Csinnadratta – Zenés hűhó 2017

Óbuda-Békásmegyeren mindig történik valami. Még élénken él bennünk a nyári program parádé, s azóta is folyton új és még újabb műsorokkal csábít a kerület minden szeglete. Október 7-8-án, a Csobánka téren ad egymásnak randevút az utcaszínházak színe-java.

Az utóbbi években világszerte reneszánszát éli a műfaj, s igazán büszkén húzhatjuk ki magunkat, mert a hazai társulatok komoly sikereket mondhatnak magukénak a külföldi fesztiválokon is. Nem kis dolog ez, mert az internet világában pillanatok alatt beköltöztethetjük az otthonunkba, autónkba, telefonunkba a világ legjobb produkcióit.

Mégis, mi gyarló emberek olykor szeretünk felöltözni az eseményhez, ragaszkodunk a mozik, színházak, koncerthelyszínek sajátos világához, no meg a többi nézővel, hallgatóval való személyes kontaktushoz.

S, ha ez történetesen egy utcaszínház fesztivál, akkor még egyedibb az élmény, hiszen nincs benne részünk folyamatosan. A kerület, s különösen a békásmegyeri nézők igazán kivételes helyzetben vannak, mert évek óta bearanyozza az őszt ez a színes forgatag. Ilyenkor nem csak leveleik színének tobzódásával vonják magukra a tekinteteket a tér fái, hanem ünnepi öltözetükkel is. Megjelennek az utcabútorok, alkalmi dekorációk jelezvén, hogy a következő 2 napon itt bizony egymást érik majd a jobbnál jobb, ingyenes előadások.

Mivel ezek a társulatok nem tartoznak kőszínházakhoz, maguk a művészek is fontosnak érzik ezeket az alkalmakat, amikor találkozhatnak, beszélgethetnek, láthatják a kollégák műsorát, így egyfajta agoraként is szolgált számukra a hely ezen a két délutánon. Ezt persze elmondhatjuk a fellépők és közönség kapcsolatáról is, hiszen olykor csak centiméterekre zajlanak tőlünk az események és az interaktivitás sem hiányzik a darabokból.

Nehéz kiemelni egy-egy műsorszámot, mert mindannyian fantasztikus előadással szórakoztatják az egybegyűlteket. A gyerekek sok-sok mesét láthattak, hallhattak, hangszerekkel ismerkedhettek, s bizony a felnőttek szája is tátva marad a látványos produkcióktól. S bár vannak visszatérő fellépők, a műsor mégis mindig más és arra is ügyelnek a szereplők és a szervezők, hogy legyenek igazi újdonságok. Idén a szombat esti Kajárpéci Vízirevü és a vasárnap esti – 18 éven felülieknek szóló – Stanna és Panna bábkabaré számít majd ilyennek.

Arról, hogy ne késsünk le egyetlen műsort sem, s megtaláljuk a közkedvelt, foglalkozásokat és egyéb látnivalókat Zugmann Cugi Zoli porondmester gondoskodik mindkét napon.

S ha valaki megéhezik, az bátran kövesse az orrát, mert a terjengő illatok elvezetik majd a finom falatokig, frissítőkig.

Ez a hétvégi zenés hűhó igazán jó alkalom lesz arra, hogy a családok jó hangulatban tölthessék együtt az időt, s ehhez szinte csak métereket kellett gyalogolniuk, mert házhoz jönnek a jobbnál jobb fellépők és produkciók.

Mindenkit szeretettel várunk a Csobánka téren!

Jöjjön el a családjával és hozza el a szomszédjait is!

Vincze Mara

 

Csinnadratta, zenés hűhó, avagy utcaszínházak a Csobánka téren