Az alkotó megpihent

Alkotásban gazdag életének 89. évében elhunyt Kévés György Kossuth- és Ybl-díjas építész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az Óbudai Kulturális Központ korszakalkotóan modern és forradalmian újszerű épületének tervezője.

Munkássága során tervezett közintézményeket, társasházakat, bevásárlóközpontokat, múzeumot és üdülőközpontot egyaránt. Az ő nevéhez fűződik az Orczy fórum városközpont, ahol 1999. szeptemberében megnyílt a Kévés Stúdió Galéria, mely elődje, a Józsefvárosi Galéria nyomdokait követve, elsősorban a művészetek, az esztétikum ügyét szolgája.

Kévés György sokat publikált szaklapokban, és könyveket is írt, emellett több kiállítása is volt, többek között a Washingtoni egyetemen St. Luisban, vagy a Columbia Egyetemen, New Yorkban.

Számunkra a művész legfontosabb munkája a mindennapi életterünkké vált Óbudai Kulturális Központ, melynek előnyeit naponta élvezzük.

Óbuda egyik legszebb, gesztenyefasorral szegélyezett utcájában, a San Marco u. 81. szám alatt található a mára már újra divatossá lett, retro stílusú, emblematikus épület. Az akkori, a maga nemében forradalmian új épület már az átadását követően számos funkciót fogadott magába. Mivel úttörőháznak épült, ennek megfelelően olyan tereket és helyiségeket tervezett Kévés György építész, amelyek maximálisan igyekeztek megfelelni a mozgalmi élet számos tevékenységének, a csoportfoglalkozásoktól egészen a színielőadásokig. Az 1975-ben átadott 1700 nm-es épület az egyik legmodernebb volt a fővárosban. Már akkor központi intézmény volt, ehhez hasonló nagyságú és felszereltségű közösségi ház nem volt a környéken. Ebből következett, hogy hosszú évekig itt
tartották a legjelentősebb kerületi rendezvényeket, a központi tanévnyitókat, tanévzárókat, díjátadókat.

Az épület egyik jellegzetessége, hogy a színházterme a föld alatt van. Az előcsarnokból két oldalt vezet lefelé lépcsősor, és ahogy fokról fokra ereszkedünk a rendszerint homályba burkolózó színházterembe, várakozás, némi borzongás kerít hatalmába. Pusztán a mélybe tartás olyan hangulatot teremt, amely szinte szó szerint beszippant. Az élményt fokozza a nyitható tető, amely igazi „open air” élményt nyújt, a csillagos ég pedig feledteti a betonfalakat. De nem mindennapi maga a színházterem sem, hiszen különlegessége, hogy a széksorok, a színpad eltolhatók, ezáltal egy mobilan használható, aktív teret kapunk. Az épület érdekessége, hogy nem csupán a színházterem alakítható mobilan, a kisebb terek, kiállító helyiségek falai is mozgathatók, eltolhatók, igény szerint összetolhatók vagy széthúzhatók, ami nagy mozgásteret biztosít, és jól kihasználható.

Kevés Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia és a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.

Megosztás

Facebook
Email