Hűséges látogatóink már többször is tapasztalhatták, hogy Vass Sándor Gergely és társulata milyen igényes módon szól a legkisebbekhez a zene, a tánc és a mesék választása terén is. Így nem meglepő, hogy arra is figyelnek, hogy a repertoárból ne hiányozzon egy igazi karácsonyi darab sem. December 3-án délelőtt Andersen klasszikus meséjét A rendíthetetlen ólomkatonát láthatják tőlük a kicsik és kísérőik.
– Azt már tudjuk rólatok, hogy milyen féltő gonddal válogattok darabokat, hogy milyen fontos számotokra, hogy a néző úgy szórakozzon, hogy közben fontos dolgokat tanuljon meg a történetek nyomán, de biztos vagyok benne, hogy van még egy csavar.
– Van. Andersen meséje igazi karácsonyi történet, s mellette jellemrajz is. Mi igyekszünk úgy gombolyítani a két szálat, hogy a nézők számára izgalmas, látványos és tanulságos legyen, s mese végén a rendíthetetlen ólomkatona jelentse a mintát a valós élethez.
Bár időben távoli a történet, mégis könnyű hozzá kapcsolódni, mert a mai világban gyakran felcserélődnek a férfi és a női szerepek. Amiben akad jó és rossz elem. Jó, ha a férfi nem húzza ki magát az otthoni munkából, rossz, ha olykor azért történik mindez, mert nem teljes a család, vagy külső kényszer nyomán torzulnak a szerepek. Mint ahogy sok jó van a technikai fejlődésben, de rossz, hogy lassan a saját hétköznapjainkat is csak virtuálisan éljük meg és elsorvadnak a személyes barátságok, kötődések.
Az ólomkatona élete a mesében egyszerre izgalmas kaland, tele változatos fordulatokkal, s egyszersmind követendő példa, hiszen ő az, aki dacolva a világgal hűséges marad, s mindenkor kiáll a szerettei mellett. Ma pont ezt mély, érzelmektől fűtött elköteleződést hiányoljuk, mert túl nagy részt harap ki a mindennapjainkból a digitális világ.
– Ebben a mesében is folytatódik a hagyomány, miszerint összművészeti élmény vár a közönségre?
– Továbbra is fontos számunkra, hogy a történetben egyaránt jelen legyen a zene, a tánc, a mese, a vizuális élmény, sőt a bábművészet is. Ezáltal valósulhat meg a színpadon a varázslat, a csoda, amire felnőttnek, gyereknek egyformán igénye van. A narráció kapaszkodó a kisebbeknek, vagy azoknak, akik nem ismerik a történetet, a többi pedig hitelessé, valóságossá teszi a mesét.
– Mire hívnád fel elöljáróban a nézők figyelmét?
– Például az élő előadók és a bábok közös színpadi megjelenésére, a díszletekre, ahol méretarányos csónakban jelenik meg a báb, majd a selyem mögött helyet cserélő élő figura. A vízfüggöny szimbolikára, a finom, mégis erős kapcsolatra a mese és a valóság között.
Mivel a gyerekek jó érzékkel igazodnak el ezekben a dolgokban, hiszem, hogy mindez egyszerre lesz izgalmas, látványos és tanulságos számukra, s az előadás nyomán szeretet költözik a szívekbe.
S hogy ennyi szép és hasznos dolog után ne hiányozzon a katarzis sem, arról a meglepetés vendég gondoskodik. Mielőtt az érzékenyebb nézők túlságosan elmerülnének a szomorúság tengerében, az Északi-sarkról megérkezik maga a Mikulás, hogy feloldja a bánatot és némi édességgel felvidítsa a gyerekeket.
Mindebből jól látszik, hogy aki velünk tart vasárnap délelőtt, az csodás muzsikát hall, fantasztikus táncot lát meseszép díszletek között, s kap egy iránymutatást, hogy miként tegye értékessé az életét. S ráadásként, a darab végén személyesen találkozhat a Mikulással is.
Vincze Mara
https://kulturkozpont.hu/esemeny/a-rendithetetlen-olomkatona/
