irodalom munkatársa, szerkesztője lett. Egyedi hangvételű regényei megjelentek arabul, csehül, németül, horvátul, lengyelül, szlovénul, törökül és oroszul. Írt forgatókönyveket és több színdarabot, szövegkönyvet is jegyez (Katona József SzínházVígszínház). Több mint 15 kötetet publikált a Magvető kiadónál, regényeket, novellákat, verseket, tárcákat. Kamasz kora óta énekli verseit, több formációban hozott létre zenés irodalmi esteket, előadásokat. Ezek közül a beck@grecsó és Grecsó-Hrutka Tandem lemezein énekes-dalszerzőként is bemutatkozott. Ismert zenekaroknak és énekeseknek írt dalszövegeket. CD-ék és hangoskönyvek is jelentek meg általa, és már a legkisebbekhez is szól a Belefér egy pici szívbe című lemezével. Lányos apa című sorozata a Nők Lapjában annyira népszerű lett, hogy könyv formában is kiadásra került.

Eddig 16 irodalmi, művészeti és egyéb díjat zsebelt be, Szegvár és a 13. kerület díszpolgára, Óbuda rendszeres fellépője. 

Egyedi, őszinte és személyes hangvételű művei különös népszerűségre tettek szert, legyen az cikk, regény, színmű vagy egy dal. Egy életem című önálló estjével járja az országot, mindenhol mérhetetlen szeretet és tisztelet övezi.

Mi a titka? Azt nem tudjuk. De azt igen, hogy nem csupán tehetséges irodalmi munkássága teszi népszerűvé, hanem magánemberként is lehet szeretni, az életével jó példát mutat az egész társadalomnak. 2018-ban nagyon csúnya betegséggel diagnosztizálták, aminek terápiáját keményen és töretlenül vitte végig a gyógyulásig, majd feleségével, Árvai Judittal egy kislányt fogadtak örökbe. Családdá válásuk csodájáról őszintén és kendőzetlenül írt, mindenkit lelkesítve, és lerázva ezzel az örökbefogadással kapcsolatos sztereotípiákat. 

Az óbudai közönség már többször megtapasztalhatta, hogy a színpadon mennyire bájosan humoros, és a színpadról lelépve a közönség soraiba épülve is mennyire barátságos és emberi, mennyire tiszta lélek. Legyen szó bármiről, irodalmi estről, zenélésről, regényről, színdarabról, gyereknevelésről, egy őszinte mosolyról – majd a Grecsó megoldja!

A magyar kultúra napja alkalmából Hrutka Róberttel közös zenekarával lép fel a Miénk a ház – irodalmi koncerttel. Az előadás egy koncert és egy felolvasószínház keveréke. Megrázó, felemelő és könnyed családi történetek szólítják meg egymást és a dalokat. Mint egy olyan családi asztalnál, ahol három-négy generáció élvezi az együttlét örömét, és a régi adomák után dalt kíván a szív. A Miénk a ház egy önismereti barangolás, az összművészet felé nyitó előadás. Mindezt egy olyan kiváló dalszerző, énekes-zeneszerzővel, mint Hrutka Róbert, aki színészlemezek tucatjai, és lélekemelő filmzenék után most az akusztikus, játékosan rusztikus, mégis érett oldalát mutatja meg. És a mai középgeneráció kiemelkedő írójával, Grecsó Krisztiánnal, aki évtizedek után talált vissza az énekelt darabok segítségével a vershez, de aki ezen az estén sem hűtlen kedves formájához: a meséléshez.

 

Műsoridő:90 perc

Jegyár: 4300 Ft, 4900 Ft

Időpont: 2025.01.24 19:00

Helyszín: Óbudai Kulturális Központ

Igazi élmények gyerekeknek

Egyre több szülő panaszkodik, hogy a gyerekeik már egész kicsi kortól kezdve túl sok képernyőidőt használnak, és egyre inkább háttérbe szorulnak a közösségi élmények. Pedig a közös porogramok, a fantázia kiélése, a kultúrával való korai találkozás és annak alap szükségletté válása nagyon fontos. Szeretnénk ebben segítséget nyújtani az óbudai családoknak, éppen ezért különös figyelmet fordítunk arra, hogy már egész kicsi kortól biztosítsunk lehetőséget a kultúra megismerésére, megszeretésére. Minden házunk igyekszik a lehető legjobb gyerekprogramokkal szólni a kicsikhez. 

Az Óbudai Kulturális Központban Lázár Ervin mindenki által rajongott mesehősével, Süsüvel, a sárkánnyal találkozhatnak a gyerekek. A híres egyfejűről szóló zenés mesejáték a Fogi Színház – Pesti Művész Színház előadásában kerül színpadra január 18-án, 11.00 órakor. Elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztályt megszólítva, de természetesen a szülőkről sem elfeledkezve, akik régi, gyerekkori barátukat láthatják viszont. 

Mozart Varázsfuvola című operája nyomán készült operabeavató mesejátékban ismerkedhetnek meg a gyerekek az alap műveltséghez tartozó történettel a Varázsfuvolácska mesejátékban a Rátonyi Róbert Színház előadásában. A színpadi játék keretében az eredeti történet leegyszerűsítve jelenik meg a gyerekek számára, sok humorral, bájjal. Mindezt a Mesélő közreműködésével, aki érthetővé teszi a történetet, interaktív feladatokkal bevonja a nézőket a mesébe. Február 16-án 11.00 órakor megismerhetjük hát Mozart titkát. 

 

A Békásmegyeri Közösségi Házban várják a legapróbb színházi közönséget a Picúr színház Miaú című előadásával. Az élőzenés babaelőadás, a Délibáb Társulat és Sólyom Tamás előadásában már 1 éves kortól várja a gyerekeket. A 20 perces műsort követően, 20 percben közös játékra csábító dalok szórakoztatják a gyerekeket. Január 18.án 10.30 órakor lesz az előadás, melyen a nézőszám korlátozott, 60 fő, kérjük, hogy időben vásárolják meg a jegyüket.

A picit nagyobbacskákat 5-10 éves korig Holle anyó története varázsolja el. Az ismert mesét zenés mesejátékként feldolgozva a Szép Ernő Színház előadásában, a Szombati meseszínház keretében lehet megnézni február 22-én 11.00 órakor. 

A békásmegyeri közönség már megszokta, hogy havi rendszerességgel rophatja a Kolompos Együttes zenéjére az Aprók tánca programon. A táncos délután időpontjai: január 24, február 28. 16.30. A jó hangulat garantált, és ha a szülőknek is kedve szottyan táncra perdülni, annak sincs akadálya. 

 

Táncolni, énekelni a Csillaghegyi Közösségi Házban is lehet. A Dúdolj! Ringass! Táncolj! családi foglalkozáson Paár Julcsi – énekes, okleveles zeneterapeuta és Csiki Gergely – néptáncpedagógus várja a gyerekeket, már egészen pici kortól. A belépés 1 éves kor alatt ingyenes. A közös családi élmény alapja a zene, a játék, a tánc és a mese. Mindezt február 7-én két időpontban is élvezhetjük, 9.15 és 10.30-kor. 

Visszatérő ingyenes családi program aMesés hétvégék – Családi délelőtt közös kézműves alkotással, mely minden napja egy-egy tematikára épül fel, számba véve az évszakok változását, nagy ünnepeinket vagy a jeles életeseményeket. A házigazda: Gyenes Zsuzsa (Mesezengő) és Szmirnov Krisztina két időpontban is várja a családokat, január 18. és február 15. 10.00 órakor. 

 

Régi huncut barátunkkal, Lúdas Matyival találkozhatunk a 3K-ban. A Mesejátékot a Hamajdlesz Színházi Egyesület, a gimnazistákból szerveződött társulat előadásában láthatjuk, a klasszikus népijáték és a modern színház ötvözött eszközeit használva mesélik el a történetet. Január 18-án 16.00 órakor lesz minden háromszor megfizetve. 

A picurik kedvenc programja, a Hangszersimogató Bársony Bálint és zenekarának interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek. A program célja a hangszerek hangjának megismerése, az együtt zenélés és éneklés örömének átadása kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A foglalkozás énekes vezetője: Korzenszky Klára énekesnő, gyermekpszichológus. A hangszersimi időpontja: február 1. 16.00. 

Julia Donaldson világhírű mesekönyve elevenedik meg A legcsinosabb óriás című mesejátékban, Bánki Gergely előadásában. A tanulságos és érdekes történet február 15. 16.00 órakor lesz látható. 

 

Január-februári kicsiknek szóló programkínálatunkkal várjuk tehát a legkisebbeket, hogy lehetőségük legyen minél előbb megszeretni a kulturális értékeinket, hogy közös és felejthetetlen élményeket szerezzenek a családdal, kis barátokkal, és belőlük váljék a jövő kultúrafogyasztója.

Jegyek elővételben válhatók honlapunkon: www.kulturkozpont.hu

Ajándékozz élményt, közös pillanatokat!

Bár a karácsony a szeretet ünnepe, és nem az ajándékról szól, de mégis fontos eleme az ünnepnek a fa alatti közös ajándékbontás. Igazi élmény együtt lenni, kíváncsian lesni, örül e az ajándékozott. Látni a szemek ragyogását, a széles mosolyokat, az örömet azok arcán, akiket a legjobban szeretünk. Boldognak látni azokat, akik a mindennapjaink szerves részei, vagy épp akik távol élnek tőlünk, de az ünnep pillanataiban együtt lehetünk velük. És mit is adhatnánk igazán maradandót nekik? Egy sokadik zoknit, vagy egy bögrét? Valami nagyon drága dolgot, jelezvén, mennyire szeretjük? Hiszen ez nem verseny! Az igazán jó ajándék szívhez szól, személyre szabott és különleges. Mint egy élményajándék. Valami, ami nem törik, nem kopik, nem fakul, és legfőképpen nem felejtik el. Valami, amit együtt csinálhatunk. A mai szélsebesen rohanó digitalizált világban, ahol ezer felé rohanunk, online kapcsolódunk, mi más lehetne a legfőbb ajándék, mint a közösen töltött idő, az együtt átélt élmény? Együtt ülni a sötét nézőtéren, hallgatni egy jó zenét. Vagy akár megnézni egy színházi előadást, amiről még sokáig beszélgethetünk, ami közös témát ad, amit évek múlva is emlegethetünk: emlékszel, mi volt abban a darabban, amit együtt láttunk? Biztos mindenkinek vannak már ilyen közös élményei, egy betaláló mondat egy színdarabból, ami beépül a család életébe és szállóigévé válik, vagy dal, amit először együtt hallgatott meg valakivel, hogy aztán újra meg újra együtt dúdolják el a nehéz pillanatokban bátorítólag, vagy pont a boldog pillanatokban jelezvén, hogy együtt vagyunk, itt vagyunk egymásnak. Aki átélt már hasonlót, tudja, milyen lélekemelő, akinek még hiányzik az életéből, itt az ideje, hogy megszerezze.

 

Az Óbudai Kulturális Központban mindannyian hiszünk a közös élmény, a kultúra erejében, és örülnénk, ha a hétköznapi találkozások után ott lehetnénk az ünnepi pillanatokban is, ha megbújhatnának jegyeink a ragyogó karácsonyfa alatt, ha segíthetnénk mosolyt varázsolni az ünneplők arcára, ha általunk boldog ölelések és örömteli puszik tennék még szebbé a karácsonyt. Kampányunk ahhoz próbál segítséget nyújtani, hogy az ajándékbontás örömét elnyújtsuk, hogy az ajándék az előadás napján is boldogságot hozzon, és utána is még szívet melengető élményt adjon.

Ehhez ajánljuk 2025-ös előadásainkat, melyek méltók rá, hogy igazi élményajándékokká váljanak. 

 

Óbudai Kulturális Központ 

Január 17. péntek 18.00 Irodalmi kávéház – Kollár-Klemencz László

Január 18. szombat 11.00 Süsü, a sárkány – Fogi Gyermekszínház

Január 24. péntek 19.00 Miénk a ház – irodalmi koncert – Grecsó & Hrutka zenekar

Február 1. szombat 10.00 Lego alkotások kiállítása

Február 2. vasárnap 10.00 Lego alkotások kiállítása

Február 16. vasárnap 11.00 Varázsfuvolácska – Rátonyi Róbert Színház

Február 21. péntek 19.00 Öreglányok – zenés komédia – Liliom Produkció

 

Békásmegyeri Közösségi Ház 

Január 18. szombat 10.30 Miaú – Élőzenés babaelőadás 

Január 26. vasárnap 17.00 Vers mindenÁron – Sövegjártó Áron műsora 

Február 10. hétfő 15.00 Az asszony összetör/Kálmán Imre szerelmei, a Rátonyi Róbert Színház előadása – Nosztalgia bérlet előadása 3/1. 

Február 15. szombat 17.00 Latin lélek – Valentin-napi koncert

Február 22. 11.00 Szombati meseszínház – Holle anyó – zenés mesejáték a Szép Ernő Színház előadásában

 

Csillaghegyi Közösségi Ház

Január 24. péntek 18.00 Csillaghegyi szalon: Schäffer Erzsébet estje

Január 31. péntek 18.00 Világjáró – Tibet

Február 1. szombat 17.00 Duruzsol az erdő  – koncert

Február 14. péntek 18.00 Csillaghegyi szalon:  Szabó T. Anna és Dragomán György estje

Február 22. szombat 18.00 Farsangi mulatság a Jazz Serum 24 zenekarral

 

3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ

Január 18. szombat 16.00 Lúdas Matyi – mesejáték

Január 25. szombat 18.00 A boldogság és én – A Cserháti Zsuzsa sztori

Január 31. péntek 19.00 QJÚB – Radnóti est

Február 1. szombat 18.30 Hangutazás és hangfürdő

Február 7. péntek 19.00 Lelki fröccs – Simonfi Ágnes: Káoszban is egyensúlyban

Február 15. szombat 16.00 A legcsinosabb óriás – mesejáték

Február 21. péntek 19.00 Szegénynek lenni – Ötvös András önálló estje

Február 22. szombat 19.00 Láncszemek – Kepes András, Hrutka Róbert és Juhász Anna zenés pódiumestje

 

A jegyek és bérletek megvásárolhatók honlapunkon online (www.kulturkozpont.hu), vagy házaink információs pultjánál nyitvatartási időben. 

 

Tegyük együtt széppé a karácsonyt!

Adventi élmények mindenkinek

Kopogtat a hideg, sötétednek az esték, eljött a várakozás ideje. December elsején gyúlnak a fények, advent első vasárnapján fellobbannak a gyertyalángok. A kis fénysugarak az ablakokban, köztereken parkokban, üzletekben apró reménysugarak a léleknek. Bár most van a legsötétebb éj, hamarosan eljön a karácsony, hogy fénnyel és szeretettel töltse meg a lelkeket. 

A karácsonyi várakozás izgalmához házaink is készültek a szeretett programokkal, élményekkel.

 

Az Óbudai Kulturális Központban egy skandináv karácsonyi kiállítás nyílik november 29-én, 17.00 órakor. Az északi országok karácsonyának fontos jelképét, a több mint 150 éves múltra visszavezethető fűzött papírszívek kavalkádját csodálhatjuk meg, valamint számtalan, szív mintával díszített tárgyat láthatunk. A kiállítás december 18-ig tekinthető meg a ház nyitvatartási idejében. 

December 15-én, 11.00 órakor a kicsik nagy örömére nagy kedvencünk, Grincs lopkodja a karácsonyt a Fogi Gyermekszínház előadásában. A programot 4 éves kortól ajánljuk. 

 

A Békásmegyeri Közösségi Házban Óbuda–Békásmegyer Német, Szlovák és Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata és a Braunhaxler Egyesület hagyományos adventi estje lesz december 12-én, 17.00 órakor, melyen fellépnek a kerület német nemzetiségi óvodásai és iskolásai, valamint német, szlovák és lengyel nemzetiségi énekkarok. A műsor után mindenkit szeretettel várnak egy kis sütemény és bor melletti közös beszélgetésre és éneklésre. A belépés ingyenes. 

December 14-én 17.00 órakora a régi hagyomány, szerint a Csobánka téren álló karácsonyfa alá egy különleges ajándék kerül: egy jégangyal. A művész a kíváncsi nézők szeme előtt varázsolja elő a fagyos jégtömbből a benne bujkáló karácsonyi angyalkát, hogy elhozza a karácsonyi ünnep hangulatát. Utána 17.00 órakor Bognár Szilvia családi koncertje melengeti meg a lelkeket. 

 

A Csillaghegyi Közösségi Házban November 30. – december 8. között lehet ügyeskedni az Adventi varró workshopon, ahol minden időpontban más-más témakörben készíthetünk ajándékot, vágyjunk akár karácsonyi manóra, a Mikulás szarvasára, vagy egy karácsonyi angyalra. Az ügyes kezűek kipróbálhatják magukat a Karácsonyi Tiffany workshopon december 15-én 10.00 órakor. Az itt készült dísztárgy szintén hazavihető. 

Hogy ne maradjunk muzsika nélkül, a Józsa Tamás Zenesuli karácsonyi koncertje gondoskodik róla, december 14-én 17.00 órakor.

 

A 3K is nagyon készült az adventre. November 28-án 18.00 órától áll a szokásos Betlehemi jászol a ház előtt, amit az ünnepek végéig megcsodálhatnak a járókelők. 

December 7-én 16.00 órakor az igazi Mikulást várhatják a gyerekek az Ametist Bábszínház zenés előadásában, ahol, nem titok, valóban megérkezik a Mikulás. 

A megszokott és várva várt Adventi fényfestés zárja az ünnepi programok sorát, december 14-én 17.00 órától újra csodálatos, meseszerű fénybe burkolódzik a 3K épülete és az előtte álló tér. 

Örömteli adventi várakozást kívánunk kedves vendégeinknek!

5 kérdés a kulisszák mögött – Hűvösvölgyi Ildikó

Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő
 
Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Szeretem Óbudát, patinás éttermei vannak, gyönyörű templomai, no meg a közönség is igényes és kultúrakedvelő. Sokat játszottam az OKK-ban és az Óbudai Társaskörben is.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Híres operaénekes szerettem volna lenni, Mozart operáiban énekelni szerte a világban.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Az, hogy ismét nagymama lettem! A 2 és fél hónapos Merse, aki Zsófi lányomtól született – nem mellesleg a 3. kerületben, a San Marco utcában lakik, ahol mindennapos vendég vagyok.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
1992 januárjában 3 nap alatt kellett beugranom Honegger: Johanna a máglyán című oratóriumába, melyet a világhírű Paul Sacher vezényelt.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készít?
Családom kedvenc étele az almás palacsinta: nem tudok annyit sütni belőle, ami el ne fogyna.

Bakancslista
Vígjáték a Turay Ida Színház előadásában.
Időpont:
2024.11.24 17:00
Helyszín:
Óbudai Kulturális Központ

5 kérdés a kulisszák mögött – Bencze Ilona

Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Bencze Ilona színművésznő

Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Nincs, de sok szép pillanatot éltem meg óbudai előadásokon, fellépéseken, remek közönség előtt, itt az OKK-ban is. Szeretek ide járni.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Tanár. A vágyam teljesült. Tanítványaim száma egyre több, sokan ma is tanárnőnek szólítanak. És József Attila szavaival: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, tanítani.”

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Új szereplők betanítása a Mary Poppins musicalben. Nem kis feladat.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Az egész életem és pályám folyamatosan kalandok sorozata, ennél többre és nagyobbra nem is vágynék.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készít?
Elég jól főzök, unokám szerint én vagyok a második legjobb szakács (az első a papája, aki séf, a második hely nem rossz szerintem). Egyébként a rántott csirke.

Bakancslista
Vígjáték a Turay Ida Színház előadásában.

Időpont:

2024.11.24 17:00
Helyszín:
Óbudai Kulturális Központ

5 kérdés a kulisszák mögött – Réti Adrienn

Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Réti Adrienn színésznő

Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Számomra Óbuda a nyugalmat jelenti. Bármikor arra visz az utam, megnyugtat a sok zöld terület, ami ott körülvesz. És a sok koncert, kiállítás és kulturális program is eszembe jut, amiken Óbudán voltam.

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Körülbelül tizennégy éves koromig mindig más és más szerettem volna lenni, ami így természetes …Először arra emlékszem, hogy amikor építkeztünk kiskoromban, és láttam a mesterembereket, hogy csempét fugáznak vagy kandallót építenek, egyszóval olyan munkát végeznek, amihez nagy koncentráció szükséges, az nekem nagyon tetszett és megígértem nekik egytől egyig, hogy én majd ez leszek, ha nagy leszek. Utána stewardess. Aztán jött a zongorista karrier, de hat év zongorázás után ráébredtem, hogy nem erre vágyom, és akkor, az általános iskola végén, a színjátszó szakkörben született meg a vágyam arra, hogy színésznő legyek. Ez azóta is tart.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Olyan sok minden érdekel a világról. Mégis van egy dolog, ami foglalkoztat és ez állandó.
Minél többször jelen lenni a pillanatokban, amiket megélek. Ez aztán az életem bármely pillanatában gyakorolható, átélhető. Ajánlom jó szívvel. 🙂

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?

Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen…Nehéz kiemelnem egy-egy momentumot az életemből.
Hálás vagyok érte, hogy olyan a személyiségem, hogy sokszor életem legnehezebb helyzeteit, időszakait is tudom kalandnak felfogni, és úgy tekinteni rá, mint egy izgalmas feladat, amiből a lehető legjobbat igyekszem kihozni. Nem mellesleg csodás folyamatok ezek, amelyekből sokat tanulok magamról, és az emberi működésről általában.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készíteni?
Sok kedvenc receptem van, és nagyon szeretek főzni. Jelenleg olyan ételeket főzök leginkább, amit a kislányom is szívesen megeszik, aki 4.5 éves. Ez rendszerint a tárkonyos csirkeragu leves, amit mindig örömmel fogyaszt. Már tárkonyt is ültettünk a kertbe, hogy legyen saját fűszerünk a leveshez. Elkezdtünk készíteni egy saját receptkönyvet azokból az ételekből, amire azt mondja „Anya, ez nagyon jó, ezt írjuk le!” Ez néha igen viccesen hangzik, mert van, hogy egy egyszerű finomfőzelékre mondja. De ha ő azt mondja, hogy finom és le kell írni, én benne vagyok, s így legalább tudom, melyik a legjobb recept.

Anya születik!
Időpont:
2024.11.15 19:00
Helyszín:
3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ

Aki nem fél semmitől – Piroch Gábor kaszkadőr

A csillaghegyi szalon estjein olyan helyi illetőségű emberekkel ismerkedhetünk meg, akik Csillaghegyen születtek, éltek, élnek, és munkásságukkal, életükkel öregbítik Csillaghegy hírnevét. A mostani este vendége Csillaghegyen született, de egészen Hollywoodig jutott. Lenyűgöző karrierjéről könyvet is írt, de most kilépve a könyv lapjai és a filmvászon mögül személyesen meséli el bámulatos munkásságát.

Piroch Gábor, ahogy a könyve címe is elárulja, kaszkadőrnek született.
Édesapja ökölvívással foglalkozott, ennek köszönhetően gyerekkorától fogva aktívan sportolt, ökölvívással, labdarúgással foglalkozott, dzsúdózott, atletizált, úszott és kajakozott, később pedig több más sportággal is foglalkozott (torna, műugrás, vívás, lovaglás, sziklamászás).

Tizenhat évesen kapta az első kaszkadőrmunkáját. Pályafutása alatt több mint negyven országban, több mint száz filmben volt dublőre (veszélyes jelenetekben helyettesítője) számos világsztárnak, több alkotásban kaszkadőrként is tevékenykedett. A magyar színészek, kaszkadőrök közül elsőként
vették fel az amerikai színész szakszervezetbe.

40 éves nemzetközi tapasztalattal a világ minden táján dolgozik kaszkadőrként, illetve koordinátorként. Magyar, angol és német nyelvtudással a világ bármely szegletén megállja a helyét.

2007-ben a Taurus World Stunt Awards-on jelöltek a legjobb akciórendezés kategóriájában a Szabadság, Szerelem című filmben nyújtott teljesítményéért, illetve a rangos SAG Aftra – díjra jelölték kiemelkedő kaszkadőr teljesítményéért a Transformers című filmben nyújtott alakításáért.

El sem hinnénk, milyen filmekben vett részt alkotóként, de olyan hosszú a lista, hogy tényleg csak ízelítőként írunk le párat: Total Recall – Az emlékmás , A múmia, Terminátor 3. – A gépek lázadása, Kontroll , Világok harca , Mr. és Mrs. Smith , Transformers 3. , Thor vagy a mindenki által ismert
Titanic .

Bizonyára fel sem fogjuk, csak halványan sejtjük, mennyire különlegesen izgalmas élete lehet, és aki eljön, hogy találkozzon Piroch Gáborral, most egy cseppnyi ízelítőt kaphat a sztárok életéből és ennek a különleges szakmának a rejtelmeiből. Aki pedig kedvet kap a kaszkadőrséghez, rögtön jelentkezhet
is a kaszkadőr iskolába.

Az este beszélgetőtársa: Straszinszky Mira. A beszélgetés után Piroch Gábor mesél a Kaszkadőrnek született c. könyvéről, amely a helyszínen megvásárolható.

A világhírű kaszkadőr élménybeszámolója után levetítjük az Égig érő álmok c. életrajzi kisjátékfilmjét.

Kaszkadőrnek született – Piroch Gábor
Csillaghegyi szalon
Időpont:
2024.11.15 18:00
Helyszín:
Csillaghegyi Közösségi Ház

5 kérdés a kulisszák mögött – Márfi Márk

Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.

Aki válaszol: Márfi Márk színész

 

Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Van-e? Itt kaptam meg az első egyetem berkein kívüli főszerepemet, Rómeót. Döbrösi Laura volt a Júliám és egy soha el nem felejtős nyárra emlékszem. Pesten laktam, közel az egyetemhez és elhatároztam, hogy bringával fogok járni minden nap a próbára, úgyhogy meg is vettem életem első komolyabb bringáját, persze használtan, de kiszolgált. Reggel átszeltem
a fél várost, próba után pedig hazatekertem. Este, hiszen szinte egész nap ott voltunk a 3k-ban. Olyan volt, mint egy nyári alkotótábor. Aztán életem egyik legfurább élménye is ide kötődik, ugyanis szabadtéri előadás lévén, a premiert természetesen elmosta az eső, de mi nem adtuk fel és a közönség sem. Vártunk. Aztán egyszer csak elállt. A nézők újra elfoglalták
a helyüket, de még nem kezdhettük el az előadást, ugyanis a színpad csúszott.
Balesetveszélyes volt. Odabent mi időközben megszavaztuk, hogy ha esik, ha fúj, megcsináljuk, táncosok is, színészek is, zenészek is, mindenki. Csakhogy ehhez alá kellett írni egy belegyező nyilatkozatot, hogy igen ám, de mindezt saját felelősségre vállaljuk. Hát aláírtuk. Júlia és Rómeó a nézők előtt írta alá, odakint. Ez számomra – és tudom, hogy nem csak számomra, hisz előadás után többen mondták, hogy mintha a saját halálos ítéleteteket írtátok volna alá, olyan volt, és hát ugye tudjuk mi a kettejük sorsa – szóval, hogy adott egy plusz jelentéstartalmat. Személyi sérülés nem történt, még a menő vívás koreográfiákban sem csúsztunk meg. Az arcom óriásiban kivetítve a tízemeletesekre, azt sem felejtem el. Fotó van róla. Valahol…. Rövidebb választ kellett volna adjak, ugye? Hát akkor a Tévedések vígjátékába már bele sem kezdek…

Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Ritkán kérdezték meg tőlem komolyan, hogy na és mi leszel, ha nagy leszel… Vagyis hát mindig azt éreztem, hogy ezt inkább csak azért kérdezik felnőttek a kicsiktől, mert mást nem tudnak kérdezni, így hát azt hiszem sosem adtam komoly választ és nem is igazán foglalkoztatott a kérdés. Ha komolyan érdekelt volna a jövő akkor és már találkoztam volna gyerekként színházzal, akkor alighanem azt mondtam volna, hogy színész. De nem találkoztam.

Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
A forgatás és színház mellett az írás, ami az elmúlt években foglalkoztat. 2025-ben fog debütálni a TELIK – egy óra az életedből című monodrámám folytatása Für Anikóval. Címe: Lassan. Ez egy kétszereplős dráma, egy anya fia kapcsolat, ami a kommunikációképtelenségről beszél. Illetve idén is részesültem Örkény István Drámaírói Ösztöndíjban, így írom a trilógia harmadik részét, melynek címe: Tovább.

Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Amikor Afrikában egy kis ladikból hajnalban vizslattuk a nyílt óceánt, mikor fognak már felbukkani, hol rejtőznek, halászbácsik jelelnek, hogy erre, jó az irány, erre, tovább, órák telnek el és egyszer csak megláttuk az uszonyokat… óvatosan közelebb, a pipás maszk már rajtam, de nem párás szerencsére, mindent látok, egyszer csak azt mondja a helyi fiú a ladikból, hogy most, most ugorjunk és ugrunk, bele az óceánba és ott vannak karnyújtásnyira azok a csodás lények. Jobban izgultam, mint az egész érettségin meg Színművészetis felvételi három rostáján együttvéve. Delfinekkel úszni a természetes élőhelyükön. Ez.

Mi a kedvenc étele, amit el is tud készíteni?
Végre tudok adni egy rövid választ: nincs ilyen. Amit el tudok készíteni, az nem a kedvencem, ami meg a kedvencem azt nem tudom elkészíteni.

Telik – egy óra az életedből
Időpont:
2024.12.13 19:00
Helyszín:
3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ

Holdvilágos moziélmény

Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Csak nem egy szuper kertmoziról? Ha igazán különleges élményre vágyik, akkor kertmozizzon! Miért jó? Nem, nem a számos fülbe döngő rovar és a csípős szúnyogok miatt? Hanem azért a különleges élmény miatt, amit a szabadtéri programok adnak. Ha körbe kerekezzük a Balatont, szinte minden városban találunk épített kertmozit, hiszen a nyaralás alatt a legkeresettebb szórakozás volt a csillagos ég alatt összebújva filmet nézni. Rusztikus hangulata és igazi romantikája van, nem beszélve a mézédes, virágillatú nyári levegő hatásáról, amit a hangulatunkra gyakorol. Ha nem esik az eső, és szeretjük a jó filmeket, akkor újra élhetjük a régi szép emlékeket a Békásmegyeri Közösségi Ház évente visszatérő programján, a nyári kertmoziban.

Négy vidám mozicsemégével várjuk a szabadtéri mozizás szerelmeseit. Mindössze 1200 Ft-os belépőért miénk lehet a filmvásznon mellett az egész égbolt.

Július 7. vasárnap 20.30
Velence vár 
(magyarul beszélő francia film, 95 perc, 2019)
Amikor Pauline, Emile középiskolai szerelme elhívja a fiút Velencébe, hogy nézze meg a
fellépését, a srác apja tökéletes lehetőséget lát az alkalomban arra, hogy az egész család
kikapcsolódjon.

Július 14. vasárnap 20.30

Mi köze ennek a szerelemhez 
(magyarul beszélő pakisztáni film, 108 perc, 2023)
Hogy lehet manapság rátalálni az igaz szerelemre? A olyamatosan társkereső appokat pörgető
Zoe (Lily James) erre a kérdésre keresi a választ

Július 21. vasárnap 20.30
Gátlástalan örökösök
(magyarul beszélő amerikai film, 95 perc, 2022)
A kétségbeesett testvérpár, Savanna és Macey úgy döntenek, hogy megpróbálnak halálos
beteg nagynénjük kegyeibe férkőzni annak reményében, hogy rájuk hagyja majd több millió
dollárt érő ingatlanját.

Július 28. vasárnap 20.30

Álomnagyi 2 
(magyarul beszélő francia film, 103 perc, 2021)
Aurore (Chantal Ladesou) egy óriási partin tombol, ahol csúnya baleset éri, aminek következtében
elveszti az emlékezetét.