Méltón ünnepelni. Ez a cél vezérelte a Civil Házat, amikor az ünnepei programot szervezték.
A műsor összeállítására a nemrégiben Balázs Lajos Díjat kapott Göncöl Néptáncegyüttes vezetőjét, Csiki Gergelyt kérték fel, aki külön erre az ünnepi alkalomra koreografált egy táncjátékot, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt kívánnak tisztelegni.
Ugyan volt már hasonló felkérése, ahol tematikus koreográfiát kellett megálmodnia, ám ezúttal kicsit mélyebben tanulmányozta az esemény történelmi hátterét, a korhű táncokat, zenét és öltözetet. S ezután még be kellett illeszteni a technikai aláfestéseket, mint füstgép, fáklyák, és olyan hangeffektek, mint az eldördülő ágyú és a lövések zaja. Eddigi pályafutása a bizonyíték arra, hogy mindig is szerette a kihívásokat, s boldogan nyit az újdonságok felé, mert ezekkel is bevonzza a fiatalokat a népzene és a néptánc bűvöletébe.
A műsor a Kolosy téren és a Piac téren zajlik majd, megidézve a fontos történelmi eseményt. Az ünnepi alkalomból a Göncöl Néptáncegyüttes tagjai korhű kosztümökre cserélik a megszokott fellépő ruháikat, s kezükben fegyverekkel, lyukas zászlókkal idézik meg a forradalom szellemiségét.
Mivel mindez egy forgalmas kereszteződés szomszédságában zajlik, a rendkívüli látványos táncjáték bizonyára sokakat késztet majd arra, hogy megálljanak és csatlakozzanak a nézőkhöz. A műsor a Kolosy téren kezdődik, s az emelkedett hangulatot csak fokozza, hogy fényjáték is társul a programhoz, mely a Piac téren fejeződik be, ahol a piac belső terében korabeli filmek szolgálnak hátérként, s persze mindenütt fotók és plakátok, falragaszok erősítik az időutazás érzetét. Végül a szereplők kitűzik a forradalom zászlaját a téren, s a program zárásaként fáklyagyújtással emlékeznek a résztvevők az október 23-ai eseményekre.
A Göncöl Néptáncegyüttes mellett a műsor szereplője Paár Julianna népdalénekes és a Bazseva zenekar.
Jöjjenek és emlékezzenek velünk!
Vincze Mara
https://kulturkozpont.hu/esemeny/1956-os-megemlekezes/