Tojás kiállítás
Civil Ház Április 10.
Egykoron anyáról lányára szállt a tojásfestés tudománya. Húsvét előtt a család nőtagjai körbeülték az asztalt és meseszép mintákkal ékesítették a locsolkodóknak szánt a tojásokat.
Volt ahol a főtt tojást díszítették, volt ahol csak az üres héjat, amiből előzőleg kifújták a tojást. Szerencsére az ünnepi sütés-főzés közepette nem ment kárba ez sem.
Ma már kihalóban van a húsvéti locsolkodás szép szokása, de szerencsére a tojásfestés reneszánszát éli. Nem is csoda, hiszen egy kosár festett tojás igazi éke az ünnepi asztalnak, az évek óta egyre divatosabb tojásfának, vagy akár díszes koszorú készülhet vele, hogy már a bejáratnál hirdesse az ünnep hangulatát.
Sajben Edit az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan mennyiségű tojást öltöztetett ünnepi díszbe.
– Miként kezdődött a tojásfestő karriered?
– Furcsa módon a mi családunkban nem volt divat tojást festeni, így nem mondhatom, hogy otthonról hoztam a hagyományt. A lányom óvodás korában festettem az első tojást. Emlékszem akkor nem is sikerült elsőre kifújnom, mert előbb rá kellett éreznem a technikájára, de nem adhattam fel, mert ő számított rám. Igaz nem voltam teljesen partvonalon kívüli a dologban, hiszen az Iparművészeti Vállalatnál dolgoztam a keramikus részlegen, így volt némi affinitásom, kézügyességem. Olyan elégedett voltam az eredménnyel, hogy be is neveztem az Úttörő Áruház által meghirdetett versenyre, amit sikerült is megnyernem. A dicsőségen túl, hogy kiállították a kirakatban a művemet, nyertem egy utat Isztambulba ahova a lányommal mentem el. Ez komoly motiváció volt, de sokat lendített a dolgon az is, hogy az exportőr kollégáim kivitték a művemet a németországi tojásbörzére.
– Hogy fogadták?
– Több száz megrendelés érkezett, ami egyszerre volt öröm és gond, mert nem voltam felkészülve tömeggyártásra. Ám, amikor megszűnt a vállalat, már a józanész is azt diktálta, hogy nem szabad veszni, hagyni ezt a lehetőséget, mert ezzel pótolhatom a kiesett keresetemet. Igazi tojás manufaktúrává nőttem ki magam s ebből tartottam el a gyerekeimet. Nálam beigazolódott a mondás, hogy gyakorlat teszi a mestert. Igazi rutinra tettem szert a kifújás terén, s már csak elvétve roppant össze egy-egy tojás. Mivel ilyen mennyiségben már nem tudtam felhasználni a kifújt tojást a saját háztartásomban, – hacsak nem akartam megutáltatni a gyerekeimmel – időseknek és nagycsaládosoknak ajándékoztam el.
– Nagyon egyediek a mintáid, mégis klasszikus hatásúak. Honnan merítettél ehhez ihletet?
– Akril festéket használok, s mivel az inspirációt a kékfestő kelmék adták, így többnyire a színekben is megmutatkozik. Persze, ahogy nőtt a rutinom, úgy merült fel bennem az igény az új megoldások iránt. Szívesen használok kevert technikát, ahol a festés mellet horgolt csipkét, vagy más textilt is felhasználok a díszítésnél. Nyitott szemmel járom a várost és a körút erkélyeinek vaskorlátja is remek ötletadó. Amikor nagyobb mennyiséget készít az ember, akkor óhatatlanul vágyik rá, hogy ne kerítse hatalmába a monotónia. A gyerekek is gyakran besegítettek, nekik van saját mintájuk. A Pannon color a legjellemzőbb a tojásaimra, s lassan minden földrészen képviseltetem magam, mert a gyerekek szétszóródtak a világban, de az ünnepi hagyományokat, a tojásfestést vitték magukkal, s így remélem, hogy az unokák is folytatják majd.
Én egy időre leálltam a festéssel, négy éve, immár nyugdíjasként kezdtem újra a Kis Áron Magyar Játék Társaság égisze alatt. Ma már sokkal kevesebbet festek, viszont készítek más, apró díszeket is.
– Otthon miként készülsz az ünnepre?
– Már áll a tojásfám és lesz egy kosárnyi is az asztalon a legkedvesebb darabokból. S persze izgatottan várom a kiállítást a Civil Házban, hiszen ez lesz az első önálló kiállításom. Remélem sokaknak sikerül kedvet csinálnom a tojásfestéshez, ötletet adnom az ünnepi dekorációk elkészítéséhez.
Vincze Mara
