Műveltségi vetélkedő a Magyar Kultúra Napja alkalmából az ÓKK-ban 2019.01.22.

Az Óbudai Kulturális Központ 1989 óta rendezi meg minden évben a magyar kultúra napján a hagyományos kerületi műveltségi vetélkedőt.  A népszerű verseny az óbudai általános iskolák és hat osztályos gimnáziumok 7-8. osztályos tanulói számára kerül meghirdetésre. A szellemi csata minden évben kötődik egy neves történelmi vagy irodalmi személyhez is, idén Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója előtt tisztelegtünk.

Minden iskola két csapattal nevezhet a vetélkedőre, három-három fővel, egy iskolából. A három fős csapatok fantázianévvel jelentkeznek az Óbudai Kulturális Központ szervezőjénél, a zsűri és a résztvevők is csak az eredményhirdetésnél tudják meg, melyik iskolából, melyik csapat jelentkezett. Idén különösen sok csapat méretette meg magát, 9 iskolából összesen tizenhét csapat indult.

a zsűri elnöke: Kásáné Madarász Ágnes, nyugalmazott magyar szakos tanár, Zipernowsky Károly Általános Iskola

zsűritagok:

  • Dénes Tünde, Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, iskolai munkaközösség vezetője, magyar szakos tanár
  • Ligárt Katalin, Óbudai Harrer Pál Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, iskolai munkaközösség vezetője, magyar szakos tanár
  • Balogh István, Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, iskolai munkaközösség vezetője, magyar-történelem szakos tanár

Szakmai közreműködőként jelen volt és segédkezett Láposi Éva, a Bárczi Géza Általános Iskola magyar szakos tanára.

Az idei vetélkedőn a kérdések öt témakört öleltek fel:

  • I. Általános Műveltségi kérdések
  • II. Reformkor időszaka: történelem; irodalom
  • III. Kölcsey Ferenc élete, irodalmi munkássága és a Himnusz
  • IV. Móricz Zsigmond élete és irodalmi munkássága
  • V. Költemények, idézetek felismerése

A 2018-as Műveltségi Vetélkedő – a korábbi évekhez hasonlóan – most is nagyszerű hangulatban és az egészséges versenyszellem jegyében telt. A diákok lelkiismeretesen és becsületesen vették az akadályokat, válaszolták meg a kérdéseket. Az eredményhirdetés előtt mindenki izgatottam várta, melyik csapat hol végzett. Az első hat helyezettet díjazta a zsűri, a képzeletbeli dobogóra pedig az alább felsorolt három csapat, három iskola diákjai állhattak fel:

  1. helyezett: Óbudai Nagy László Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
    Refarmerek nevű csapata, felkészítő tanárai: Kiss Virág, Sinka Magdolna
    csapattagok: Nagy László, Perjési Márk, Péter Zsombor
  2. helyezett: Óbudai Nagy László Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
    Mázli nevű csapata, felkészítő tanárai: Kormos Gábor, Kovacsics Irén, Molnár Judit, Sinka Magdolna
    csapattagok: Bodzás-Kis Boglárka Zsófia, Kovács Zoé, Tóvári Nikolett
  3. helyezett: Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola
    Huncutok nevű csapata, felkészítő tanár: Dénes Tünde
    csapattagok: Marsall Lilien Zoé, Pethő Nóra, Suszter Petra

A verseny népszerűsége évről évre nő, az iskolák és a diákok lelkesedése is töretlen, így bízunk benne, jövőre is hasonlóan sikeres vetélkedőt rendezhetünk!

Megosztás

Facebook
Email