10 mondat a kulisszák mögül

Mindig izgalmas belesni a kulisszák mögé, különösen, ha kedvenc helyünk hátterébe pillanthatunk be. Jó látni, hogy főzi a séf a kedvenc ételünk, de szeretünk bekukucskálni az ovi ablakán is, hogy lássuk, csemeténk hogy boldogul nélkülünk. Szívesen vesszük, ha ismert emberek betekintést engednek otthonukba és örömmel ugrunk be a szomszédba is, hogy lássuk, ő hogy oldotta meg azt a problémát, amivel mi nem bírunk. Az emberi kíváncsiság öröktől való, és lássuk be, ez a kíváncsiság viszi előre a világot, így születtek a nagyszerű megoldások, a világraszóló találmányok, hogy valaki valahol kíváncsiskodott, hogy közelebb kerüljön valamihez. Vagy közelebb kerüljön valakihez – mert nem véletlen mondjuk azt: örülök, hogy megismertelek. Minél többet tudunk valakiről, annál könnyebben kötődünk hozzá.

Mi, az Óbudai Kulturális Központ dolgozói is erre teszünk most kísérletet: szeretnénk bepillantást engedni a munkafolyamatokba, az életünkbe, a szívünkbe, hogy még több szállal tudjunk kötődni Önökhöz, a vendégeinkhez. Mivel a világjárvány nem teszi lehetővé, hogy a hagyományos módon tartsuk a kapcsolatot: találkozzunk a koncerteken, kiállításokon, tanfolyamokon, nem tudunk személyesen egymásra mosolyogni, ezért megpróbálunk ebben a formában egy mosolyt küldeni. Kérjük, hogy kövessék Facebook oldalunkat, ahol heti rendszerességgel jelentkezik minden házunk egy rövid kis pillanatképpel a kulisszák mögül. 10 mondatos rövid történetekkel szeretnénk elárulni kis titkokat magunkról, hogy jobban megismerjenek minket, és ha a vírushelyzet engedi, régi barátként találkozhassunk újra.

Addig pedig olvashatnak kis érdekességeket rólunk, az Óbudai Kulturális Központ, a Békásmegyeri Közösségi Ház, a Csillaghegyi Közösségi Ház és a 3K kulisszái mögötti életről. Kövessenek minket a Facebookon és a Kultúrblogon – ismerjenek meg minket, legyenek a barátaink!

 

Megosztás

Facebook
Email