Misztrál Koncert

A húsz éves fennállását idén ünneplő Misztrál együttes is azon formációk közé tartozik, akik visszajáró fellépői az Óbudai Adventnek. Az eltelt két évtized alatt nem csak a hazai közönséget hódították meg, hanem Erdélytől az Egyesült Államokig számos színpadon szereztek rajongókat igényes zenéjükkel. Számtalan híres költő verseit zenésítették meg, s mellette elkötelezett tolmácsolói népdalainknak is. Jó érzékkel és ízléssel vegyítik az ősi dallamokat és a világzenét, így nem csoda, ha minden korosztályt rabul ejt a tiszta, nemes forrásból születő Misztrál hangzás.

 Idén a harmadik adventi gyertya meggyújtása után lépnek színpadra, hogy dalaikkal meghitt hangulatot lopjanak a közönség lelkébe. S hogy egy kicsit bekukkanthassunk a színfalak mögé abban a Török Mátéval folytatott beszélgetés segít.

– Ezt a rendezvénysorozatot mintha rátok szabták volna. Akusztikus hangszerek, briliáns vokál, veretes szöveg, letisztult dallamok.

– A kezdetektől arra törekedtünk, hogy képviseljük a klasszikusköltemények mondanivalóját, s közben megőrizzük a nyitottságunkat az újdonságok iránt. Sok adventi, karácsonyi és a napfordulóhoz kötődő dalunk van. A szabadtéri fellépések nem igazán ideálisak az akusztikus hangszereknek és a hangszálaknak, de ahogy Pintér Zsolt a Rackából megfogalmazta, az Óbudai Adventen még fázni is jó! Pár éve nekünk még ónos eső is jutott, de látva a közönség tántoríthatatlanságát mi is lelkesen zenéltünk tovább. Az ugyanis még a tapsnál is nagyobb dicséret, amikor a nézők, esernyők alatt is kitartanak a koncert végéig. Ilyenkor minket is átjár ez a hangulat és feltölt, s nem csak arra az estére.

Amúgy is szeretjük ezt az időszakot.

– A szakrális dalaitok elárulják, hogy közel áll a szívetekhez a hit.

– Őszintén hiszünk Jézusban, így számunkra külön öröm, ünnep, ha a születésére várakozva átadhatjuk magunkat a várakozásnak. Itt minden együtt van ahhoz, hogy a közönséggel együtt mi is megélhessük ezeket a pillanatokat. S ha a dalainkkal hozzátehetünk egy kicsit ehhez a varázslathoz, akkor örülünk ennek. S persze építkezünk is a felénk áradó szeretetből.

– Magánemberként is eljöttök?

– Ha néha akad egy-egy szabad esténk advent idején, akkor azt szívesebben töltjük a családdal, a szűkebb pátriánkban, ahol szintén vannak adventi programok.

Ezen a hétvégén mi is megmerítkezünk a Fő tér varázsos hangulatában, s bízunk benne, hogy jövőre újra találkozunk!

Mindenkit szeretettel várunk, aki szívesen visz magával a következő napokra ebből az ihletett hangulatból egy jókora adagot!

 

         Vincze Mara