Színház az ÓKK-ban – Cabaret

Színház a zene és a színvonalas szórakozás jegyében, népszerű színészekkel, családias környezetben. Mindez az Óbudai Kulturális Központ teátrumában. Ahol a szervezők ez alkalommal a musical műfaj, illetve a magyar színjátszás kedvelőinek igyekeznek a kedvükben járni. Céljuk: a népszerű hazai színészeket egy kicsit közelebb hozni a nagyérdeműhöz, valamint egy kicsit még örömtelibbé varázsolni ezt az egyébként is színpompás és gyönyörű őszt.

Cabaret Körmendi Bérlet

Október 20-án, szombaton 15 órától tűzte műsorára az Óbudai Kulturális Központ a Cabaret című musicalt.
A történet az 1930-as években játszódik. A helyszín Berlin.
A város izgalmas és szabad. Ide érkezik Amerikából Cliff, a lelkes de még kezdő író, hogy megírja élete nagy regényét. E helyett azonban, már az első nap beleszeret egy angol énekesnőbe, Sallybe. Schneider kisasszony panziójában el is kezdik közös életüket, abban a korban, amikor már annyira nem lehet hinni semmiben, hogy szinte mindent elhisznek amire csak vágynak.
A nagy kérdés: ellen tud-e állni a szerelem a hatalom, a pénz, és a politika befolyásának? Megmaradhat-e a tisztesség a nehéz időkben?
A darab főbb szerepeiben Hűvösvölgyi Ildikó, Détár Enikő, Kisfaludy Zsófia, Mikó István, Barsi Márton látható.

Egy este a színház kedvelőinek! Egy este a musical és a magyar színjátszás szerelmeseinek. Egy este a zene és a könnyed szórakozás jegyében, az Óbudai Kulturális Központ teátrumában.

Miért az ÓKK?

Tehát még egyszer: október 20. 15 órai kezdéssel színház az ÓKK-ban, ahol a Cabaret című musical darabot tekinthetik meg kedves nézőink.
És ez csupán egyetlen programlehetőség a kulturális központ színes kínálatából. Hiszen ebben a szezonban is izgalmas és különleges hétköznapi, illetve hétvégi rendezvények várják a kulturált kikapcsolódásra vágyókat Óbudán.
A három előadásra szóló Körmendi bérletek ára: 9600 Ft / 8700 Ft / 7200 Ft.
A jegyek ára pedig: 3500 Ft / 3200 Ft / 2700 Ft.
Mindezek pedig megvásárolhatóak itt, valamint az ÓKK információs pultjában nyitvatartási időben.

Megosztás

Facebook
Email