Keresés
Close this search box.

Táncdalfesztivál – Színházi szombat esték


Hihetetlen, de közel ötvenkét éve annak, hogy 1966 nyarán Zalatnay Sarolta a „Hol jár az eszem” című dallal megnyerte az első magyarországi Táncdalfesztivált.
Egy ország izgulta végig fekete-fehér tévékészülékeik előtt az adásokat, és adta le szavazatait képes- és nyílt levelező lapokon. Ezen a fesztiválon mutatkoztak be első ízben a nagy nyilvánosság előtt az épp születőben levő beatnemzedék, mára legendássá vált képviselői, így az Illés, az Omega, a Metró együttes, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Záray Márta, Vámosi János, Koós János, Korda György, Aradszky László… és még folytathatnám a sort.

Április 14-én, szombaton 18 órától Ivancsics Ilona és Színtársai egy dallamos időutazásra invitálják a kedves érdeklődőket a Békásmegyeri Kulturális Központba, ahol a 60-70-es évek táncdalfesztiváljainak hangulatát idézik fel élő zenei kísérettel, fatáblás zsűri szavazatokkal, korhű jelmezekkel, és a korra jellemző finom humorú konferálással. A szórakoztató koncertelőadás népszerű slágereket, csasztuskát, és az ekkor jellegzetes anti-koreográfiákat tartalmaz.
A szervezők sok szeretettel várnak minden kedves nosztalgiára vágyó érdeklődőt!

A jegyek ára, helytől függően: 2200 Ft és 1800 Ft, melyek megvásárolhatóak: itt.

Megosztás

Facebook
Email