Óbudai művésztanárok kiállítása

Óbudai művésztanárok kiállítása

2018. május

A San Marco Galéria programjai között az óbudai művésztanárok kiállítása egy nagy múltra visszatekintő és kiemelt jelentőségű tárlat, amely hagyományosan a tanév végén kerül megrendezésre annak a munkának az eredményeként és elismeréseként, amit a képzőművészet oktatása, illetve a tanítás és az alkotás egyidejű megvalósítása jelent a művésztanárok számára.

Az Óbudán művészetet oktató kiállítók lelkesedése a mai napig töretlen, pedig a rajztanárok helyzete sokat nehezedett az elmúlt években: számos adminisztratív teher nyomja a vállukat, kevesebb óraszámban kell látványos munkákat produkáltatniuk a diákjaikkal, illetve évről évre újabb kihívásokkal kell szembenézniük a tanítványaikat érő vizuális és digitális dömping miatt.

A kiállítás szép ívet rajzol az idősebb, már nyugdíjas óbudai művésztanárok munkáitól a fiatalabb, aktív kollégák alkotásaiig. A tárlat szalon jellegű, azaz minden Óbudán oktató művésztanár számára nyitott, ezért stilisztikai, műfaji, tematikai és technikai szempontból természetesen nem egységes, de a kiállításnak nem is egy közös művészeti koncepció felmutatása, hanem a művészetoktatás missziójának támogatása a célja.

Az idősebb generációt többek között olyan nevek képviselik, mint Gábor István, Glatz Marietta, Hansági Hédi, H. Varga Ágnes, Kőfaragó József, Rab-Kováts Éva, Steffler Ildikó, Takács Klára és Véssey Gábor, a fiatalabbakat pedig pl. Kovács Viki, Lukács Katalin, Szűcs Orsolya, Takács Dorottya és Tremmelné Hudik Katalin.

Megosztás

Facebook
Email