Csodadolgokra inspirál bennünket a tavasz. A mogorva tél után jólesik végre fellélegezni, élvezni a napsütést. Valósággal dübörög a lelkünkben a sok szunnyadó energia, arra várva, hogy végre szabadjára engedjük.
Remek alkalom erre április elseje, amikor kicsik és felnőttek egyaránt azon törik a fejüket, miként tudnák rászedni egymást e nevezetes napon, s végtelen bolondozás közben szabadjára engedni a jókedvüket. Ez a nap csupa móka és kacagás, s ha még némi napsütés is hevíti a vidámságunkat, akkor jól végződik a hét és jól kezdődik a hónap.
Már eleink is hódoltak eme szenvedélynek világszerte, ugyanúgy, ahogy ma is. Az eredetéről eltérnek a vélemények. Van, aki kelta népszokásokhoz köti, mások a tavaszi karneválokhoz, amiben van is logika, mert egy vidám felvonulás, tavasz ünnep hangulatába bőven belefér.
Megint más magyarázat szerint IX. Károly francia király egyik rendeletéből ered. 1564-ben az újesztendőt április 1-jéről január 1-jére tétette. Az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt, de a rendelet után április elsején már csak bolondos ajándékot adtak egymásnak az emberek.
Ezt a napot még a legszigorúbb tanárok is tiszteletben tartják, s bár idén szombatra esik ez nem ok arra, hogy személyesen, vagy telefonon ne hódoljanak a hagyománynak a diákok is.
S nem maradhatnak ki a legkisebbek sem, akiknek ezen a napon a Csillaghegyi Közösségi Ház Mesés hétvégék című programja nyújt lehetőséget erre. Az alaphangot egy mesejáték adja meg, ahol a bolondos bohócok nem fogynak ki a tréfás ötletekből, s őket utánozva a gyerekek is bekapcsolódnak a mókába, sőt az őket kísérő felnőttek is. S mivel az így generált határtalan jókedvet egy ládikába zárva mindenki hazaviheti, a program után folytatódhat a családban bolondozás. Aki jól sáfárkodik a ládikó tartalmával, annak kitart jövő ilyenkorig.
Vincze Mara