Hányszor halljuk, hogy mekkora felelősség gyerekeknek írni, énekelni, játszani, hiszen ebben a korban a legfogékonyabbak. Szerencsére egyre több művész, író, költő érzi kötelességének, hogy egyenrangú partnerként szóljon a kicsikhez.
Vass Sándor Gergely egyike ezen elkötelezett művészeknek. Mivel maga is gyermekként, – ötévesen – kezdett balettozni, egy percig sem kételkedett abban, hogy a legfiatalabb generáció számára is izgalmas műfaj a tánc. Ám hosszú út vezetett addig, amíg folyton szélesítve és színesítve tánctudását megalapította a VSG Táncszínházat.
Közben itthon és külföldön is folyton képezte magát, s a klasszikus balett mellett a modern táncokban is elmélyedt, s mellette felsőfokú pedagógiai diplomát szerzett, majd a Magyar Táncművészeti Főiskola modern koreográfus szakát is elvégezte. S ma táncol, tanít, koreografál, rendez, akkor sem jön zavarba, ha nem tánclépéseket kell megálmodnia, hanem az előadás díszletét, vagy egy koncert látványtervét.
S hogy honnan ez a kifogyhatatlan lendület? Mondhatnánk, hogy egy táncosnak sajátja, de nála ez valószínűleg abból a tánc iránti elkötelezettségből, rajongásból táplálkozik, amivel ötévesen elkötelezte magát a műfajjal. Ez a lendület szövi át minden mondatát, amikor arról beszél, hogy miért jó gyerekeknek játszani. S talán az is segíti abban, hogy ennyi tűzzel, energiával tervez, dolgozik, hogy pályája során mindvégig megtartotta magának azt a luxust, hogy nem szürkül bele a hétköznapokba, hogy számtalan stílus, műfaj jelenti a töltődést, az inspirációt.
S bár kézenfekvő lenne, hogy modern darabokat állítson színpadra, ő mégis úgy érzi, hogy a gyerekeknek először a klasszikus kultúra eszenciáját kell megismerniük. Nem szeretne a könnyebb ellenállás felé menni, s nem gondolja, hogy a kicsiket nem érinti meg a klasszikus táncművészet és zene. S bár olykor finomít kicsit a történeten, kerüli az erőszakos jeleneteket, meggyőződése, hogy nem a klasszikus mesék ártanak a gyermeki léleknek, hanem az igénytelen rajzfilmek tömege, melyek már-már horrorisztikus jelenetekkel vannak tele.
Előadásaik jól reprezentálják ezt az elkötelezettséget, amivel testközelbe hozzák a csodát. Igényes díszletek, jelmezek, zene és tánc teszi ünnepé a közönség számára táncszínházuk darabjait. S bár szinte felnőttként kezelik a gyerekeket arra is gondjuk van, hogy még véletlenül se vonja el a kicsik figyelmét, hogyha valamit esetleg nem értenek. Ezért van a narráció, hogy ne kelljen előadás közben a szülőket kérdezgetniük, hanem együtt élhessenek azzal, ami a színpadon történik. S hogy még tapinthatóbb legyen a táncművészek és a közönség közti kapcsolat, néhány momentum egyenesen a nézőtéren elevenedik meg, így téve interaktívvá a darabot.
Egy ilyen igényes és látványos előadás után lesz miről beszélniük a gyerekeknek, s az sem lepne meg, ha Csipkerózsika kalandos története néhányukban felébresztené a vágyat, hogy maguk is táncművészek legyenek. S az már csak hab a tortán, hogy ez a varázslat megfizethető áron jön házhoz az Óbudai Kulturális Központban.
Vincze Mara
