Csengery Béla óbudai orvos és festőművész évtizedek óta alkot Óbudán. Munkáival az Esernyős Galéria Óbuda napi kiállításain, a T-Art Alapítvány festészet napi tárlatain vagy a Budapest Galériában rendezett 2014-es Római part c. kiállításon is találkozhatott az óbudai közönség. „Áldott magánosság. Szelíd magánosság” című, díjnyertes alkotása az Óbudai Múzeum Kortárs Gyűjteményében is szerepel.
Jelen kiállítással 75. születésnapja alkalmából köszönti őt az Óbudai Kulturális Központ. A San Marco Galéria tárlata mind az utóbbi években készült, mind az egészen korai munkáiból mutat be válogatást a művész munkásságában tapasztalható párhuzamos dimenziók jelenlétét szemléltetve: együtt szerepeltetve a háromdimenziós terű, mimézis-jellegű műveket az absztrahált kiterjedésű, filozofikus szemléletű, sajátosan aprólékos technikával festett lírai alkotásaival.
Csengery Béla festményei − különösen az ábrázoló szándékú alkotások − utazásai, kirándulásai során megélt élményeiből indulnak ki: a táj impressziója, egy öreg erdélyi templom mesébe illően omladozó épülete, egy pillangó és egy virág izzó színkontrasztja, egy beérett körte felületének ellenállhatatlan reflexei vagy a várost elöntő Duna félelmetes, mégis izgalmas látványa alkotásra kényszerítik a művészt.
De a kiállításon válogatás látható azokból a nonfiguratív alkotásokból is, amelyek a folt és a kalligrafikus vonal szabad játékát egyesítik Csengery Béla egyéni, pontozó festéstechnikájának fegyelmezettségével, vagy az érzések spontán kifejezőerejét a konstruktív-tudatos képépítéssel. A Pokoli játék, a Vörös káosz, a Játék lilában című munkákban nem csak a festék matériájával kísérletezik − csurgatva, csepegtetve, besűrítve vagy egészen felhígítva azt −, hanem a megtanult ábrázolásbeli konvencióktól való felszabadulás a színek, a formák, a szem ösztönös érzékiségére hagyatkozó festőmozdulatok kötetlenségében is visszaköszön. Persze Csengery Béla festészete csupa dimenzió-váltás: a fröcskölt fekete-vörös festékcseppek agresszív kontrasztja mellett ott futnak azok a nagyméretű fehéren áttetsző festékvonások, amelyek lágy fátyolként lebegnek a kompozícióban. A széttépett, véletlenszerűen felragasztott papírfecnik nyersessége mellett pedig a vonalzóval húzott egyenesek akkurátus tudatossága kelt ellenhatást.
Külön csoportot alkotnak Béla munkásságában a derengő templom-homlokzatokból kiinduló alkotások, melyek sokszor szinte egy műszaki rajz pontosságával készülnek. Az architektúra egzakt racionalitását mégis lírai, spirituális tartalommal ruházza fel a geometria tiszta formáiból vagy éppen bonyolult rendező elvéből áttűnő szakralitás.
E szabályosságra törekvő formákkal ellentétben egy másik jelentés-dimenziót teremtenek meg a tépett kollázs-részletek roncsolt hatásai, a nyomott vagy visszakapart felületek építő-romboló gesztusai, az expresszív színek és dekoratív fény-−árnyék kontrasztok.
Csengery Béla szinte minden festménye saját látott élményből indul ki, de homlokzat-sorozatai az építészettörténet legjelentősebb emlékei előtt átélt pillanatot: a művészet általi beteljesülés dimenzióját jelenítik meg. A firenzei dóm látványa és az itáliai reneszánsszal való találkozás lehengerlő monumentalitásának forró vörösében és ugyanakkor szinte ijesztően lebénító kékjében a legnagyobb művészekkel való mágikus szembenézés élménye rejlik. A jumièges-i templom-sorozat három állomásán a hajnali derengés bensőséges csendje, a déli napfény erejének felcsillanó vitalitása és az esti vörösben égő lángszínek mind egy-egy katartikus találkozás emlékét őrzik.
A valódi Orvietoi dóm homlokzatán látható mozaikképek csillogása Csengeri Bélánál vibráló sárgákban jelentkezik. De a kép megidézi a középkori ikonok, az itáliai poliptichonok világát is. A lepattogzott arany festék alól előtűnő narancsos, megsötétedett fatábla képzete, a foltokban egymásra rakott, felhígított festékrétegek által keltett kimart, oxidálódott felületek tovább fokozzák e régi szakrális épületek látványának archaizáló szépségét.
Hasonló archaizálás tapasztalható a nagyméretű koraközépkori ír kőkeresztek reliefjei által inspirált képeken is. Ezeknek az eróziótól érdessé vált köveknek a bezöldült, begombásodott felszínét egészen különlegesen érzékelteti a művész, és tovább fokozza az idő által megkoptatott dombormű titokzatosságát is, még inkább elmosva a körvonalakat, egészen absztrahálva a figurákat és alig felismerhetővé alakítva az eredeti bibliai narratívát. Jeruzsálem c. munkája pedig újra visszatér a geometria és a szimbólumok absztrakt formáihoz, és az egyetlenre és a mindenségre utaló kör isteni tökéletességének formájába zárja e szent hely kulturális és vallási sokszínűségének jelképeit.