Zabszalma Együttes: Csillagcsengő koncert

Az együttes 10 éve alakult és az ihletet, hogy gyermekdalokkal koncertezzenek az adta, hogy akkoriban lettek maguk is szülők – meséli Nyakas Péter, az alapítók egyike és az együttes vezetője. Eddig két lemezük jelent meg, s már nagyon időszerűnek érzik egy újabb lemez születését.

– Sok érv szól mellette, hiszen az eltelt egy évtized alatt sokat változott a felállás, olyan egyszerű okokból, mint ahogy a hétköznapi embereknél is megszokott. Volt, aki messzire költözött, más családi státuszt váltott, de mindig jött helyettük más, aki szívesen csatlakozott hozzánk, s mi is örültünk neki.

– Az első két lemez egy-egy határon túli költő verseiből született. Így lesz ez most is?

– Most inkább egy színesebb, sokrétűbb anyagban gondolkodunk, hiszen az eltelt évek során mi is nyitottunk a világ és az új szerzők felé. Szerencsére van olyan gazdag a repertoárunk és van sok szerzőtársunk is, aki akár új dalszövegeket is ír, így inkább az lesz a gond a szerkesztésnél, hogy mi maradjon ki. Arra pedig külön büszkék vagyunk, hogy pár éve Gál Zsuzsa is megkeresett minket, hogy szívesen dolgozna velünk. Őt a Vacka rádióból sokan ismerik, s a gyerekek is nagyon szeretik a szövegeit. Mára nem túlzás azt mondani, hogy baráti a kapcsolatunk, de erről inkább beszéljünk akkor, ha már kialakul a lemez anyaga.

– Gyermekeknek zenélni, játszani nem csak művészi munka, hanem egyfajta misszió.

– Való igaz, ha nem a könnyebb utat választja valaki, nem a show a lényeg, hanem az, hogy igényes szöveg és zene szóljon, ne csak szórakoztassuk, de neveljük is a kicsiket a zene szeretetére. Szerencsére maguk a gyerekek a legjobb kritikusok, mert ők nem tapsolnak udvariasságból, s legtöbbjük élő metronóm, még véletlenül sem esnek ki a ritmusból. S akár ülve is képesek táncolni, ha magával ragadja őket a zene.

– Vasárnap egy bőségszarut önt eléjük a zenekar, melyben valamennyi aktuális ünnep szerepel.

– Óbudán nagy hagyománya van az adventnek, úgy gondoltuk, hogy mi most a két utolsó hónap jeles napjaihoz kötődő dalokat kötjük csokorba, ezzel is aláhúzva nekik, hogy most csupa szép és jó dolog vár rájuk. Így még visszapillantunk a Márton napra, majd a közelgő adventhez kapcsolódó dalokból, a Mikulás énekekből, Luca napi, s végül karácsonyi dalokból fűzünk ünnepi gyöngysort. Reményeink szerint ezzel hangoljuk majd a közelgő ünnepekre a közönséget.

Mindenkit szeretettel várunk, jöjjenek minél többen és érezzék nagyon jól magukat!

   Vincze Mara

 

Zabszalma Együttes: Csillagcsengő koncert