Kedves Közönségünk!
Sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, és immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.
Aki válaszol: Józsa Tamás
Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Bár sok évet éltem külföldön, életem jelentős részét mégis Óbudán töltöttem. Négy éves voltam, amikor Békásmegyerre költöztünk a szüleimmel és két bátyámmal. A békásmegyeri lakótelepen kezdtem meg az általános iskolás éveket, és középiskolába is ide jártam, méghozzá a Duna-partra. Szeretem ezt a vidéket, szeretek itt élni. Óbuda természeti adottságai rendkívül gazdagok. Vannak dombok, hegyek, kőfejtők, melyeket megcsodálhatunk és megmászhatunk, bevethetjük magunkat barlangokba, megmártózhatunk a különleges fürdők vizeiben, sétálhatunk és kirándulhatunk virágos rétek, erdők, barackosok lepte területeken, ihatunk forrásvizet, megtekinthetünk történelmi időkből származó épületmaradványokat, hajózhatunk a Dunán, szóval csupa olyan dolog vesz minket körül e környezet varázsa által, ami rendkívüli mértékben képes hatni az ember valójára.
Ezek a hatások, a természet közelségének a varázsa, intenzív impulzusként mutatkoztak meg gyermeki énem fejlődésekor. Mikor óvodába és iskolába kerültem nagy szomorúságomra úgy éreztem nem hogy közelebb, inkább távolabb kerülök a természet megélésének lehetőségétől. Sokszor merült fel bennem kérdésként, hogy miért ne lehetne az iskolai tanórákat, vagy legalább egy részüket, a természetben tartani? (Ez, és az ehhez hasonló gondolatok végigkísértek egész életemben, és hozzájárultak világszemléletem kialakulásához. Nem utolsósorban ezek a tapasztalások segítettek abban, hogy végül feleségemmel együtt a Waldorf pedagógia felé forduljunk gyermekeink óvoda és iskolaválasztásakor.) Gyermekkoromban szinte minden lehetőséget és alkalmat megragadva jártam Óbudát és környékét. Mind a mai napig rendszeresen járok kirándulni a családommal, a gyermekeimmel, és minden hónapban szeretem végigjárni az általunk kedvelt erdei ösvényeket a környékünkön, s közben megpróbálom megfigyelni és megélni az évszakok változásait a természet tolmácsolásában.
A Spanyolországban és Latin-Amerikában töltött éveket követően egy rövid időt Óbuda szomszédságában, a második kerületben töltöttem. Első két gyermekem születése után a Rókahegyi kőfejtő lábához költöztem családommal, harmadik gyermekünk már óbudai otthonunkba érkezett. Magántanárként itt alapítottam saját zeneiskolámat, a Józsa Tamás zenesulit, és túlnyomó részben alkotásaim ebben az otthonunkban, ezen a helyen, Óbudán születtek.
Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
A zenéhez, irodalomhoz, festészethez, rajzoláshoz, tánchoz, fotózáshoz, stb., egyszóval a művészetekhez való vonzódásom már egészen korán megmutatkozott. Tisztán emlékszem gyermekkoromból arra a pillanatra, amikor a zene először megérintette a lelkemet. Egész lényemet. Valamilyen csoda folytán tudatosult bennem ez az élmény. Egészen kicsi voltam, amikor Schubert Bb dúr trióját meghallgathattam, és emlékszem, hogy „valami” megérintett. Nevezhetjük zenei hatásnak, katarzisnak, mágiának vagy akárminek, én egészen egyszerűen melegséget éreztem akkor. Olyan világ tárult elém azokban a pillanatokban, ahová onnantól kezdve mindig szerettem volna visszatérni. Ez a tudat, hogy létezik egy „menedék”, ahová elvonulhatok, biztonsággal töltött el, és azóta is minden zenében ezt a melegséget keresem.
Úgy érzem, hogy a zenében, a művészies zenében az irodalom, a beszéd, a szó és a gondolat művészete, a tánc, a filozófia, a spiritualitás és rengeteg ehhez hasonlatos önkifejeződési mód képes egyszerre jelen lenni és megnyilvánulni. A zenére pl. lehet akár táncolni, a hangszeres gyakorlás egy önismereti tevékenység is egyben, vagy például a zene hangzásából adódó hangszíneken keresztül a festészet, és a művészies világszemlélet valamennyi formaisága és tartalmisága meg tud mutatkozni.
Mikor nagyobbacska lettem, elkezdtem figyelni az elém tárult zenei világot. Éltem Spanyolországban, Bolíviában, Paraguayban, és rengeteg helyre volt lehetőségem eljutni az életem során. Mindenhol, ahol megfordulhattam, tanulmányozni volt lehetőségem az emberi lény lelkületét és szellemiségét, valamint a természet adta adottságok kisugárzását. Legfőképpen művészies értelemben, és azon belül is leginkább a zenén, a hangokon keresztül. Figyeltem és tanulmányoztam a különböző lelkületű zenei hangulatokat, ritmusokat, a különféle zenék nyelvezetét, a zenei kifejezések igen eltérő formáit, a hangszereket, az énekhangot, egyszóval magát a természetes hangot. A hang „anyagát”. Sikerült közelebbről megismerkednem több különböző hangszerrel, az énekhanggal, a naturisztikus és önbizalom-dús szublimált énekléssel, az őseredet-hang után kutató és tekintő hangszereléssel, és arra jöttem rá, hogy ebben a világban, a zene világában tulajdonképpen „azonos” nyelvet beszélnek; méghozzá a ZENE nyelvét. Egész életemben zenével, irodalommal, tánccal-színházzal, filozófiával, spiritualitással, az ember lelkületével, pedagógiával, mondhatnám úgyis, hogy magával a művészettel; a hanggal, a szóval, az érzéssel, a lüktetéssel, az önkifejezés művészies módjával szerettem volna foglalkozni.
Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Zeneszerzőként és előadóként a zeneművészet hármas tagozódásának (dallam, harmónia és ritmus) megteremtésére, megtartására és megörökítésére, pedagógusként, családapaként és emberként pedig a megfelelő minta és életforma létrehozására törekszem, hogy hiteles személlyé válhassak embertársaim szemében.
Működésem tekintetében a művészetről alkotott szemléletmódomat négy fő „pontban” tudnám összegezni. Ez a négy „pont”, illetve pillér a következők alapján ismertethető, természetesen csak alapjaiban: Közeledés, tartalom, forma és lüktetés. Szeretném kihangsúlyozni, hogy alapjaiban. Ezeket az ún. „pontokat” valójában oszlopfőknek szoktam hívni, és eszmei lényegüket arteozófia néven összegzem a tevékenységem során.
Az arteozófia, mint kifejezés, alapjaiban művészetbölcsességet jelent, és elgondolásom szerint az arteozófiai tevékenység út kíván lenni a közeledés filozófiájában, út a valós tartalom megismerésében, út a tiszta forma megfigyelésében és út a lüktető folyam-forrás megérkezésében. Egy olyan állapot, mely kisugárzás, amely a megfontolt mozdulat, érzés, gondolat és szándék bölcs harmóniája. (A www.jozsatamas.hu és a www.jozsatamaszenesuli.hu oldalakon bővebben lehet olvasni mindezekről, valamint hamarosan elkészülő könyveim mondanivalóit is ezen szemlélet alapján dolgozom ki.) Úgy gondolom, hogy a művészet alapját meghatározó rejtélyek, mint pl. a ki- és belégzés, a természet ritmusából adódnak. Amennyiben egy művészeti alkotás vagy tevékenység elveszíti ebbéli jellegét, tehát például túlságosan fej tevékenységgé, mondhatnánk kilogikázottá, illetve kigondolttá válik, akkor elveszítheti őseredet alapját, és eltávolodik a művészet alkotta lényegtől. Életem egyik fő célja, hogy olyan ember válhasson belőlem, aki képes felnőni és „felemelkedni” az arteozófiához, a művészet moralitásához és eszmeiségéhez.
Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Eddigi életem során rendkívül sok kalandban volt már részem. Jelen voltam mindhárom gyermekem megszületésekor, és bizton állíthatom, hogy igazi kaland volt mindhármójuk érkezése. A három világrajövetel egymástól teljesen eltérő módon volt varázslatos. Az emberszületés számomra olyan, mint egy alkotás megszületése. Természetesen nem összehasonlításról beszélek, hanem mindarról, ami a két létezővel együtt jár; a műhelymunkára, a nevelésre, a terelésre, az óvásra, a féltésre, a sok nyűgre és próbatételekre, ugyanakkor a szeretetre, a boldogságra, a tanulásra, a tiszteletre, az alázatra, és még sorolhatnám a megtapasztalnivalókat, ami a szülővé válással jár.
Nagyon kalandosnak tartom továbbá azt is, ahogy feleségemmel megismerkedtem, majd összekötöttem vele az életemet. Úgy érzem, hogy a zene művésziessége, illetve maga a művészet épített közénk hidat, hogy megtalálhassuk az egymáshoz vezető utat, melyet természetesen nap, mint nap szükséges megújítani és ápolni. Ami az alkotásokat illeti; életem egyik legmeghatározóbb alkotásának megszületése, a partitúra és a lemezfelvétel elkészítése, majd a mű utóéletének egyengetése, ha nem is a legnagyobb, de mindenképpen az egyik legösszetettebb kaland, melyet volt szerencsém alkotóként ezidáig megélni. A Duruzsol az erdő alkotásra gondolok, amely egy zenés misztériumi mesejáték.
Egész családom, életem, lénységem és tapasztalásaim, valamint kapcsolatom a természettel mind benne él a teljes darabban. Szeretném még megemlíteni feleségem édesapjának, a táncos és koreográfus Bogár Richárdnak fantasztikus életét és karrierjét bemutató és feldolgozó, a Táncolok, mert élek, élek, mert táncoltam című életrajzi szimfonikus balett művemet. Erről a munkámról vonósnégyes átiratot is készítettem, amely számomra nemcsak kaland, hanem egy vérpezsdítő „időutazás” volt egyszerre. Más módon vált jelentős mértékben az életem részévé egy kirándulás az Andokban, mikor Latin-Amerikában éltem. A barátaimmal elhatároztuk, hogy La Paz város területét elhagyva megközelítjük a La Muela del Diablo hegységet. Ez a „kirándulás” (4.200 m magasan) rendkívül izgalmasan telt, sok megpróbáltatással, hátborzongatóan félelmetes magasságok közepette, ugyanakkor emberileg életreszóló pillanatokat élhettünk meg a barátaimmal. Szintén rendkívül kalandosnak mondhatom életemnek azt az időszakát, amikor 2019-ben feleségemmel együtt alapító szülőként részt vehettünk az ország első Waldorf gyógypedagógiai iskolájának, a Rózsaház Waldorf Gyógypedagógiai Iskola létrehozásában.
Mi a kedvenc étele, amit el is tud készíteni?
Több szempontból tartom érdekesnek ezt a kérdést. Egyrészről azért, mert nagyon fontosnak tartom azt, hogy milyen élelmiszerrel tápláljuk testünk, lelkünk és szellemiségünk. Hiszen nemcsak a test számára van szükség a tápanyagra, hanem a lelket és a szellemet is „etetjük”, illetve tápláljuk az evés során.
Másrészről számomra az evés majdhogynem nem jelent többet a szükségnél. Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy nem az étel ízéért, hanem a tápanyag szükségéért eszem. Lehet, hogy túlontúl tárgyilagosnak tűnik elsőre ez a megközelítés, de szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon fontosnak tartom az étel alapanyagának minőségét. Fontosnak tartom az evést, de úgy tekintek rá, mint egy kiválasztási folyamatra. Egy olyan kiválasztási folyamatra, amely során egyaránt próbálom táplálni a testet, a lelket és a szellemet.
Nincs kedvenc ételem, azonban szinte mindent el tudok készíteni a magam számára, amire úgy érzem, hogy lénységemnek szüksége van.
Csillaghegyi Közösségi Ház
A Józsa Tamás Zenesuli karácsonyi koncertje
december 16. 16:00
