Keresés
Close this search box.

Tündérmese

A gyermeki fantázia határtalan. Mi felnőttek olykor hajlamosak vagyunk alábecsülni őket, pedig a valóság az, hogy sokkal, több empátiával, nyitottsággal rendelkeznek, mint mi. Egy gyerek mindig csodát vár egy előadástól a felnőtt koncepciókkal, elvárásokkal terhelten érkezik, s ez már az első reakcióknál kiderül.

Vincze Dániel kommunikációs menedzserrel a november 19-én, az Óbudai Kulturális Központban bemutatásra kerülő Tündérmese kapcsán beszélgettem.

– Kezdjük talán a névvel, hiszen még ma is okoz némi zavart a régi beidegződés.

– A Honvéd Táncszínház neve 2014. július 1-jétől Magyar Nemzeti Táncegyüttesre változott. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes jogutódaként folytatja a két nagy múltú hivatásos együttes művészi munkáját, s ezt lassan kezdik itthon is megszokni, külföldön pedig az első pillanattól jól azonosíthatóak vagyunk ezzel a névvel. Az együttes 20 párból áll és ezzel az ország legnagyobb létszámú néptáncegyüttese.

„Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánc kincse, amelyből a nagyformátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a rockoperáktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoárból építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága.

– A gyerekek milyen közönségnek számítanak?

– Fantasztikusak. Szinte pillanatok alatt a zsigereikig hatol az előadás, azonnal veszik a zenei és a táncos poénokat is. Valósággal együtt élnek a történettel. Látszik rajtuk, hogy hálásak az általuk is ismert mesékért, dallamokért, s azonnal reagálnak rá. Szinte ülve táncolnak a művészekkel és ez nem csak az ő adrenalin szintjüket emeli meg, hanem a táncosokét is. Egyértelműen jobban értik a vicces helyzeteket és nagyon gyorsan és őszintén reagálják le azokat. Nem véletlen, hogy négy, kimondottan gyerekeknek szóló darabunk van repertoáron. Egyrészt fontos számunkra, hogy megismertessük és megszerettessük velük népzenei és néptánc kultúránk kincseit, abban bízva, hogy ők is tovább örökítik majd, másrészt gyermeki őszinteségük, lelkesedésük energiával tölt fel minket is.

– Másként kell készülni egy gyermekelőadásra?

– Igen, bár mindig arra törekszünk, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk a közönségnek itthon és külföldön is, de a gyerekeknek ezt még egy érzelmi plusszal is megkoronázzuk, hiszen nem csak az a cél, hogy élményt nyújtsunk, felelősnek érezzük magunkat azért is, hogy miként formálódik az ízlésük.

– Csodás fellépő ruhákban állnak színpadra. A gyermek előadásokon ez is más?

– Rendkívül gazdag jelmeztárunk van, egy része eredeti gyűjtés eredménye, a többi pedig kézzel varrt autentikus darab. A gyerekelőadásokon a látvány nagyon fontos, így igyekszünk még színesebb, látványosabb jelmezekkel fellépni, hogy közelebb lehessünk a mesevilághoz.

– Ha jól tudom előadás után terveznek egy kis meglepetést a gyerekeknek?

– Mivel hálásak vagyunk a kicsiknek az őszinte tapsokért, nevetésekért, szeretnénk még közelebb menni hozzájuk, hogy az élményen túl is magukkal vihessenek egy kis emléket, egészen konkrétan fotót. Amikor legördül a függöny, a táncosok lejönnek a nézőtérre és örömmel készítenek közös fotót a gyerekkel.

Érdemes lesz hát ezen a hétvégén is az Óbudai Kulturális Központban tölteni a vasárnap délelőttöt, mert fantasztikus élményekkel gazdagodik az, akik eljön a Tündérmese előadására.

           Vincze Mara

 

https://kulturkozpont.hu/esemeny/tundermese/

 

 

Megosztás

Facebook
Email