Keresés
Close this search box.

Minden lemeznek két oldala van

Mindenkinek megvan a saját lemeze. Vagyis véleménye. És bizony nem mindig hallgatjuk meg a lemez bizonyos másik oldalát, vagyis vesszük figyelembe a másik nézőpontot. Ennek a különleges képzeletszínházi előadásnak témája ez a bizonyos lemez. A remekül megírt, életszerű karakterektől hallhatunk nyaralásról, munkáról, gyereknevelésről, háztartásvezetésről, vendégeskedésről…és még sok más hasonló hétköznapi témáról.

A színpadon egyszerre ismerős és mulatságos figurákat látunk; olyan embereket, akik valójában mi vagyunk s általuk szembesülhetünk azzal, hogyan vagyunk képesek ugyanazt a dolgot, helyzetet teljesen kétféle nézőpontból látni feleségként, anyaként vagy éppen férjként, főnökként! Az előadás tűpontos ábrázolása a mindennapi harcainknak, játszmáinknak, tele iróniával, szarkazmussal, de mégsem bántó, hanem az emberit elfogadó módon, így nem is fáj magunkra ismerni.

Janikovszky Éva (1926-2003) írónő első kötetét 1957-ben adták ki; a könyvet 32 további követte, amelyek összesen 35 nyelven jelentek meg. Témájuk a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebbeknek szól. Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek mindig két oldala van, ezért a gyerek és a felnőtt problémáival egyaránt foglalkozik.

Tollár Mónika színházrendező A lemez két oldala című könyvét – az írónő halálának 10. évfordulója alkalmából – írta át színpadra és rendezte meg képzeletszínházi előadásként, mely valójában éles tükör szavakból csiszolva.
Általa a mindennapos emberi játszmáinkra láthatunk rá szórakoztató, humoros formában – afféle nevetőizom tréningként. Az előadás magával ragadó stílusban szólítja meg a fanyar humor szerelmeseit, így remek szórakozást biztosít a nézőknek. Hiszen a legkedvesebb lemezeinknek nem csupán két oldala van, hanem végtelenül sok…

És akik ezeket a lemezeket lejátsszák nekünk:
Horváth Lili Jászai Mari-díjas színésznő, Tordai Teri Kossuth-díjas színésznő leánya. A Földessy Margit Drámastúdiójának tanára, mellette szervez különböző gyermektáborokat, foglalkozásokat. 2017-ben alapította meg saját Lili-suliját. Színházi szerepei mellett számos filmben és sorozatban is látható, mint például a Mintaapák
sorozatban.

Szamosi Zsófia Jászai Mari-díjas színésznő. Édesanyja Cserje Zsuzsa dramaturg, testvére Szandtner Anna színész. Felsorolhatatlan színpadi szerepe mellett rengeteg filmben is látható, igen felkapott a szakmában. Látható volt a Martfűi rém, a Terápia vagy az Egy nap című filmben, mely jelölést kapott a 71. cannes-i filmfesztiválon. Bánki Gergely színész, akit a A mi kis falunk  sorozatból mindenki ismer, de szerepelt az Egynyári kaland, Brazilok és a Válótársak sorozatokban is.

Szabó Simon színész testalkatából, orgánumából fakadóan a leggyakrabban olyan szerepekben látható, amelyekben modortalan személyeket jelenített meg, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát című sikeres vígjátékban.
De láthattuk őt a nagy vihart kavart Besúgó című sorozatban, a Drága örökösök mellett még sok napi sorozatban, de olyan mozifilmekben is, mint az Együtt kezdtük, A Budapest noir vagy a Pesti balhé.

Írta: Janikovszky Éva, az előadás szövegkönyvét írta és rendezte: Tollár Mónika
Jegyár: 5400 Ft

Időpont:
2024.10.18 19:00
Helyszín:
3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ
A lemez két oldala

Megosztás

Facebook
Email