Keresés
Close this search box.

Kakaómozi gyerekeknek

Ahogy a színházat, táncházat, játszóházat, úgy a mozizást sem lehet elég korán kezdeni.

Manapság minden korosztály több időt tölt a képernyők előtt a kelleténél. Persze egy fázós estén annak is megvan a maga varázsa, ha bekuckózunk a kanapéra egy mesefilm erejéig, de érdemes rávenni a kicsiket arra, álljanak fel a tévé elől és próbálják ki, hogy mennyivel izgalmasabb dolog moziba járni olykor.

Már az előkészületek miatt is, amikor kiválasztjuk a filmet, az időpontot, s közben lázasan szervezzük a barátokat, hogy legyen kivel megosztani az élményt. S mire eljön, a mozizás nem csak mi öltözünk ünneplőbe, hanem a lelkünk is. A gondos szülők a legkisebbeket fel is készítik arra, hogy mit is fognak látni. Így már az esti fürdés alatt, vagy éppen lefekvés előtt erről folyik a diskurzus, hogy biztosan megértsék majd a látottakat.

Egy ilyen házon kívüli program ezernyi apró izgalmat, élményt jelent. Érdemes előbb érkezni, mert akkor még marad idő, hogy szót váltsunk a többiekkel, beszerezzük a büfében a rágcsálnivalót, ha nem hoztunk magunkkal, s válogatni lehet az ülőhelyek között. A legtöbb gyerek imád az első sorban ülni. Kisgyerekként én is mindig az első sor középső székére hajtottam, mert ott nem lógott bele a látványba egy magasabb gyerek feje, s úgy érezhettem, hogy körül ölel a cselekmény, mintha magam is ott lennék az események középpontjában.

Később, szülőként, igyekeztem megosztani a lányommal ezeket a titkokat, s nem esett nehezemre az sem, hogy lazítsak kicsit a szigorú szabályokon, hagyjam, hogy perecet ropogtasson, vagy popcornt egyen, mert ez hozzátartozik a rituáléhoz.

A Csillaghegyi Közösségi Ház Kakaómozi programjaiban az a jó, hogy itt különösebb szervezkedés nélkül is ismerősökbe, óvodás vagy iskolás társakba, szomszédokba botlik az ember, s így a kulturálódás és szórakozás mellett, rögtön „társasági esemény” lesz a mozizásból. Az már csak hab a kakaón, hogy utána a játszóházban önfeledten megbeszélhetik a lurkók a látottakat, sőt a friss élmények hatására gyurmába álmodhatják a kedvenc figurát, vagy lerajzolhatják, s a kreativitásuknak semmi sem szab határt.

A nagyobbak időnként kipróbálhatják az animáció készítést, vagyis a Kecskeméti Képről Képre Filmműhely munkatársai segítségével elkészíthetik az első saját filmjüket is.

Nem csak a gyerekek élvezik ezt a minőségi családi időtöltést, hanem a szülök is. Itt nem kell időnként ránézni a vacsorára, vagy kiteregetni a mosást, itt mindenki lazíthat, majd jókat beszélgethet, ami önmagában is felüdülés és hétvégi programként sem utolsó.

A Kakaómozi remek kerítő. Összehozza a családokat, a gyerekeket, a barátokat és ismerősöket. Alkalmat teremt rá, hogy elváljanak egymástól a hétköznapok és a hétvégék, hogy maradéktalanul kiélvezhessük a pihenőnapok nyújtotta kiváltságokat. A mozi a gyerekeknek ingyenes!

Mi mindenkit szeretettel hívunk és várunk a vasárnap délelőtti programokra és persze valamennyi tematikus vetítésre az egy éve üzemelő Csillag moziban!

Vincze Mara

https://kulturkozpont.hu/esemeny/oroszlankiraly/
https://kulturkozpont.hu/esemeny/az-indian-hercegno/

Megosztás

Facebook
Email