Kedves Közönségünk!
Új sorozatunkkal szeretnénk kicsit közelebb hozni Önökhoz fellépő művészeinket. Az 5 kérdés a kulisszák mögött sorozatban kedvenceink osztják meg velünk személyes élményeiket, gondolataikat, hogy immár személyes ismerősként köszönthessük őket a színpadon. Fogadják szeretettel válaszadónkat.
Aki válaszol: Kovács Patrícia színművésznő
Kaktuszvirág: Stephanie szerepében
Van-e valamilyen kötődése Óbudához?
Igazából két hely van, amit jól ismerek. Az egyik a Kolosy tér környéke, és ahová eddig az összes kutyámat rendszeresen elvittem, az a Hajógyári Sziget.
Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
Mindig is színésznő, soha nem volt más opció a szemem előtt.
Mi foglalkoztatja mostanában a legjobban?
Sok aggodalommal tölt el a jelen politikai, illetve gazdasági helyzete, hogy vajon a kulturális és a szociális helyzetnek mennyire megy a rovására. De közben meg az is
foglalkoztat, hogy fókuszált maradjak és csak arra koncentráljak, ami a feladatom. Az pedig az, hogy estéről estére felmenjek a színpadra és minél több olyan színdarabban vegyek részt, ami érvényes és elgondolkodtató.
Mi volt a legnagyobb kalandja, amire szívesen emlékszik vissza?
Erre nehéz válaszolni, sok ilyen volt és nem akarnék egyet kiválasztani, inkább azt mondanám, hogy kifejezetten szeretek visszaemlékezni az életem jó és a rossz vagy kalandos és sivár pillanataira is. Sokat tanulhatunk abból, hogy időről időre felidézzük ezeket.
Mi a kedvenc étele, amit el is tud készít?
Ez változó, korszakosan más más a kedvenc, de egyébként bármit el tudok készíteni, állítólag nem is rosszul, mégsem jellemző rám, hogy nagyon lekötne a konyhai tevékenység.
Október 29. szombat 19.00
Kaktuszvirág
A komédia zenés változata után most először látható Magyarországon a Broadway-változat, amely alapján a nagy sikerű film készült Walter Matthau, Ingrid Bergman és Goldie Hawn főszereplésével.
Óbudai Kulturális Központ