Keresés
Close this search box.

Hófehérke és a hét törpe

Szeretem a Családi vasárnapokat, mert egyszerre szórakoztatnak, nevelnek és gyermeknek, szülőnek, nagyszülőnek is örömet okoznak. Főleg ősztől tavaszig, amikor már mostohább az időjárás, s bizony zárt térben nem könnyű lekötni a gyerkőcök figyelmét.

Induljunk ki abból, hogy hétközben sem ideális a tévé elé ültetni a gyereket, de olykor a szükség törvényt bont. Ám a hétvégén muszáj időt, alkalmat találni arra, hogy együtt lehessen a család, s a kicsiknek is jusson minőségi idő, amit úgy tölthetnek velünk, hogy közben nincs rohanás, megúszás, amikor azt érezhetik, hogy az övék minden figyelmünk.

Nos, erre ideáliasak a „Családi vasárnapok”, ahol a meséktől a koncerteken át, a kreatív foglalkozásokig minden megtalálható. Már az is jó játék, amikor a gyerekek életkorához igazodva kiválasztjuk a műsort, majd várjuk, hogy kívül-belül ünneplőbe öltözve elindulhassunk.

A műsor szervezői tálcán kínálják a programokat, fordítsunk hát időt arra, hogy mi is megadhassuk a módját a szórakozásnak. Így tanulják meg a kicsik, hogy a színház, a koncert ünnep, s egyben remek szórakozás is, ahol összefuthat az ember az ovis, iskolás barátokkal, vagy eleve együtt szervezhetjük a programot.

Az előadás pedig nem csak egy izgalmas mese, ahol akár hangosan is bíztathatjuk a főszereplőt, hanem arra is jó alkalom, hogy megismerkedjenek a műfajokkal, a veretes szövegekkel, klasszikus történetekkel. Hogy koncert közben akár dudorászni is lehet, vagy a táncházban megtanulhatják az alapokat olyan könnyedén, hogy észre sem veszik. Vagy festhetnek, bábot készíthetnek s mindezt családi, baráti körben. S az már csak hab a tortán, hogy segít a kicsiknek véleményt alkotni, elválasztani a jót a rossztól, s észre sem veszik, máris kialakítják a saját véleményüket. És akkor még nem szóltunk arról, hogy egy ilyen előadás előtt, vagy után, akár új barátokra is szert tehetnek a kicsik, ami különösen azoknál fontos, akiknek még nincs testvérük.

Október 8-án, az Óperenciás Bábszínház előadásában a klasszikus Grimm mesét, a Hófehérke és a hét törpét látják majd újszerű előadásban. Színre lépnek élő szereplők, kesztyűs, botos és pálcikás bábok, s mindezt igazán hangulatos zene teszi még izgalmasabbá. A felnőttekben bizonyára kivált némi nosztalgikus hangulatot, s megkönnyíti a helyzetüket, mert valamennyien jól emlékeznek a történetre, s nem okoz gondot nekik, hogy lélekben felkészítsék az élményre a gyerekeket.

S mivel egy izgalmas előadás után dolgozik majd az adrenalin, vár rájuk a kézműves játszóház, ahol a darab által ihletett bábokat készíthetik el szakavatott segítséggel. Közben pedig bőven van idő arra is, hogy kibeszélhessék magukból a friss benyomásokat. Így a program végén nem csak látottak élményét vihetik magukkal, hanem a saját alkotásaikat is, hogy a szobájuk polcán majd gyakran eszükbe juttassa Hófehérke és a hét törpe izgalmas történetét.

Vincze Mara

 

Megosztás

Facebook
Email