Keresés
Close this search box.

Közösségi kiállítás nyílt Békásmegyeren

Mondhatjuk, hogy közösségi kiállítás nyílt az Óbudai Kulturális Központ Békásmegyeri Közösségi Házában, hiszen maguk az alkotók és a látogatók is az óbudai lakóközösség tagjai. A nyílt közösségi pályázatra jelentkezők közül 6 nyertes alkotó munkája került ki a homlokzatra, ahol 7 képben meséltek arról, mit jelent óbudainak lenni. Az Óbuda 6 x 7 képben kiállítást Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere nagy örömmel nyitotta meg, hiszen nagyon fontos számára, hogy a kerület lakói szeressék élőhelyüket, otthon érezzék magukat benne. A közösségi kiállítások pályamunkái azt jelzik vissza, hogy az óbudaiak szeretnek itt élni. Ez tükröződött a Panel zsáner című fotópályázat munkáin is, amelynek nyereményeit – a kiállított nyertes pályaműveket – a polgármester úr adta át a megjelent nyerteseknek.

Bár az idő szomorkás volt, az eső elől a házba kellett húzódni, a megnyitó hangulata mégis kedélyes volt. A Panel zsáner 19 alkotójából 9 örömmel vitte haza kinagyított fotóját. Érdekesség, hogy Békásmegyeri református templomot ábrázoló pályaművet ott fogják elhelyezni a templomban, miután az alkotója felajánlotta nyereményét a templom számára, ahogy a piac képét is felajánlotta a fotós az épületben való kihelyezésre.

A jó hangulatú megnyitón és egyben díjátadón a megjelent alkotók örömmel fotózkodtak fényképeikkel és az azt átadó polgármester úrral. Mindenki számára emlékezetes volt ez az esemény. A most nyíló Óbuda 6 x 7 képben kiállítást 2021. április 15-ig tekinthetik meg az arra járók a közösségi ház (1039 Budapest, Csobánka tér 5) homlokzatán. A kiállításon Bolla László, Deák Lajos, Ottné Németh Ilona, Dr. Tóth-Piusz István, Sáringer Márta és Szívolt András munkái láthatók.

 

Megosztás

Facebook
Email